Jair Bolsonaro több rendeletet hozott az őslakosok és a rabszolgák leszármazottainak ügyeiben, valamint döntött a civil szervezetek korlátozásáról is. A brazil külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy többek között a globalizáció visszafordításáért fog harcolni.
Felrobbantotta magát két terrorista Tunéziában, miután tűzharcba keveredett a biztonsági erőkkel csütörtökön a fővárostól délre fekvő Zsilma városban - közölte a belügyminisztérium.
Új lendületet adhat a brazil-magyar gazdasági együttműködésnek Orbán Viktor miniszterelnök brazíliai útja és Jair Bolsonaro államfő tervezett budapesti látogatása - mondta az InfoRádiónak Vogel Dávid Latin-Amerika szakértő.
Múlt héten az Egyesült Arab Emírségek jelezte, újranyitotta a 2012 elején bezárt nagykövetségét Damaszkuszban, egy nappal később pedig Bahrein is tudatta, hogy követi az olajban gazdag monarchia lépéseit.
December utolsó napjaiban börtönbe zárták azt a kínai tudóst, aki november elején azzal lepte meg a világot, hogy létrehozott két génszerkesztett kislányt.
Ukrajna arra készül, hogy újabb hadihajókat indít útnak a Fekete- és az Azovi-tenger között a Kercsi-szoroson keresztül - erősítette meg csütörtökön egy televíziós interjúban Jurij Birjukov, Petro Porosenko ukrán elnök és a védelmi miniszter tanácsadója.
Várhatóan 2000 óta a legalacsonyabb szintre zuhant 2018-ban a Kínában született gyermekek száma, s ez a tavalyi évet történelmi fordulóponttá teszi a kínai népesség alakulásában.
Ellen Greytak hétről hétre DNS-profilokat ellenőriz. Nem elveszett rokonok után kutat, hanem olyan személyeket keres, akik régóta megoldatlan gyilkosságok, nemi erőszakok elkövetői lehetnek.
A tudósok éveken át titkolták a különleges felfedezést: óriási kráter alakú mélyedést találtak Grönland északnyugati részén. Tavaly novemberben a nagyközönséggel is megosztották a tudományos szenzációt.
Csak akkor megengedhető, ha valós veszélyben van a nő egészsége vagy az élete. De ha visszafordíthatatlanul olyan állapotba került a szerv, hogy lehetetlenné válik a szaporodás, és egy várandósság biztos vetéléshez vezetne, megengedett a műtét.
A Los Angeles-i rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió dollárnyi értéket lopott el hollywoodi hírességek és magánemberek otthonaiba betörve.
Nem maradt több holttest a robbanás miatt összeomlott magnyitogorszki ház alatt. A mentést befejezték, összesen 39 holttestet emeltek ki a romok alól, akik közül 30-at már azonosítottak.
Az amerikai elnökhöz és több európai vezetőhöz hasonlóan a „Trópusi Trump” is nemet mond az ENSZ menekültügyi egyezményére. A napokban hivatalba lépett brazil államfő, Jair Bolsonaro (63) a beiktatási ceremóniáján részt vevő washingtoni külügyminiszterrel, Mike Pompeoval (55) közölte, hogy hazája is kilép a világszervezet migrációs csomagjából.
Észak-Korea legmagasabb rangú olaszországi diplomatája menedékkérelmet nyújtott be egy jelenleg ismeretlen nyugat-európai országban. A Guardian azt írta: a 48 éves Dzso Szongil 2017 októbere óta szolgált Rómában, ám a múlt hónapban családjával együtt menekültstátuszért folyamodott. Az egyik forrás arról számolt be, hogy az olasz hatóságok először i
Egy hete lépett életben Írországban az a törvény, amely alapján lecsukhatják azt, aki érzelmi zsarolással, avagy passzív-agresszív módszerekkel manipulálja a párját. Az ír igazságügyi miniszter szerint a lelki terrort ugyanolyan kemény eszközökkel kell büntetni, mint a fizikai abúzust.
A Nature magazinban közzétett tanulmány szerint az olvadó sarkvidéki jég alól egyre több metángáz kerül a légkörbe. Ez pedig egy ördögi kör, mivel a metángáz a harmadik legjelentősebb üvgházhatású gáz a légkörben, ami tovább fokozza a felmelegedést.
Németország – Megtiltotta több iPhone okostelefon-modell németországi forgalmazását a müncheni tartományi bíróság arra hivatkozva, hogy a gyártó, az amerikai Apple megsértette egyik volt partnere, a Qualcomm egyik szabadalmát. A tiltás csütörtökön lépett életbe, miután a szintén amerikai Qualcomm letétbe helyezte a bíróság által megkövetelt 1,34 mi
Gediminas Jasinskas 2016-ban kezdett párkapcsolatot Cristina Magda-Calancea-val, de a pár tavaly nyáron szakított. Ezután nem sokkal Jasinskas brutálisan végzett egykori kedvesével.
A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés. A több mint 400 oldalas dokumentum golyóálló üvegek telepítését és úgynevezett menedékövezetek létesítését is javasolja az általános és középiskoláknak. Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője szerint mindez
A World Wildlife Fund (WWF) vagy a Greenpeace nagyon aktív a térségben, mindkét társaság rendkívül jó politikai kapcsolatokkal és stabil anyagi háttérrel rendelkezik.