2019. február 17. vasárnap

febr. 17
12:36
Irán „stratégiai türelme” véges (hirado.hu)
Iráni külügyminiszter szerint Európának többet kellene tennie a nukleáris megállapodás megmentéséért.
febr. 17
12:42
Dráma a vasúton, kisiklott egy vonat szomszédainknál (Ripost)
A baleset körülményeit vizsgálják.
febr. 17
12:44
Kiakadtak a netezők: döbbenet, mit tett ez a férfi a randi után (Ripost)
Az egyedülálló édesanya próbálta kedvesen lezárni a találkozót, de partnere nem várt kéréssel állt elő.
febr. 17
12:46
A folyamatos migránserőszak miatt lehet alkotmánymódosítás Ausztriában (Ripost)
Még csak másfél hónap telt az idei évből, de az Ausztriában tapasztalt erőszakhullám mindenkit megdöbbentett. Január elseje óta tíz ember öltek meg, az áldozatok többsége nő, míg az elkövetők majd' kétharmada migrációs hátterű. Az osztrák belügyminiszter azonnali szigorítást követel, szükség esetén még az alkotmányt is módosíttatná.
febr. 17
12:54
Folytatja nukleáris és rakétaprogramját Észak-Korea? – Aggasztó hirek láttak napvilágot Kim Dzsong Un országáról (Blikk)
A Kyodo nevű japán hírügynökség vasárnap azt írta ENSZ-szakártőke hivatkozva, hogy Észak-Korea civil létesítményeket használ fel ballisztikus rakéták összeszereléséhez, valamint teszteléséhez.
febr. 17
12:54
Iráni külügyminiszter: Európának többet kellene tennie a nukleáris megállapodás megmentéséért (ATV)
Az európai országoknak nagyobb erőfeszítéseket kellene tenniük az iráni atomprogramról kötött megállapodás megmentéséért - mondta az iszlám köztársaság külügyminisztere vasárnap az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
febr. 17
12:54
Kína külföldi befektetéseket csábítana állami nagyvállalataiba (hirado.hu)
Hatékonyabbá tennék a nehézkesen működő állami cégeket.
febr. 17
13:00
Airbus-alelnök: Katasztrófa, ami Brexit-ügyben történik (hirado.hu)
A megállapodás nélküli Brexit esetén kezelhetetlen helyzet állna elő.
febr. 17
13:06
Rekordkísérlet: elözönlötték a törpök a várost (Blikk)
Szombaton rekordkísérletre szánta el magát 2762 ember és a németországi Lauchringen sikerült is megdönteni a rekordot.
febr. 17
13:18
Indulhat az amerikai elnökválasztáson a 2016-ban Hilary Clintonnal szemben alul maradt szenátor (Blikk)
Indulhat 2020-ban az amerikai elnökválasztáson Bernie Sanders.
febr. 17
13:18
Lezsák Sándor: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból (hirado.hu)
A hazatérés napjára emlékeztek a határmenti településen.
febr. 17
13:24
Az iráni külügyminiszter nagyobb erőfeszítést vár Európától (HírTV)
Szerinte az európai országoknak ellensúlyozniuk kell az USA törekvéseit.
febr. 17
13:24
A családvédelmi intézkedéseket méltatta a cseh kormányfő (hirado.hu)
Andrej Babis miniszterelnök pozitívnak minősítette a kormány hétpontos tervét.
febr. 17
13:30
Anya és apa helyett jön a szülő 1 és szülő 2 (Infostart)
Komoly vitát kavart Franciaországban egy törvénymódosító javaslat, mely töröltetné az iskolákban használt hivatalos dokumentumokból az anya és apa szavakat, és azokat szülő 1- és szülő 2-vel váltaná fel. A kormánytöbbség által megszavazott változás ellen az ellenzék és számos civil szervezet is tiltakozik, és nem kizárt, hogy az a szenátusban elbuk
febr. 17
13:33
"Katasztrofális" következményei lennének a megállapodás nélküli Brexitnek az Airbus számára (Kripto Akadémia)
Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
febr. 17
13:36
Politico: Bernie Sanders indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson (Képmás)
Várakozások szerint Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke szintén ringbe szállhat a demokrata elnökjelöltségért.
febr. 17
13:42
Patthelyzetet hozhat az előrehozott választás Spanyolországban (hirado.hu)
A kormányzó szocialista párt vezet e felmérések szerint.
febr. 17
13:48
2,6 millió ujgurt figyeltek meg Kínában 24 óra leforgása alatt (444.hu)
Mecset, internetkávézó, hotel, rögzítették, ki, hol tartózkodott. Az persze sokkal meglepőbb, hogy ez egyáltalán kiderült.
febr. 17
13:54
Katasztrófáról beszélt az Airbus alelnöke (Infostart)
Máris euró tízmilliókat költött a brexitre a brit uniós tagság megszűnésére felkészülni próbáló cég.
febr. 17
13:54
Az iráni külügyminiszter nagy esélyt lát egy Irán–Izrael háborúra (HírTV)
Szerinte a nemzetközi közösség elfordítja a fejét, valahányszor a zsidó állam megsérti a nemzetközi jogot.
febr. 17
14:12
Három hónapja tüntetnek a sárgamellényesek (ATV)
Emmanuel Macron népszavazást tervez a sárgamellényesek követeléseiről, míg Marine Le Pen előrehozott választásokat javasol az államfőnek. A franciák 56 százaléka azt szeretné, ha véget érnének a tüntetések.
febr. 17
14:18
Skorpió okozott pánikot egy repülőn (Blikk)
Január 14 én szállt fel Pekanbaruban a Lion Air Jakartába tartó járata egy potyautassal.
febr. 17
14:18
Obama emberének orosz kapcsolatait vizsgálja a Szenátus (888.hu)
Ilyen az, amikor visszanyal a fagyi.
febr. 17
14:36
Trump: Fogadják vissza és állítsák bíróság elé az Iszlám Állam harcosait (HírTV)
Az amerikai elnök azt szeretné megelőzni, hogy a terrorszervezet emberei beszivárogjanak Európába.
febr. 17
14:48
Ingyen lakást kapnak fiatal lányok Új-Zélandon – Találja ki, vajon mit kérnek tőlük cserébe! (Blikk)
Szexért cserébe kaphatnak ingyen albérletet fiatal lányok Új-Zélandon.
febr. 17
14:48
Azonnal kimenekítették a lakókat, felcsaptak a lángok a tömbházban (Ripost)
Az érintett lakás tulajdonosa égési sérüléseket szenvedett, többen pedig füstmérgezést kaptak Kolozsváron.
febr. 17
14:50
A panelnál teperte le áldozatát az erőszakoló,durva,ami ezután történt (Ripost)
A szlovák tettes közölte a nővel, hogyha segítséget próbál hívni, megöli.
febr. 17
15:06
Nőtt Oroszország aranytermelése (hirado.hu)
Az orosz aranytermelők szövetsége nagyobb termeléssel számolt.
febr. 17
15:12
Százezrek vonultak utcára Barcelonában (Kripto Akadémia)
A demonstrálók a katalán függetlenségi politikusok és civil szervezeti vezetők elleni per miatt tiltakoztak.
febr. 17
15:18
A francia rendőrség ezrével tartóztatja le a sárgamellényes tüntetőket (888.hu)
A francia belügyminiszter által közölt friss adatok alapján a hatóságok eddig 8400 sárgamellényes tüntetőt tartóztattak le az elmúlt három hónapban.
febr. 17
15:30
Elképesztő bevételt hozott a skót nedű (Infostart)
Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly.
febr. 17
15:30
Erős és egészséges a berlini állatkert jegesmedvebocsa (hirado.hu)
A kis nőstény decemberben született.
febr. 17
15:42
Ötből négy menedékkérő még mindig illegálisan érkezik Európába (hirado.hu)
A két leginkább jellemző kibocsátó régió Latin-Amerika és a Nyugat-Balkán.
febr. 17
15:54
Új tengeralattjárót mutatott be az iráni haditengerészet (hirado.hu)
A Fateh (Hódító) osztályú tengeralattjárót az iráni elnök avatta fel.
febr. 17
16:06
Ukrajnának több milliárd dollárnyi adósságot kell rendeznie idén (hirado.hu)
Tavaly is növekedett az Ukrán államadósság.
febr. 17
16:12
Már kevesebb menedékkérelmet adnak be az EU-ban, mint a menekültválság előtti évben (444.hu)
A 2015-16-os csúcsnak a felét sem éri el a menedékkérők száma, és azon belül is nőtt a legálisan érkezők aránya.
febr. 17
16:24
Orbán Viktor családvédelmi intézkedéseit méltatta a cseh miniszterelnök (888.hu)
A demográfiai problémák megoldása, a népességnövekedés irányába tett figyelemre méltó és pozitív lépésnek minősítette a magyar kormány közelmúltban bejelentett családpolitikai intézkedéseit Andrej Babis cseh miniszterelnök, az ANO mozgalom elnöke vasárnap Prágában mozgalma tisztújító közgyűlésén elmondott beszédében.
febr. 17
16:36
Skócia rekordmennyiségű whisky-t exportált tavaly (ATV)
A bevétel szintén történelmi csúcsra, 4,7 milliárd fontra emelkedett.
febr. 17
16:54
Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba (HírTV)
A két leginkább jellemző kibocsátó régió Latin-Amerika és a Nyugat-Balkán.
febr. 17
16:54
Dráma az edzőteremben, a kamera felvette a 21 éves lány haláltusáját (Ripost)
Szívrohamot kapott a fiatal lány az evezőgépen.
febr. 17
17:00
Spanyolországban kormányalakítási patthelyzet alakulhat ki az áprilisi választások után (Képmás)
Egy tekintélyes spanyol kutatóintézet felmérése szerint egy párt sem szerezne önálló kormányzóképes többséget.
febr. 17
17:06
Felvonulással emlékeztek meg a sárgamellényes mozgalom három hónapos évfordulójáról (hirado.hu)
Incidensek nem történtek.
febr. 17
17:12
Ukrajnának 15 milliárd dollárnyi államadóssága van (ATV)
Tavaly 2,6 százalékkal, 2,02 milliárd dollárral növekedett az ország államadóssága.
febr. 17
17:12
Európa politikusainak meg kell hallaniuk Európa polgárainak szavát (hirado.hu)
Ezt hangoztatta az olasz miniszterelnök.
febr. 17
17:12
Gyűlöli a net: hatalmas összeget fizetett egy amerikai vadász, hogy lelőhessen egy különleges kecskét (SzMo)
Sokan felháborodtak, mikor a vadászatról készült videót és fotókat is kiposztolták.
febr. 17
17:18
Akciótervet dolgozott ki Kína a lakosság fogainak megóvásáért (hirado.hu)
Az akcióterv célja, hogy csökkentsék a fogszuvasodás mértékét.
febr. 17
17:18
Visszalépett Trump jelöltje, miután kiderült, hogy egyszer illegálisan alkalmazott dajkaként egy bevándorlót (444.hu)
Heather Nauert könnyen amerikai ENSZ-nagykövet lehetett volna, ami az egyik legfontosabb diplomáciai pozíció a világon. De megijedtek, hogy ez rosszul nézne ki.
febr. 17
17:24
Rekordot döntött a skót whisky exportja (GazdaságPortál)
Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly – áll a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményében, amely a brit vámhatóság adataira hivatkozik. A skót whiskyből tavaly rekordmennyiséget, 1,28 milliárd – standardnak számító, 0,7 literes – üveget, vagy másképpen számítva 896 millió litert exportáltak, ami 3,6 száz
febr. 17
17:36
Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát (ATV)
Újabban az irányítás átvétele és a szabotázs, a rendszerek működésének megzavarása, megbénítása a cél.
febr. 17
17:36
Videón, ahogy a kézipoggyászok közül kimászik egy skorpió a Lion Air egyik járatán (SzMo)
A légitársaság szerint az állat még mindig nem került elő, de szerintük amúgy nem is skorpióról, hanem pókról van szó.

Keresés