2019. február 22. péntek

febr. 22
19:27
Ismét engedélyezné az elefántvadászatot a botswanai kormány (444.hu)
Négy év után oldanák fel a tilalmat úgy, hogy a leölt állatok húsából állateledelt készítenének.
febr. 22
19:27
Fegyveres összecsapás tört ki a venezuelai-brazil határon (Képmás)
Megérkeztek a venezuelai hadsereg egységei a határhoz.
febr. 22
19:33
Lengyel-litván támogatás Ukrajnának (Képmás)
Porosenko szerint Ukrajna jelenleg nemcsak saját szuverenitását védi.
febr. 22
19:45
Horror Párizsban! Lefejezte idős édesanyját a 34 éves afrikai férfi (Ripost)
Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy miért tette és miért rakta a sütőbe édesanyja levágott fejét? Egyelőre pszichátriai vizsgálatra küldték.
febr. 22
19:47
Magyar-norvég tárgyalás, szövetség a NATO-ban (Ripost)
Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón Budapesten pénteken, miután megbeszélést folytatott Ine Marie Eriksen Söreide norvég külügyminiszterrel.
febr. 22
19:49
Matteo Salvini megtette a magáét, most a többiek jönnek (Ripost)
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség legújabb statisztikája szerint radikálisan csökkent az Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma tavaly. Ez pedig első sorban az olasz belügyminiszternek köszönhető.
febr. 22
19:51
Az európai uniós együttműködésről írtak alá nyilatkozatot Kolozsváron (hirado.hu)
Kijelentették, céljuk egy kisebbségvédelmi törvény elfogadtatása.
febr. 22
20:03
Feloldhatják a nagyvadakra, köztük az elefántokra vonatkozó vadászati tilalmat Botswanában (hirado.hu)
Az országban él az afrikai elefántok csaknem egyharmada.
febr. 22
20:03
Netanjahu a radikális szélsőjobboldallal is összefog, csak hogy hatalomban maradhasson (444.hu)
Az új ellenzéki koalíciótól tartó, korrupciós ügyekben tocsogó miniszterelnök felvette a választási listájára a Zsidó Otthont, és felajánlott két minisztériumot, hogy a párt egyesüljön a Zsidó Hatalommal, ami Meir Kahane betiltott, rasszista, arabellenes pártjától eredezteti magát.
febr. 22
20:15
Hatalmas trágyakupacot öntöttek ki Pozsonyban a dühös szlovák gazdák (Infostart)
Szerdán egy órára lezárták Pozsony egyik hídját, péntek reggel pedig egy fuvar trágyát szórtak a feldühödött szlovák gazdák a földművelésügyi minisztérium és az Agrárkifizető Ügynökség fővárosi székháza elé - a szlovák mezőgazdaság állapotai ellen tiltakozva.
febr. 22
20:21
Kijev megengedhetetlennek minősítette Gulyás Gergely kijelentését (Képmás)
Gulyás Gergely szerint „félfasiszta” az ukrán oktatási törvény.
febr. 22
20:45
Elhunyt Hilde Zadek (ATV)
Elhunyt Hilde Zadek német-osztrák operaénekesnő, a 20. század egyik legjelentősebb szopránja.
febr. 22
20:51
Szocialista kiáltvánnyal indul Timmermans kampánya (Képmás)
Madridban, az európai baloldal kampánynyitó kongresszusán felszólal Gurmai Zita, az MSZP képviselője is.
febr. 22
20:57
Eljárás indult Frans Timmermans ellen Romániában (hirado.hu)
A hatóságok szerint meghamisította a román igazságszolgáltatás átalakításáról készült tavalyi jelentést.
febr. 22
21:03
A Néppárt irányváltást vár a Fidesztől (Infostart)
Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból (EPP). Az EPP vezetői a Fideszt irányváltásra szólították fel.
febr. 22
21:03
Irányváltást vár a Fidesztől az EPP (Képmás)
Megszólalt az Európai Néppárt vezetése is a magyar plakátkampány ügyében.
febr. 22
21:33
Sokkoló: Videóra vették, ahogy rituálisan tevéket ölnek (ATV)
Nyomozást indítottak a hatóságok Délkelet-Szibériában egy, tevék sámánok általi rituális feláldozásáról készült YouTube-videó nyomán - jelentette a dpa német hírügynökség pénteken.
febr. 22
21:33
Az európai szocialisták Madridban indítják választási kampányukat (hirado.hu)
Megkezdődött az Európai Szocialisták Pártjának kétnapos kongresszusa.
febr. 22
21:39
Civilekre lőtt a venezuelai hadsereg a brazil határnál - eddig két halottról tudni (Kripto Akadémia)
Az emberek a katonai járművek elé állva próbálták megakadályozni a határzárat, ezzel segítve az adományok bejutását a dél-amerikai országba, ám ekkor éles lőszerrel közéjük lőttek. (Külföld)
febr. 22
21:45
Újra jelez Zoltán adója (Képmás)
Gemenc büszkesége, a legaktívabb fekete gólya ismét „életjelt” adott magáról.
febr. 22
21:51
Kiutasítási botrány Izrael és Ukrajna között! (Ripost)
Az ukránok kiutasítottak 35 izraelit, majd Izrael visszavágott és a Ben Gurion repülőtérről visszaküldött ugyanannyi ukránt a hazájába. Tegnap már tárgyaltak az ügyről.
febr. 22
22:03
Lerombolták Pablo Escobar otthonát Kolumbiában (hirado.hu)
A néhai drogbárót 1993-ban ölték meg.
febr. 22
22:21
Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings (hirado.hu)
Az új osztályzat kilátása stabil.
febr. 22
23:33
Volt, nincs: pillanatok alatt lett porrá a néhai drogbáró erődje (Képmás)
Megelégelték a „narkótúrákat” a medellíni hatóságok. Videó.

2019. február 23. szombat

febr. 23
0:03
Egy nő meghalt, sokan pedig rosszul lettek, miután egy Michelin-csillagos étteremben ettek (Blikk)
Egy nő meghalt, huszonnyolcan pedig rosszul lettek miután egy valenciai Michelin-csillagos étteremben ettek a múlt héten.
febr. 23
0:07
Nem vagyunk egyedül a Naprendszerben: karnyújtásnyira vannak a tudósok a földön kívüli élet megtalálásától (Blikk)
Nagyon közel járnak a NASA tudósai, hogy Marson megtalálják a Földön kívüli élet nyomait.
febr. 23
0:11
Ökölbombát dobott egymásnak Donald Trump és Kim Dzsong Un, ám van a történetben egy kis csavar (Blikk)
Nukleáris töltetek helyett inkább csak egy ökölbombát dobott egymásnak Donald Trump és Kim Dzsongun, pontosabban az őket utánzó két imitátor.
febr. 23
0:15
Magyar lett a lelkész, akit Törökországban letartóztattak (Blikk)
Magyar állampolgár lett az amerikai Andrew Brunson (51) tiszteletes, akinek törökországi letartóztatása komoly port kavart még 2016-ban. A lelkész ünnepélyes keretek között tette le az állampolgársági esküt a washingtoni magyar követségen.
febr. 23
0:19
Döbbenetes dolgot állít egy történész: ez lehetett az emberek első nyelve (Blikk)
Az első emberek nyelve a román lehetett egy történész szerint.
febr. 23
0:23
Három percet késett a miniszter: nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie (Blikk)
Bocsánatot kell kérnie Szakurada Jositakának a 2020-as tokiói olimpia kiberbiztonsági előkészületeiért felelős japán miniszternek, mert 3 percet késett egy parlamenti meghallgatásról.
febr. 23
0:27
A saját pártja okozhatja Theresa May vesztét (Blikk)
A Brexit lebonyolítása után várhatóan saját pártja okozhatja a kormányfő vesztét.
febr. 23
0:31
Ezt nem hiszi majd el: őrült dolgot tettek néhány ezer forintnyi dollárért (Blikk)
Őrült, egyben nagyon veszélyes játékot találtak ki – és vannak, akik bele is mennek.
febr. 23
0:35
Itt a válasz: így reagált a WizzAir az őket érintő súlyos pénzbírságra (Blikk)
A Wizz Air közleményt adott ki a bírsággal kapcsolatban, amit az új szabályok miatt róttak ki a cégre.
febr. 23
6:15
Sokáig már nem nyújtható a Brexit-folyamat, és ezt a britek is tudják (hirado.hu)
Egyesek szerint el kell halasztani Nagy-Britannia kilépését.
febr. 23
7:27
Caracas elrendelte a kolumbiai határ lezárását (hirado.hu)
Négy órával segélyszállítmányok bejuttatása előtt döntött így.
febr. 23
7:45
Lemondana a Soros által támogatott Amnesty több vezetője (HírTV)
Nem bírták tovább, bocsánatot kértek a zaklatásokért, megalázásokért.
febr. 23
7:57
Zaklatással vádolják az Amnesty International több vezetőjét (hirado.hu)
Felajánlották lemondásukat, amit valószínűleg felesleges volt.
febr. 23
8:15
Két napra az egész világ Hanoira figyel (ATV)
Jövő héten másodszor ül egy asztalhoz Donald Trump és Kim Dzsong-un. Szingapúr után most a vietnami fővárosban találkozik a két vezető. Hanoiban minden a csúcs körül forog, a helyiek azt remélik, a turizmust is fellendítheti az, hogy két napra az egész világ figyelme az ázsiai országra fog koncentrálódni.
febr. 23
8:27
Alátesz az online vásárlásnak is a brexit (Infostart)
Jelentősen nőhetnek a költségek és az adminisztratív tennivalók, ha a brexit után brit webshopból rendelünk - mondta el az InfoRádiónak a Deloitte Magyarország brexitszakértője.
febr. 23
8:33
Trump: Maradnak amerikai katonák Észak-Szíriában (HírTV)
Törökországnak kulcsszerepe van Szíriában, kiváltképp egy amerikai csapatkivonás esetén.
febr. 23
8:51
Az amerikai elnök a kanadai nagykövetet küldené az ENSZ-be (Infostart)
Kelly Craft korábban már szolgált a világszervezetben: George W. Bush elnöksége idején az amerikai ENSZ-misszió tagjaként dolgozott.
febr. 23
9:03
A brexit halasztását pedzegetik már brit kormánytagok is (Infostart)
Három miniszter szerint a megállapodás nélküli kilépés az Egyesült Királyság puszta fennmaradását is veszélyeztetné.
febr. 23
9:21
Venezuelai válság: Caracas elrendelte a kolumbiai határ lezárását (ATV)
A venezuelai kormány elrendelte a kolumbiai határ egyes átkelőinek lezárását pénteken, néhány órával azelőtt, hogy tiltakozása ellenére az Egyesült Államok támogatásával kolumbiai segélyszállítmányt próbáltak volna meg bejuttatni az országba ezen a határon át - jelentették hírügynökségek.
febr. 23
9:33
Sexizmus, megaláztatások, zaklatás - felajánlotta lemondását az AI több vezetője (Infostart)
Felajánlotta lemondását az Amnesty International (AI) befolyásos nemzetközi emberi jogvédő szervezet legfelsőbb vezetőségének több tagja, és levelükben egyben bocsánatot kértek a szervezetben hatalmaskodás, zaklatás és nyilvános megalázás miatt uralkodó rossz munkahelyi légkör miatt.
febr. 23
9:33
Összmagyar képviseletre van szükség az Európai Parlamentben (HírTV)
Mi szövetségeseket keresünk, és új szövetségeket kötünk, jelentette ki az ECHO TV-ben Porcsalmi Bálint.
febr. 23
9:39
Trump megerősítette, hogy maradnak amerikai katonák Észak-Szíriában (ATV)
Mintegy 200 amerikai katona marad Észak-Szíriában - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban újságíróknak a szóvivője által előző este kiadott közleményben foglaltakat.
febr. 23
9:39
Tömegesen nyújtották be lemondásukat az Amnesty vezetői (Képmás)
A közelmúltban kirobbant botrány után.
febr. 23
9:42
Amerika megy is, marad is Szíriában (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok mégsem vonja ki az összes csapatát Szíriából, egy nagyjából kétszáz fős „békefenntartó” erővel határozatlan ideig még maradni fog – derült ki a Fehér Ház közleményéből, amit azután adtak ki, hogy Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon egyeztetett egymással. (Külföld)
febr. 23
9:45
Ötrendbeli gyilkossággal gyanúsítanak egy felvidéki magyar polgármestert és a fiát (SzMo)
Dora Ferenc a legnagyobb csallóközi maffiaszervezet vezetőjével ápolt jó kapcsolatot.
febr. 23
9:51
Szíria újjáépítésében az EU-nak is lehet szerepe (hirado.hu)
Vasárnap kezdődik az Európai Unió és az Arab Liga első csúcstalálkozója.

Keresés