- Amint elkezdődök a 2011-ben polgárháborúba süllyedt Szíria újjáépítése, abban az Európai Uniónak is szerepe lesz - mondta Kis-Benedek József Közel-Kelet szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Vietnamban bejelentették Kim Dzsong Un látogatását, Phenjanban azonban még nem közölték, hogy utazik a "kedves vezető". Pedig Hanoiban lesz a következő amerikai-észak-koreai csúcs.
Cambridge – 15 évvel ezelőtt indult el a világ legnépszerűbb közösségi oldala, a Facebook. A több milliárd dolláros üzletté fejlődő honlap a kezdetektől rengeteg változáson ment át. A Vasárnapi Blikk új sorozatában a Facebook alapítását, fejlődését és legnagyobb botrányait mutatjuk be.
Szinte reménytelen megvalósítani, még akkor is, ha az új munkásoknak csak egy része származik a bevándorlókból és egyre kisebb része a jelenlegi uniós országokból.
A pragmatikus transzilvanista politika folytatását ígérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusán szombaton elmondott beszámolójában a szövetség elnöke.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte: újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai államfővel. Közben meghosszabbították az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját.
Donald Trump amerikai elnök közölte: újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai államfővel. Közben meghosszabbították az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját.
Csokorba gyűjti a képviselők hülyének nevezett javaslatait az orosz Állami Duma honlapja. A parlamenti elnök szerint a cél, hogy a honatyák és a honanyák „többet gondolkodjanak”, mielőtt mindenféle bejelentéseket tennének.
A petíciót előterjesztő Stephen Kent azzal érvelt, hogy az összes visszatérő ISIS-tag betiltásával, az állampolgárságuk és útlevelük érvénytelenítésével az Egyesült Királyság biztonságban marad a terroristáktól és cselekedeteiktől.
Űrhadsereg felállítását kezdeményezte Donald Trump. Az Egyesült Államok elnöke szerint az ellenségeik már a világűrben vannak, ezért az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés. Elsődleges feladatuk az lesz, hogy megvédjék az amerikai tulajdont a világűrben, de a haderő támadásra is alkalmas lesz.
Egy évvel ezelőtt Törökországban foglaltak le több mint 26 ezer /!!/ régészeti leletet. A bizánci korból és a középkorból származó műveket illegálisan akarta értékesíteni a 13 letartóztatott csempész.
Mint egy brit vígjátékban: a főnök nem tudta, hol van, a nagykövetség meg arról twitelt, hogy Erjavec külügyminiszterrel tárgyal, aki tavaly óta nem is kormánytag.
Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető megérkezett szombaton a kolumbiai Cúcuta városba, nem messze a venezulai határtól, ahonnan megpróbálják Venezuelába átjuttatni a felhalmozott segélyeket.
A három hónap múlva esedékes európai parlamenti (EP) választások előtt Emmanuel Macron francia államfő összefogást és mobilizációt szorgalmazott a közös agrárpolitika megőrzése érdekében, a nagyhatalmak "offenzívájával" és egyes tagállamok "újraállamosítási" kísérleteivel szemben.
Horror lett a thaiföldi nyaralásából, mert nem ismert egy 2014-ben hozott törvényt és nem volt hajlandó zsebbe fizetni a rendőröknek. Tanulságos történet.
"Tisztességes, szabad és fenntartható Európát" megteremtő javaslataikról szóló választási kiáltványt fogadott el az Európai Szocialisták Pártja (EPS) madridi kongresszusának zárónapján szombaton, ahol a résztvevők megerősítették Frans Timmermans jelöltségét is az Európai Bizottság elnöki posztjára.
Spanyolország - Egészen felfoghatatlan dologgal vádoltak meg egy 26 éves férfit, aki feldarabolta, majd evett édesanyja holttestéből, amiből ráadásul a kutyájának is adott.