Országszerte tizenötödik alkalommal tüntettek szombaton a francia kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, annak ellenére, hogy a közvélemény már nem támogatja a hétvégi megmozdulásokat.
A texasi Houston melletti Trinity-öbölbe zuhant szombaton egy Boeing 767-es típusú teherszállító repülőgép, három fővel a fedélzetén - közölte az amerikai szövetségi légiközlekedési hatóság.
Szélsőségesek támadása, gyilkosságok, nagy késéssel kinyitó szavazóhelyiségek és szavazóurnák felgyújtása árnyékolta be a nigériai elnök- és parlamenti választások első fordulóját szombaton.
Az amerikai külügyminiszter felszólította a dél-amerikai ország fegyveres erőit, hogy a történelmi helyzetnek megfelelően viselkedjenek. Hosszú idő óta a szombati volt a legvéresebb nap a súlyos gazdasági és politikai válság sújtotta Venezuelában.
„Az önfeladás ellen akarok küzdeni, és megtenni, amit tudok.” A negyedik leghalálosabb nyolcezres hegy, a Manaszlu csúcsán egy hegymászó magasba emeli nemzete zászlaját. A piros-fehér-zöld kevésszer jutott ilyen magasra. A közepén ott a felirat: Nagyvárad, és üzenete van minden magyar számára. Demkó Attila interjúja Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Ezrek tüntettek Szerbiában és Montengróban a kormány ellen. A belgrádi tiltakozók Aleksandar Vucic szerb elnök "autoriter" rendszere, a podgoricai tüntetők a szocialista kormány ellen tiltakoztak.
Áthaladt az észak-koreai-kínai határon szombaton az a páncélozott vonat, amellyel valószínűleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utazik Phenjanból a vietnami Hanoiba, ahol a jövő héten találkozik Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette az NHK japán közszolgálati televízió. Az észak-koreai állami média később megerősítette, hogy Kim Dzsong Un kí
Egyiptomba utazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A texasi Houston melletti Trinity-öbölbe zuhant szombaton egy Boeing 767-es típusú teherszállító repülőgép, három fővel a fedélzetén - közölte az amerikai szövetségi légiközlekedési hatóság.
Először neveztek ki nőt Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetségének élére, az eddigi nagykövet pedig Hálid bin Szalmán, a trónörökös Mohamed bin Szalmán vér szerinti öccse pedig a védelmi miniszter helyettese lesz - jelentette vasárnap az SPA szaúdi hírügynökség.
Az észak-koreai diktátornak, ellentétben néhai édesapjával, nincs fóbiája a repüléstől, mégis vonattal vágott neki a Vietnámig tartó több ezer kilométeres útnak. Szerdán tárgyal az amerikai elnökkel. (Külföld)
Új világrend van kialakulóban, és ha megnézzük a politikai és gazdasági változásokat, elmondhatjuk, hogy ebben egyre nagyobb szerep jut a geopolitikának.
A szocialista csúcsjelölt szerint Magyarországon nem látják a reményt, Romániában viszont egy nyitott, a korrupció ellen sikerrel harcoló társadalmat lát, ahol szabadon működik a sajtó, a bírói hatalom.
Ellenzéki koalíció alakult a májusi európai parlamenti választásokra Lengyelországban. Az erről szóló nyilatkozatot vasárnap írta alá öt lengyel ellenzéki párt, köztük a fő ellenzéki erőt adó Polgári Platform (PO).
Meghalt Stanley Donen Hollywood leghíresebb musicaljeinek, köztük az Ének az esőben című filmnek a rendezője és társrendezője, koreográfusa - közölte fia, Mark Donen.
Az erről szóló nyilatkozatot vasárnap írta alá öt lengyel ellenzéki párt, köztük a fő ellenzéki erőt adó Polgári Platform (PO). Ezzel ellenzéki koalíció alakult az EP-választásokra Lengyelországban
2015-ben a déli határszakaszra felhúzott magyar kerítés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a balkáni útvonalat sikerüljön lezárni a migránsok előtt. Most az olaszok kemény politikájának köszönhetően sikerült ugyanez a Földközi-tengeren.
Mindenre kiterjedő, átfogó küzdelemre szólította fel a katolikus egyházat vasárnap Ferenc pápa a kiskorúak védelméről szóló püspöki tanácskozás végén, annak érdekében, hogy "eltöröljék a Föld színéről" a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, amelyeket az egyházfő förtelmes bűntetteknek nevezett.