Fjodor 184 centi magas, felszereltségtől függően 106-160 kiló és húsz kilónyi terhet tud cipelni. Távirányítással működik, de mesterséges intelligenciája is van.
El kell ismerni, Matteo Salvini még hivatalban lévő olasz belügyminiszter ért a show-hoz. Amikor Giuseppe Conte kedden a szenátusban bejelentette lemondását, előtte hosszasan elemezte az ország helyzetét, s többek között említést tett arról, aggasztó fejleménynek tartja egyebek mellett azt, hogy visszaélnek a vallási jelképekkel. A célzás egyértelm
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök szerdán megkezdte konzultációit arról, milyen kiutat találjon a jelenlegi válságból. Többismeretlenes egyenlet ez.
Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán telefonon tanácskozott dán kollégájával, Jeppe Kofoddal. Amerikai közlés szerint a két politikus az amerikai-dán biztonságpolitikai együttműködésről és Grönlandról cserélt eszmét.
Egyelőre találgatnak a lapok, hogy miért. Bár kapcsolatukat hivatalosan elismerik a szigetországban, a 31 éves Carrie Symonds hivatalosan nem kérheti a londoni kormány közbenjárását, mivel nem felesége Johnsonnak.
Környezet- és állatvédő csoportok beperelték az amerikai kormányt a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény átalakítása miatt, amely szerintük visszalépést jelent a kihalás szélén lévő állatok védelmében.
Ötvennyolc évig volt az időbe zárva a német megosztottság egyik fontos jelképe: a jövő héttől ismét mutatni fogja az időt a Kelet- és Nyugat-Berlin határán álló falnál lévő templom Megbékélés órája.
Tim Albrecht, a 14 milliárd eurót kezelő DWS alapkezelő vezető portfóliómenedzsere lesújtó véleménnyel van a német gazdaságról és részvénypiacról, amelyet nemrég részletesebben is kifejtett.
Pár hete másról sem szóltak a hírek, hogy Szibériában, Alaszkában és Kanada egyes részein hatalmas tűzvészek pusztítottak. Most Grönlandon ég nagy területen minden, ami éghető. Sok a tűz a sarkkörtől északra, ez szokatlan jelenség.
A szíriai kormányerők tüzet nyitottak a 8-as számú török megfigyelőpontra az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - jelentette csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.
Az előrehozott választások ismét lelassítják a kis, balkáni ország európai integrációját, és a Szerbiával 2013-ban megkezdett megbékélési folyamat sem folytatódhat a következő hónapokban.
A Momentum mellesleg új politikusa még túl nagy munkát nem végzett Brüsszelben, legutóbb egy írásbeli választ igénylő kérdést adott be, „Az Európai Uniónak meg kell védenie az afrikai elefántokat” címmel.
Kikötött kedden késő este a szicíliai Lampedusa szigetén az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója, a még rajta maradt 83 migráns pedig partra szállt.
Dél-Korea felmondja azt a Japánnal kötött kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében a két ország katonai hírszerzési értesüléseket osztott meg egymással - jelentette be csütörtökön a szöuli nemzetbiztonsági hivatal helyettes vezetője.
Az Egyesült Államok hatalmát döntően nem a saját teljesítménye, hanem sokkal inkább szövetségi kapcsolatai alakítják - jelentette ki Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború szerinte kis lángon folytatódik.
Jihadi Jack sorsa lehet az október 21-i kanadai parlamenti választások egyik legfőbb kampánytémája – legalábbis ebben reménykedik a hírhedt terrorista édesapja, John Letts.
Puytin hiába hozott tető alá egy alkut szövetségesei között, azok mégsem bírnak magukkal: a szír rezsim Erdogan katonáit is támadja, a terroristák támogatásával vádolva őket.