2019. augusztus 22. csütörtök

aug. 22
15:48
Frankfurtban fogadták a dzsihadisták gyerekeit (USAracing)
Első alkalommal szállított haza a német szövetségi kormány az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követőinek családjába született német állampolgárságú gyermekeket Szíriából.
aug. 22
15:54
Rég nem láttak ilyen kevés bevándorlót Nagy-Britanniában (ATV)
Évek óta legalacsonyabb szintre süllyedt a Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás a márciussal zárult tizenkét hónapban, főként az Európai Unió társországaiból érkezők számának visszaesése miatt.
aug. 22
16:09
Berlin után Párizsban tárgyal a brit kormányfő a Brexitről (HírTV)
A brit uniós tagság megszűnéséről szóló dokumentum módosítását szeretné elérni a brit kormányfő.
aug. 22
16:18
Brexit: Johnson újabb megállapodást szeretne, Macron szerint nincs már idő rá (ATV)
Nem találja a válságból a kiutat az új brit kormányfő. Miközben alig két hónap van hátra a Brexit most biztosnak tűnő időpontjáig, az uniós partnerek mereven elzárkózni látszanak a tárgyalások újraindításától. Szerdán Boris Johnson és Angela Merkel találkozója után a német kancellár ugyan óvatos optimizmussal nyilatkozott, csütörtökön a francia eln
aug. 22
16:42
Maduro titokban egyeztet az USA-val (USAracing)
Az USA-barát venezuelai ellenzék még nem nyilatkozott az egyeztetésről, a Reuters hírügynökség információi szerint Washingtonba utaznak a héten.
aug. 22
17:21
A világ legnagyobb elektromos kompját adták át Dániában (Kripto Akadémia)
Uniós cél, hogy 2030-ra 100 vagy még annál is több hasonló komp közlekedjen európai vizeken.
aug. 22
17:24
Akkora már a baj, hogy tiltott módszereket is engedélyezett az állam a vadászoknak (Infostart)
Csak az állat-egészségügyi rendeletek legszigorúbb betartásával óvhatók meg a nagy szlovákiai sertéstenyészetek az afrikai sertéspestistől. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szerint a kór továbbterjedésének a nagy tenyészetekben katasztrofális következményei lennének.
aug. 22
17:24
Bemutatták Hollywoodban Obamáék filmjét (ATV)
Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált szerdán Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében.
aug. 22
17:24
Fából készült membrán segíthet (USAracing)
Szupervékony fadarab segítségével sós vízből iható folyadék készíthető – idézte a New Scientist tudományos portál a Science Advances lapban megjelent felfedezést.
aug. 22
17:30
A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak Budapesten (USAracing)
Budai Gyula hangsúlyozta: egy Magyarországot esetlegesen érintő sertéspestis járvány esetén, a thai hatóságok csak a fertőzött régióból tiltanák meg a szállítást, nem automatikusan az egész ország területéről.
aug. 22
17:42
V4NA: Magát is felgyújtotta a gyújtogató migráns (Ripost)
Sikerült elfogni azt az afgán migránst – a négy elkövető egyikét -, aki Molotov-koktélt dobott az FPÖ pártirodájára St. Pöltenben – írja a V4NA.
aug. 22
17:45
Illegális bevándorlás - Újabb szakaszon épít kerítést Szlovénia a Horvátországgal közös határon (HírTV)
Az idei év első hét hónapjában Szlovéniában 7415 illegális bevándorlót regisztráltak, 56 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
aug. 22
17:54
Újabb szakaszon épít kerítést Szlovénia a Horvátországgal közös határon (USAracing)
Az újabb 40 kilométer hosszú szakasszal a határkerítés teljes hossza 219 kilométer lesz, ami a szlovén-horvát határ csaknem harmadát fogja lefedni.
aug. 22
17:54
Gyalog zarándokolt egy 95 éves olasz nő Lengyelországba (SzMo)
Megérkezett Czestochowába a 95 éves olasz Emma Morosini, aki egyedül és gyalog zarándokolt a legismertebb lengyelországi Mária-kegyhelyre.
aug. 22
18:30
Salvini: túlélési kormányok helyett új választásra van szükség (ATV)
Az olaszok akaratát kifejező új választásokat szorgalmazott "túlélési" kormányok alakítása helyett Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője az államfővel tartott megbeszélést követő sajtónyilatkozatában csütörtökön.
aug. 22
18:33
Új megállapodást szeretne a brit kormányfő a Brexitről (HírTV)
A francia elnök szerint azonban nincs lehetőség az egyezmény újratárgyalására.
aug. 22
18:45
Növekvő bevándorlási nyomás, Németország negyede migrációs hátterű (HírTV)
A Balkánon és a La Manche-csatornán drasztikusan megnőtt a migráció. Szlovénia úgy döntött, újabb szakaszon épít kerítést Horvátországgal közös határán.
aug. 22
18:45
Pusztító vihar, villám csapott a turistákba, válságstábot állítottak fel (Ripost)
Helikopterek és tűzoltók is részt vesznek a mentésben, több embert kórházba kellett vinni, hárman meghaltak.
aug. 22
19:12
Korlátlan fogva tartás Trump új lépése (USAracing)
Az intézkedés felülírja a korábbi szabályozást, amely húsz napot meghaladó időtartamra megtiltotta az illegálisan bevándorló gyerekek fogva tartását.
aug. 22
19:18
Újabb szintet lépett Tokió és Szöul civakodása (USAracing)
Nem hosszabbítja meg Dél-Korea a Japánnal 2016-ban megkötött, a titkos katonai hírszerzési információk megosztásáról szóló kétoldalú paktumát.
aug. 22
19:33
Berlinben és Párizsban isórul járt Johnson (Kripto Akadémia)
Németország és Franciaország sem hajlandó megváltoztatni az Egyesült Királyság uniós kilépését szabályozó megállapodást. Közeleg a „no deal Brexit”.
aug. 22
19:35
Utolérheti a Fideszt a klímaszorongás: Merkel is támogatná a klímacélok szigorítását (Kripto Akadémia)
A holland és a német kormány is az uniós klímacélok szintjére emelné az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó intézkedéseit.
aug. 22
20:00
felvették, ahogy a tolvaj medve kinyitja a hűtőt, ellop egy tál húst, majd átmegy vele a nappaliba (ATV)
Hatalmas meglepetésben volt része két kaliforniai tinédzsernek, akik egy nyaralóban töltöttek pár napot.
aug. 22
20:00
Világbotránnyá kezd fajulni Meghanék magánrepülőzése - Elton John és Pink is a védelmükre kelt (SzMo)
Úgy tűnik, a milliárdos celebek nem értik, a klímakrízis közepén mi a baj a magánrepülőikkel. Harry és Meghan harcos környezetvédőként szintén nem érti.
aug. 22
20:06
Berlinben és Párizsban is pórul járt Johnson (Kripto Akadémia)
Németország és Franciaország sem hajlandó megváltoztatni az Egyesült Királyság uniós kilépését szabályozó megállapodást. Közeleg a „no deal Brexit”.
aug. 22
20:12
Palkovics szerint a német kancellár nem láthatott problémát a tudományosság terén (ATV)
Palkovics László szerint Angela Merkel valószínűleg nem lát problémát a magyar tudományos szabadság és a kutatói szabadság terén, különben nem szorgalmazta volna most a soproni sajtótájékoztatóján is a német-magyar innovációs és kutatási, tudományos együttműködés erősítését – a miniszter erről az atv.hu-nak nyilatkozott. Legközelebb szeptember 27-é
aug. 22
20:30
A tinik is demokráciát akarnak (USAracing)
Tegnap középiskolások tartottak demonstrációt Hongkongban, a város egyik főterén több ezer fekete pólós, maszkos fiatal jelent meg.
aug. 22
20:39
Terjedőben az illiberális hagyomány: egyre csak építi a határkerítést Szlovénia is (Kripto Akadémia)
Ezzel a szakasszal a határkerítés teljes hossza 219 kilométer lesz, és a szlovén-horvát határ csaknem harmadát fogja lefedni.
aug. 22
20:42
Új választás? Itt az olasz államfő bejelentése (ATV)
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak. Új kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.
aug. 22
20:51
Segélyét követelve balhézott a hivatalban a ghánai migráns (Ripost)
Az afrikai bevándorló egész egyszerűen nem értette, hogy miért nem kapta még meg 20-án a neki járó segélyt. A hivatalnokok hiába magyarázták, hogy még nincs itt az ideje, rendőrt kellett hívni az erőszakosan kiabáló férfire.
aug. 22
21:06
Feltette a lábát az asztalra Boris Johnson Macron palotájában - videóval (ATV)
Az új brit kormányfő a kamerák előtt viccelődött.
aug. 22
21:12
Olasz kormányválság: Mattarella kiírja a választást, ha jövő keddig nincs kormánytöbbség (Kripto Akadémia)
Di Maio tovább kormányozna, azonnali kormányprogramot hirdetett. Salvini az előrehozott választásra játszik.
aug. 22
21:18
Négy napot élt túl az erdőben egy ötéves kislány, miközben végig követte egy barnamedve (SzMo)
Egész mentőalakulatok keresték napok óta a kis Zarinát. Videóra vették a csodával határos pillanatot, amikor a sűrű bokrok között, éjjel megtalálták.
aug. 22
21:30
Hongkong: középiskolások követelnek politikai reformokat (ATV)
Abban bízik Donald Trump, hogy Peking humánusan oldja meg a hongkongi feszültséget. Az amerikai elnök ezt szerdán nyilatkozta a demonstrációk kapcsán, amelyek folyamatosak a Kínához tartozó városállamban. A demokráciapárti tüntetők kitartanak, nyár eleje óta követelik a kiadatási törvényjavaslat végleges eltörlését.
aug. 22
21:54
Tragédiába torkollt a szerelmi dráma Galgócon, ezt tette a fiatal nő (Ripost)
A 22 éves nő tagadja, hogy ő szúrta volna le párját, de a rendőrök őt gyanúsítják a gyilkossággal.
aug. 22
21:56
Ébredezik az ENSZ, az NGO-k szerepét bírálják (Ripost)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) lassan felébred mély álmából. Menekültügyi képviselőjük szerint ugyanis a bevándorláspárti NGO-k egyre aggasztóbb mértékben radikalizálják a migránsokat.
aug. 22
22:06
Bolsonaro szerint Brazíliának nincs elég erőforrása leküzdeni az erdőtüzeket (444.hu)
De nincs szükségük se a németek, se a norvégok támogatására az Amazonas védelmében.
aug. 22
22:12
Keddig kaptak haladékot az államfőtől olasz pártok (Infostart)
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, az ötnapos határidő lejártakor, kormánytöbbség nélkül választásokat ír ki.
aug. 22
23:54
Az olasz államfő adott még pár napot (USAracing)
A parlamenti pártokkal folytatott kétnapos konzultáció végén az államfő kijelentette, hogy a jelenlegi olasz kormányválságot „egyértelmű döntésekkel és rövid időn belül” meg kell oldani.

2019. augusztus 23. péntek

aug. 23
0:00
Elhunyt az Európai Unió adatvédelmi biztosa (Blikk)
Giovanni Buttarelli, az Európai Unió adatvédelmi felügyelője tegnap éjjel váratlanul elhunyt.
aug. 23
0:04
Sokkolta a búvárokat a Titanic roncsa a mélyben: néhány év múlva teljesen eltűnhet (Blikk)
Sokkolta a búvárokat, amit a legendás hajó hullámsírjához lemerülve láttak.
aug. 23
0:08
Ez valami giga brutális: hatvanezer méhet találtak egy álmennyezetben (Blikk)
Hatalmas méhkast fedeztek fel Ausztráliában egy mennyezet belsejében.
aug. 23
0:12
Apokaliptikus állapotok: még a Napot is eltakarja a lángoló Amazonas füstje (Blikk)
Soha nem látott mértékben lángolnak az amazonasi esőerdők. A Nemzeti Űrkutatási Intézet (Inpe) műholdas adatai szerint 84% -os a lángoló területek növekedése a tavalyi évhez viszonyítva.
aug. 23
0:16
Bizarr: kétszájú halszörnyet fogtak (Blikk)
Az állatról készült felvételek pillanatok alatt bejárták az internetet.
aug. 23
0:20
Nem mindennapi vendége volt a parlamentnek: ülés közben kisbabát cumiztatott a házelnök (Blikk)
Nem mindennapi vendége volt minap az új-zélandi parlamentnek, ugyanis egy kisbabával a karján érkezett az ülésre Trevor Mallard házelnök.
aug. 23
0:24
Halállal dacolva: a tengerbe ugrottak a kitiltott migránsok (Blikk)
A halállal dacolva ugrott a tengerbe 15 afrikai menekült, akik vagy száz társukkal több hete hánykolódtak egy spanyol segélyhajón az olasz partok közelében.
aug. 23
0:28
Ezért venné újra első hat nagylemezének dalait Taylow Swift (Blikk)
Taylor Swift, az amerikai énekesnő a régebbi dalait újra fel szeretné venni, ennek oka pedig, hogy azt akarja a jogok ne kerüljenek egyáltalán Scooter Braun kezébe.
aug. 23
0:32
Szinte hihetetlen: gyalog zarándokolt Lengyelországba egy 95 éves asszony (Blikk)
Emma Morosini Július közepén indult el otthonából és egészen mostanáig úton volt.
aug. 23
0:36
Mennyire édes már: a 111 éves néni a mai napig odavan a baseballért (Blikk)
Hazel Nilson, azt is elárulta, hogy szerinte mi a hosszú élet titka, amikor hatalmas bulival ünnepelte születésnapját.
aug. 23
5:15
Hat nyugdíjas gruppenszexelt az erdőben, lecsaptak rájuk a zsaruk (Ripost)
Öt férfi és egy nő felállásban élvezték a testi örömöket. A legfiatalabb hancúrozó 62 éves volt.

Keresés