Varga Judit azt mondta magyar újságíróknak az EU-s meghallgatása után, hogy a migránspárti nyugatiak boszorkányüldözését élte át. Az ülést vezető finn miniszter közölte, hogy szó sincs boszorkányüldözésről, teljesen együttműködő volt a légkör. Timmermans oldotta fel az ellentmondást.
A szervezet kezdetekben azt biztosította, hogy a lakosságcsere által lefejezett felvidéki magyarságnak legyen egy, a kultúrát ápoló értelmiségi közege – idézte fel a miniszterelnöki megbízott.
Újabb meghallgatásokra van szükség a hétfői után az európai uniós alapszerződés hetes cikke alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás ügyében, de az látszik, hogy a többi tagország kész kérdéseket feltenni, a magyar kormány pedig arra, hogy megpróbáljon ezekre választ adni - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Visszatérne az Egyesült Államokba, ha az ellene indítandó per "igazságos" lenne - jelentette ki a hétfőn a CBS televízióban sugárzott interjújában az Oroszországban élő Edward Snowden, a CIA volt alkalmazottja, aki 2013-ban titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
Újabb meghallgatásokra van szükség a hétfői után az európai uniós alapszerződés hetes cikke alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás ügyében, de az látszik, hogy a többi tagország kész kérdéseket feltenni, a magyar kormány pedig arra, hogy megpróbáljon ezekre választ adni - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Magyarország területének több mint egyötöde erdő, illetve az erdősítési program keretében idén tavasszal további 22 millió facsemetét ültettek el az erdészek.