Ortodox papok, de még Putyin pártjának egyik vezetője is kiállt Pavel Usztyinov színész mellett, akit ok nélkül földre vittek, megvertek és elhurcoltak, majd 3,5 év, fegyenctelepen letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Putyin zavargókról beszél, pedig a videók másról tanúskodnak, ráadásul a rendőrök kezdtek el maszkot hordani.
Houston - Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston városából, amelyet az Imelda nevű trópusi vihar sújt.
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója közti megbeszélés egyik fő témája, amikor az elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta a vállalat első emberét - közölte Daniel Roberts, a közösségi médium szóvivője.
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója közti megbeszélés egyik fő témája, amikor az elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta a vállalat első emberét - közölte Daniel Roberts, a közösségi médium szóvivője csütörtökön.
Alkut lehet kötni, meg fog valósulni a brexit – ezt mondta Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság elnöke. Arról is beszélt, hogy bizonyos feltételek mellett mellőzni lehet az ír határgaranciát. Közben Londonban figyelmeztették a munkáspárti képviselőket: ne szavazzák meg a kormány és az EU brexitalkuját.
Rex Tillerson panaszosan említette azt is, hogy külügyminiszter létére elzárták előle a palesztin-izraeli "dossziét" - ezeket az ügyeket Donald Trump a saját vejére bízta inkább.
„A legkedvesebb fickó az egész földgolyón” - nemzetbiztonsági tanácsadó esetében meglehetősen szokatlanul, ezekkel a szavakkal jellemezte egy amerikai kormányzati tisztségviselő Donald Trump kiválasztottját.
Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek, FdI) párt elnöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond szombaton az Atreju nevű jobboldali rendezvényen Rómában - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A durvuló hongkongi tüntetések már nem csak a törvényről szólnak. A fiatalok reménytelennek tartják helyzetüket, ez a kilátástalanság élteti a mostani tiltakozási hullámot.
Melbourne-ben százezres tömeg tüntet, de az utcára vonultak már Hongkongban, Indiában, Dél-Koreában és Indonéziában is. Sztrájkolnak a Facebook, a Google, a Microsoft és az Amazon dolgozói is.
Rex Tillerson azt mondta, a velük folytatott tárgyalásokon mindig szükség van egy jó adag szkepticizmusra, Netanjahu pedig szerinte 'kissé machiavellisztikus'.
Egy orosz bíróság pénteken szabadlábra helyezte az egyik kormányellenes tüntetésen történt állítólagos incidens miatt elítélt Pavel Usztyinovot azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el Moszkvát - jelentette az orosz állami média.
Csinos hölgykoszorúban, turbánnal a fején, fehér ruhában, de feketére festett bőrrel pózol Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a Time magazin által bemutatott felvételen.
Emmanuel Macron francia államfő a Time magazinnak adott interjúban úgy vélte, hogy a sárgamellényesek kormányellenes tüntetései "nagyon jót tettek" neki, mert azok éppen a mandátuma felénél kényszerítették stílusváltásra.
A Bruxinfo elemzője szerint Varga Judit igazságügyi miniszter hétfői meghallgatása után még évekig elhúzódhat a magyarországi jogállamisági kérdésekről szóló vita. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában arról is beszélt, hogyan változhat az elmúlt évek gyakorlata.
Lehetségesnek tartja a brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást a brit kormány Brexit-minisztere. Stephen Barclay pénteken Brüsszelben folytatott tárgyalásokat Michel Barnier európai bizottsági főtárgyalóval.
A nyílt fegyveres konfliktus kockázatát hordozó légicsapásoktól a készültség egyszerű növeléséig több döntési lehetőség vár Donald Trumpra Irán ügyében.
Traian Basescu volt román államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval - erősítette meg pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a bukaresti ítélőtábla.
A Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Európa-bajnoki selejtezőt, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az európai szövetségnek (UEFA) a szeptemberi 8-i Magyarország-Szlovákia Eb-selejtezőn elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt.
Visszautasította az izraeli választáson elsőként végző Kék-Fehér pártszövetség Benjamin Netanjahu ajánlatát, hogy alakítson egységkormányt az általa vezetett Likuddal. Az eddigi miniszterelnök pártja 2 mandátummal kevesebbet szerzett náluk, de mindketten nehezen tudnának más pártokkal megegyezni, hogy többséget szerezzenek a Knesszetben.
A francia hatóságok bejelentése szerint jelentős rendőri készültség várható szombaton Párizsban a kormányellenes sárgamellényes tüntetők újabb megmozdulásán, amely egybeesik a kulturális örökség napjával és egy éghajlatvédelmi rendezvénnyel.
Újabb szankciókat jelentett be az amerikai elnök Irán ellen pénteken. Donald Trump most a perzsa állam központi bankját és szuverén alapját büntette meg.
Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője megfenyegette pénteken Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket: ha nem hagyják abba jemeni háborús beavatkozásukat, akkor újabb támadások fogják őket érni saját területükön.
A turisták kedvenc teknősei koszos és sekély medencében nyomorognak, a kígyó száját ragtapasszal tekerik körbe. Sokkoló fotók készültek az állatok körülményeiről.
Nem szükséges a kereskedelmi egyezmény Kínával az elnökválasztás előtt - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban Scott Morrison ausztrál kormányfővel tartott közös tájékoztatóján.