Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a németországi Stuttgart ügyészsége kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen (VW) csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.
Esetenként háromszoros áron akarják hazaszállítani a csődbe ment brit utazási iroda külföldön rekedt utasait a légitársaságok. Erről számoltak be a károsultak. A Thomas Cook csődje miatt 150 ezer britet kellene valahogyan hazajuttatni.
A miniszter tájékoztatása szerint Magyarország számára két területen kiemelten jelentős a gazdasági együttműködés. Az egyik a vegyipar, a másik pedig az infokommunikáció.
A világ legrégebbi utazási irodájának csődje leányvállalatait is megrengette, a magyar Neckermann továbbra is biztonságban van, hiszen erős, nagy cégről van szó. Ugyanakkor fontos, hogy ne alakuljon ki pánikhangulat.
Nem humanitárius szervezetekként, hanem Párizs és Berlin destabilizációs fegyvereként kell tekinteni a Földközi-tengeren bevándorlókat mentő, majd azokat az olasz partokra szállító NGO-hajókra.
A két női dzsihadista és kilenc gyerekük, annak a családtagjai, aki az Iszlám Állam nevében magára vállalta a 130 halálos áldozattal járó 2015. november 13-i párizsi merényleteket.
A balesetre, valamint az automatikus hajóazonosító és nyomon követő rendszerben található információkra vonatkozó Viber-üzeneteket törölt a telefonjáról a dunai hajókatasztrófa után a Viking Sigyn kapitánya - ez derül ki az ukrán férfi letartóztatására vonatkozó hivatalos iratokból. A nyomozás a rendőrség szerint akár két évig is eltarthat.
Az orosz biztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk egy iskola elleni támadást, amelyet egy diák készült végrehajtani hidegfegyverekkel és házi készítésű robbanóeszközökkel az oroszországi Kirov megyében - közölte Vlagyimir Makarov, az orosz belügyminisztérium szélsőségellenes osztályának helyettes vezetője kedden Moszkvában.
Most már szinte biztos, hogy egy 391 millió dolláros amerikai segély visszatartásával próbálta kizsarolni, hogy az ukrán kormány légből kapott, többszörösen cáfolt vádak alapján indítson eljárást legfőbb demokrata riválisa, Joe Biden egykori alelnök ellen.
Kimondta a brit Legfelső Bíróság, hogy törvénytelen volt a londoni parlament működésének a miniszterelnök által kezdeményezett felfüggesztése. A bíróság előtt tüntetők a parlament azonnali újranyitását és Boris Johnson lemondását követelték.
Haszan Róháni elnök New Yorkban kijelentette: hajlandó a 2015-ös többhatalmi atomalku kisebb módosításait, kiegészítéseit megvitatni az amerikai szankciók feloldásáért cserébe.
Trump beszédében arra is emlékeztetett: közölte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, hogy „óriási” lehetőségeinek kiaknázása érdekében Phenjannak le kell szerelni atomfegyvereit.
Angela Merkel német kancellár kedden elutasította Irán követelését az amerikai szankciók eltörlésével kapcsolatban, amit a teheráni vezetés az Egyesült Államokkal, illetve a nyugati államokkal közvetlenül folytatandó tárgyalások feltételéül szabott.
"A magyar-amerikai együttműködést sikertörténetnek lehet nevezni mind gazdasági, mind védelmi szempontból, a republikánus kormányzat hivatalba lépése óta pedig politikai szempontból is."
A Nicolás Maduro venezuelai elnökhöz hű törvényhozók kedden visszatértek az ellenzéki vezetésű parlamentbe, miután az államfő bejelentette a kétéves bojkott végét, azt állítva, hogy szeretné előmozdítani a párbeszédet a mélyen megosztott országban.
A világ legrégebbi utazási irodájának csődje leányvállalatait is megrengette, a magyar Neckermann továbbra is biztonságban van, hiszen erős, nagy cégről van szó. Ugyanakkor fontos, hogy ne alakuljon ki pánikhangulat.
A világnak a két legerősebb gazdaság - az amerikai és a kínai - mentén történő szétesésének, rivális internet, valuta és pénzügyi szabályok bevezetésének a veszélyére figyelmeztetett kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.
Az államfő találkozott Abdel-Fattáh esz Szíszi egyiptomi, Lenín Moreno ecuadori elnökkel, és Qu Dongyu, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) főigazgatójával.
Trump szerint boszorkányüldözésről van szó. Ám az összes republikánus szenátor arra szavazott, hogy át kell adni a kongresszusnak annak a bejelentőnek a panaszát, ami az egész ügyet elindította.
Áthidaló kölcsönt biztosít a német kormányzat a tönkrement Thomas Cook brit utazásszervező csoport egyik német érdekeltségének, a Condor légitársaságnak - jelentették be kedd este Berlinben.
Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen - jelentette be kedd este Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.
Újra teljesen nyitottá vált a brexit kimenetele, miután a londoni legfelsőbb bíróság tegnap semmisnek és jogszerűtlennek nyilvánította a parlamenti ülésszak berekesztését.
Átszakadt a gát: az oroszokkal való összejátszás vádja után még nem akartak belevágni, de az ukrán botrányt már elég egyértelműnek látják ahhoz, hogy megpróbálják elmozdítani hivatalából az elnököt.
Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői egyértelműen Iránt tették felelőssé a szaúdi olajlétesítmények ellen szeptember 14-én végrehajtott támadásokért.