Északkelet-angliai nagyvárosokban és megyékben rendelt el korlátozásokat csütörtökön a brit kormány a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése miatt.
Az RKI szerint az ország jelenlegi, viszonylag kedvező járványügyi helyzetében fontos szerepet játszik egyebek mellett a megfontolt politikai döntéshozatal, az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája, valamint a lakosság többségének fegyelmezett szabálykövetése is.
A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, és a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk - jelentette be Jelko Kacin kormány
Fehéroroszország lezárja Litvániával és Lengyelországgal közös határát és megerősíti az ukrajnai határszakasz védelmét - jelentette be csütörtök este Aljakszandr Lukasenka Minszkben.
A nyugat-nigériai Kaduna állam kormányzója jóváhagyta a törvényt, amelynek értelmében kasztrációval és halálbüntetéssel sújthatják a nemi erőszakért elítéltek némelyikét.
Drámai mértékben emelkedik a fertőzöttek száma. Naponta majdnem 10 ezer új fertőzést regisztrálnak, múlt hétvégén pedig még ezt a „bűvös” határt is átlépték.
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
Olyan vendégéjszakákért is, amiken Trump ott sem volt. Sőt, most kiderült, hogy Ivanka Trump és családja olyankor is meglátogatott egy Trump-hotelt az elnöki testőrséggel, amikor az a koronavírus miatt egyébként zárva volt.
A 66 éves férfi egészségi okokra hivatkozva kért óvadékot a bíróságtól, azt mondta, a pár héttel ezelőtti letartóztatása óta már háromszor is volt kórházban.
"Esküszöm önöknek, semmiféle hazugság nem volt a választásokon, nem lehet 80 százalékban meghamisítani egy voksolást" - mondta az elnök, aki sorra börtönzi be politikai ellenfeleit.
„Az Oroszországra való nyomásgyakorlás korszaka, amely akkor kezdődött el, amikor a Szovjetunió széthullásának folyamata, amelynek folyamán a Nyugat úgy gondolta, hogy Oroszország a zsebében van, visszafordíthatatlanul véget ért” – mondta az orosz külügyminiszter.
Spanyolország egyes körzeteiben korlátozzák a szabad mozgást, Csehországban már a kétezret is meghaladta a napi új fertőzöttek száma. Nagy-Brianniában pedig a jelentkezők nagy száma korlátozza a vírustesztek igénybevehetőségét.
Nagy-Britanniában olyan válságot okozott a koronavírus-tesztek hiánya, hogy egészségügyi dolgozók maradnak távol munkahelyüktől. Ezzel veszélybe került az ellátás, miközben a kormány elismeri, hogy hetekbe telik majd felpörgetni a rendszert.
Donald Trump amerikai elnök kampánytörzse visszautasította csütörtökön a The Guardian című brit lap jelentését, miszerint az elnök 1997-ben zaklatott volna egy nőt.
A közösségnek van eszköze a jogállam megóvására – mondta lapunknak Ursula von der Leyen arról, hogy Magyarországon sokan hiányolják az EU határozott fellépését.