Az Yves Saint-Laurent párizsi szalonjából származó táskával utazott volna be egy nő az országba, de elfelejtette kiváltani az ehhez szükséges 70 dolláros engedélyt.
Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, péntekre megint megdöntötte a korábbi csúcsot az egy nap alatt regisztrált új betegek száma, amely már meghaladta a 2700-at.
Futótűzként terjednek az interneten azok a képek, amelyeken koporsóba fektetett emberek láthatóak Indonézia fővárosában. A hatóságok ott ezzel büntetik azokat, akik nem hajlandóak szájmaszkot viselni.
Egy nap alatt 1733 új beteget regisztráltak Olaszországban, ami a május 2-i járványszintnek felel meg az egészségügyi tárca péntek esti adatai szerint, de rekordot döntött a huszonnégy óra alatt végzett vírustesztek száma is.
Soha nem érkezett még ennyi illegális bevándorló Nagy-Britanniába a La Manche csatornán keresztül. Úgy tűnik, hogy ez lett az embercsempészek új kedvenc útvonala a szigetország felé.
Az amerikai demokratikus rendszer leépítése nem folytatódhat tovább - jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a delaware-i Wilmingtonban tartott sajtókonferenciáján pénteken.
Több ezren tüntettek pénteken Pakisztánban az ellen, hogy a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ismét publikálta a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat.
A nyári szezonban a vártnál kevésbé esett vissza az osztrák turisztikai forgalom, júliusban egyes területeken már emelkedett is a vendégéjszakák száma a Wifo gazdaságkutató intézet szerint.
Legalább december közepéig zárva lesznek Ausztrália határai a külföldiek előtt, mert a hatóságok úgy ítélik meg, a koronavírus-helyzet nemzetközi és országos szinten továbbra is elfogadhatatlan közegészségügyi kockázatot jelent.
Több mint száz európai parlamenti képviselő szankciók bevezetésérére szólította fel nyílt levélben Josep Borrellt, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét az orosz ellenzéki politikusokkal és újságírókkal szemben elkövetett merényletek felelősei ellen.
De Oroszország egyvalamit nem tud megoldani ebben a helyzetben: Aljakszandr Lukasenka legitimációs válságát. Rácz Andrástól a részletek az InfoRádióban.
Egyenletessé vált az országban a járvány tejedése. Újabb 1339 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában, ami csaknem 14 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát, de több mint tíz százalékkal elmarad a múlt hét közepén feljegyzett negatív rekordtól.
Figyelmeztette Oroszországot a NATO: a szövetségesek mérlegelik, hogyan reagáljanak Alekszej Navalnij ellenzéki vezető állítólagos Novicsok-mérgezésére. Az Európai Unió szintén kemény fellépést helyezett kilátásba.
Bejrútban életjeleket véltek felfedezni a romok alatt a mentők egy hónappal a hatalmas robbanás után. Az NNA libanoni hírügynökség jelentése szerint egy mentőkutyás csapat mozgást érzékelt egy összeomlott ház alatt, a műszerek szívverést és légzést sejtetnek, a hőérzékelő pedig szintén az élet lehetőségére utalt. Az InfoRádió által megkérdezett sza
22 iskolát zártak be Franciaországban a koronavírus miatt, de a növekvő esetszám ellenére is több mint 12 millió diák megkezdhette a tanulmányait. Madridban szigorították a gyülekezési szabályokat. Mind beltéren mind pedig kültéren legfeljebb tízen találkozhatnak. Silvio Berlusconi, volt olasz kormányfő kétoldali tüdőgyulladással került kórházba, d
Hosszan lehetne sorolni, milyen, főként állami forrásokból megvalósuló, nagyszabású ipari és infrastrukturális építkezések folynak szerte az országban.