Rendkívül hatékony a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által kifejlesztett, a koronavírus elleni kétdózisú vakcina – ez derült ki a vállalat által hétfőn nyilvánosságra hozott kísérleti eredményekből.
Bár tavaly tovább csökkent a nukleáris robbanófejek száma a világon, ezen belül a bevethetőké éppen hogy nőtt, ráadásul a koronavírus-járvány éve alatt az atomhatalmak széleskörűen fejlesztették fegyverarzenáljukat, folytatták modernizációs programjaikat – állapította meg éves jelentésében a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Az eredetileg tervezett jövő hétfői időponthoz képest négy héttel későbbre, július 19-re halasztotta a brit kormány a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások teljes körű feloldását a delta nevű vírusvariáns terjedése miatt – jelentette be hétfő este Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az atlantai rendőrség szerint az Egyesült Államokban egy férfit feltehetően arra szólította fel a pénztárosnő, hogy tegye fel a maszkját, de ő nem volt erre hajlandó. Vitázni kezdtek, majd a férfi pisztolyt rántott.
A NATO nem keresi a szembenállást Oroszországgal, de válaszlépéseket fog tenni, ha Moszkva folytatja ártalmas tevékenységét – jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben.
„Jelenleg az új fertőzöttek 10 százalékát támadta meg a delta variáns, ám kéthetente megkétszereződik az arányszám” – mondta Scott Gottlieb, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet korábbi megbízottja.
Egy 57 éves férfi holttestét találtak a liptói Banskô-völgyben, akiről az orvos megállapította: nem természetes úton hunyt el. Fején, nyakán és oldalán harapásnyomokat fedezett fel, a közelben pedig friss medvenyomokat is találtak.
Megtarthatók a ballagási ünnepségek, ismét lehetnek szurkolók a sporteseményeken, és mind szabadtéren, mind zárt térben akár ötszázan is lehetnek egy-egy eseményen – erről döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb hétfő este.
A Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtti felszólalását egy „akcióval” kötötte egybe: kiakasztotta a Fidesz zászlójának egy olyan változatát, amin a kínai zászló csillagjai is rajta voltak.
Michael Taylor nyugalmazott amerikai kommandós és fia, Peter elismerték a tokiói bíróságon, hogy segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében.
A dánok 109-szeres válogatott támadó középpályása a szombati Dánia-Finnország EB-mérkőzésen váratlanul összeesett szívroham következtében, és azóta kórházban fekszik. Bejegyzése szerint a körülményekhez képest jól érzi magát.
Visszautasította a NATO-csúcstalálkozóról kiadott közleményben foglalt, Kínáról szóló kijelentéseket a távol-keleti ország Európai Uniónál állomásozó missziója egy kedden kiadott közleményben, hangsúlyozva: nem nézik majd ölbe tett kézzel, hogy mások rendszerszintű kihívásként állítsák be.
Drón segítségével légi felvétel készült a sűrű fekete füsttel égő, felrobbant a Chemtool nevű vállalat vegyi üzeméről az Illinois állambeli Rocktonban.
Kemény szavakkal esett neki az ellenzék a kormánynak pár órával a kínai egyetemről és az ellentmondásos módosítóval megspékelt pedofiltörvényről szóló szavazás előtt.
Egy új támogatási rendszert vezetnének be, ezzel ösztönöznék a fiatalokat arra, hogy minél előbb fejezzék be tanulmányaikat. De lenne mód arra is, hogy ha valakinek a munkájához további tanulásra lenne szüksége, akkor azt egy újabb jövedelmi megoldással megtehesse.
6500 éves újkori település maradványait találták meg az Adriai-tengerben 4,5 méter mélyen, Korcula-sziget partjainál. Az egykori településre véletlenül találtak rá, légi felvételek alapján.
Ukrajna nem engedi be az országba azokat, akik az oltási dokumentumuk szerint az orosz Szputnyik V vakcinát vették fel a koronavírus ellen, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Ukrajna ezt az oltóanyagot nem ismeri el - közölte kedden Valentin Melnik, a kijevi Boriszpil-1 nemzetközi repülőtér határőrszolgálatának helyettes vezetője.
San Diego – Elképesztő felfedezés! Egy rég elveszett levélnek köszönhetően újabb döbbenetes titkokra derült fény a világ talán legismertebb, úttörő női pilótájáról, Amelia Earhartról. Az utolsó sorokra, amelyeket a pilótanő navigátortársa, Fred J. Noonan vetett papírra csaknem 84 évvel ezelőtt, 1937-ben mindössze nyolc nappal a rejtélyes eltűnésük
Japánban el kellett volna tekinteni a koronavírus elleni oltóanyagok hazai tesztelésétől, hogy előbb el lehessen kezdeni az oltókampányt - jelentette ki kedden Kono Taro, a japán kormány oltási kampányért felelős minisztere.