Az immunológus szerint Nagy-Britanniában a magas átoltottság ellenére ismét emelkednek a fertőzési adatok a delta variáns következtében, és ugyanez várható majd itthon is.
Mário Fernandesnek, az orosz labdarúgó-válogatott jobbhátvédje a finnek ellen játszott csoportmérkőzésen esett a hátára. A pályáról hordággyal vitték le és súlyos sérülés gyanújával kórházba szállították.
'Azt hiszem, egészében véve ugyanazt a nyelvet beszéljük, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltétlenül egymás lelkébe és a szemébe kell belenéznünk, és örök szerelmet és barátságot esküdnünk. Egyáltalán nem' – mondta az orosz elnök.
Az orosz és az amerikai elnök genfi tárgyalásait Putyin konstruktívnak nevezte, ahol a felek igyekeztek megérteni egymás álláspontját. Ugyanakkor hozzátette: senkinek ne legyenek illúziói.
Olaszország Svájccal találkozik ma este a római Stadio Olimpicóban a foci Eb keretein belül, ám alig három órával a meccs előtt bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy, a stadiontól nem messze parkoló autóban egy nagy csomag látható, amelyből huzalok állnak ki.
Olyan Európában hiszek, amely elfogadja a a sokszínűséget, nem pedig olyanban, amely elrejti a gyerekeink elől – írja a Twitteren az Európai Bizottság elnöke.
Ursula von der Leyen ma háromnapos körútra indul, felkeresve minden olyan EU-tagállamot, amelynek nemzeti programját bizottsági részről már jóváhagyták, és közelebb kerültek az uniós helyreállítási alap rájuk első részének a lehívására. EP-részről viszont vannak még fenntartások is.
Több millió ember, különösen a gyerekek egészségére jelent veszélyt az egyre növekvő mennyiségű elektronikai hulladék - figyelmeztetett kedden kiadott jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei – szögezte le Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök a szerdai genfi csúcstalálkozón a hadászati stabilitásról kiadott közös közleményben.
„Olyan ez, mint az első reménysugár az igazságosságra Szlovákiában” - mondta a meggyilkolt újságíró jegyesének édesanyja, miután semmissé nyilvánította a Szlovák Legfelsőbb Bíróság a Specializált Büntetőbíróság tavaly szeptemberi döntését.
Dacára a lelkesült politikai nyilatkozatoknak, szaporodnak az elemzések, amelyek szerint a keddi EU-amerikai csúcs érdemben alig oldott meg konkrét kérdéseket, még a sokat ünnepelt egyezség az Aribus-Boeing vitában sem végső megoldást, csupán néhány éves tűzszünetet hozott.
Sem engedély, sem pedig előzetes képzés nem kell kézi lőfegyverek viseléséhez Texasban szeptember elsejétől, miután szerdán aláírta az erről szóló törvényt Greg Abbott, az amerikai tagállam kormányzója.
Az Europe Ecologie les Verts ( EELV, Franciaország zöld pártja) programja megkérdőjelezné a bretonok életmódját – hangzott el a június 20-27 között sorra kerülő franciaországi regionális választások előtti pártcsatározások közben, a bretagne-i képviselők nyílt vitáján.
A német CureVac biotechnológiai cég szerdán bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A vállalat több száz millió dózist szállított volna oltóanyagából az Európai Uniónak.
Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását – adta hírül az MTI.
A német CureVac biotechnológiai cég bejelentette, hogy csupán 47 százalékban hatékony a vakcinája a koronavírus ellen. A vállalat több száz millió dózist szállított volna oltóanyagából az Európai Uniónak.
A világtól való elzártsága miatt az angolszász sajtóban csak remetekirályságként emlegetett ország a koronavírus-járvány idején, ha lehet, még jobban elszigetelődött, a kínai kapcsolatok szüneteltetése nagy élelmiszerhiányt okozott.
Miközben Nyugat-Európában még azt kell nézni, hová milyen feltételekkel engednek be és melyik tengerparton kell maszkot viselni, itthon a sikeres oltási kampánynak köszönhetően az emberek 80 százaléka tervez nyaralást, a többség belföldön. Milliók kelnek útra a nyáron – ennyit számít a védettség és a sikeres nyitás.
A CureVac szerdán jelentette be, hogy oltóanyaguk csupán 47 százalékban hatékony, vagyis lényegében használhatatlan. Több száz millió dózist szállítottak volna az EU-nak.