2021. augusztus 11. szerda

aug. 11
14:57
A mozdonyvezetők sztrájkja miatt szinte teljesen leállt a vasúti közlekedés Németországban (SzMo)
A szakszervezet 3,2 százalékos béremelést és a koronavírus-járvány megpróbáltatásai miatt 600 eurós prémiumot követel, a bérmegállapodást pedig csak 28 hónapra kötné meg.
aug. 11
15:09
Amíg a német áradások miatt Szlovákiában ragadtak a győri Audik, a tolvajok szétlopták őket: így áll most az ügy (Blikk)
Amíg a német áradások miatt pár napig Szlovákiában parkoltak a győri Audik, addig a tolvajok szétlopták az őrizetlenül hagyott kocsikat.
aug. 11
15:21
Rossz hír a szomszédból: a szerbiai fertőzöttek 90 százalékánál a delta variánst azonosították (Blikk)
A szerbiai koronavírus-fertőzöttek 90 százaléka a vírus delta variánsával fertőződött meg - közölte Tanja Jovanovic szakorvos, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja a Nova.rs hírportál szerdai beszámolója szerint.
aug. 11
15:27
Hollandia hosszú időre felfüggeszti az afgán migránsok kitoloncolását (Demokrata)
A holland kormány szerint az afganisztáni helyzet túlságosan veszélyes ahhoz, hogy kitoloncolásokat lehessen végrehajtani.
aug. 11
15:33
Japán kisgyermekek szurkoltak a magyaroknak (HírTV)
Japán gyerekkórus énekelte el ugyanis az éjjel soha nem érhet véget című slágert.
aug. 11
15:36
A kínai média olyan svájci biológust idézett a koronavírus eredetével kapcsolatban, aki nem is létezik (444.hu)
A kamubiológus aggódott a WHO függetlensége miatt, és szerinte az Egyesült Államok elvakultan támadja Kínát a vírus eredete miatt.
aug. 11
15:39
8,4 milliárdot nyert ez a férfi a lottón, majd egy hónapig titkolta: ezért nem beszélt róla senkinek (Blikk)
Állítása szerint azért, mert el sem akarta hinni, hogy rámosolygott a szerencse.
aug. 11
15:39
„Minden elveszett!" - apokaliptikus képek érkeztek a lángoló Kaliforniából (ATV)
A tűz által érintett terület már nagyobb, mint Houston városa.
aug. 11
16:30
Bécsben a Szent István-székesegyházban is oltópontot alakítottak ki (444.hu)
Előzetes bejelentkezés sem kell. Az a cél, hogy elérhető helyeken legyenek az oltópontok. Még kishajóval is járják a Dunát.
aug. 11
16:33
Horvátország terített: ez vár az utazókra augusztus 15. után (Infostart)
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héthez képest - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
aug. 11
16:33
Fény derült a Szputnyik V hatékonyságára a delta variáns ellen (Demokrata)
A vakcinát kifejlesztő intézet vezetője kijelentette, hogy kész a klinikai tesztelésre a Szputnyik V nazális változata, amelyet orron át lehet bepermetezni.
aug. 11
16:45
Terjed a koronavírus: ismét karantén alá helyeztek egy kórházat (Blikk)
Ismét karantén alá helyeztek egy besztercei kórházat, mert egyre nő a koronavírusos esetek száma.
aug. 11
16:57
Nótisz Mitarákisz: az EU nincs kész egy újabb migránsválságra (Infostart)
Az Európai Unió nincs abban a helyzetben, hogy meg tudjon birkózni a 2015-öshöz fogható újabb migránsválsággal, ezért meg kell akadályoznia az egyre terebélyesedő afgán konfliktus elől menekülők áradatát - jelentette ki szerdán a görög bevándorlásügyi miniszter.
aug. 11
16:57
Elhunyt a kapuslegenda (ATV)
Hasnyálmirigyrákban 78 éves korában elhunyt Tony Esposito, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legendás kapusa.
aug. 11
17:09
A fehérorosz elnök újabb ország ellen veti be a migránsfegyvert - nagy fába vágta a fejszéjét (Infostart)
Egyre nagyobb feszültséget okoz a "migránsfegyver". A lett kormány rendkívüli állapotot rendelt el a fehérorosz határsávban. Jövő szerdán rendkívüli EU-belügyminiszteri értekezlet lesz.
aug. 11
17:21
Túlnyomórészt delta variánssal fertőződnek a szerbiaiak (Demokrata)
A szerbiai koronavírusos betegek riasztó többsége a vírus delta variánsával fertőződött meg.
aug. 11
18:12
Leszavazták az elnapolást, így mégis szavazhatnak a lengyel médiatörvény módosításáról (444.hu)
Még szerda este sikerülhet átvinni a parlamenten a törvénymódosítást, ami ellehetetleníteni a legnagyobb független tévét, az amerikai hátterű TVN24-t.
aug. 11
18:21
Megingott a lengyel kormánykoalíció, újabb távozójelöltek vannak (Infostart)
Kilépett egy kisebb párt a lengyel kormánykoalícióból. A Jaroslaw Gowin távozó kormányfőhelyettes vezette Egyetértés kilépéséről a szervezet választmánya szerdán hozott döntést. Lenne több távozó is, de "elengedésük" egyelőre nem biztos.
aug. 11
18:27
Drasztikus lépés: elege lett a turistákból az egyik európai fővárosnak (Infostart)
A városlakók kezdeményezték a változást, mert elegük volt a túl sok látogatóból.
aug. 11
18:36
Egy elhagyott tabletből derült fény líbiai orosz zsoldosok titkaira (444.hu)
A Wagner csoport nevű zsoldoshadsereg hivatalosan nem is létezik, mégis vagy ezer katonája harcolt Líbiában a lázadó erők oldalán. A BBC által megszerzett adatok és dokumentumok alapján kiderül, hogyan is működik az orosz zsoldossereg, és mennyire lehet közel magához az orosz államhoz.
aug. 11
18:39
Koronavírus - Korlátozás egy újabb népszerű görög szigeten (Infostart)
A hatóságok megítélése szerint az idegenforgalmi szezon csúcsidejében a kedvelt turistacélpontnak számító krétai főváros jelentős kockázatot jelent a járvány újbóli fellángolása szempontjából.
aug. 11
18:51
Svájc megszünteti az ingyenes tesztelést az oltásellenesek számára (Demokrata)
Megszüntetik az ingyenes tesztelés lehetőségét azok számára, akik nem hajlandók beoltatni magukat a koronavírus ellen.
aug. 11
19:27
Az oroszok komoly ajánlatot tettek a Pfizernek a Szputnyik ügyében (Infostart)
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
aug. 11
19:39
Történelmi jelentőségű látogatást tesz az izraeli külügyminiszter (Infostart)
A két ország közeledését még Donald Trump korábbi amerikai elnök hozta össze. Számos újdonság van most Izrael külpolitikájában.
aug. 11
19:51
Öngyilkosságot kísérelt meg Eminem volt felesége, rátámadt a rendőrökre és a mentőkre is (ATV)
Az eset még július végén történt, így Kim Scottot azóta már hazaengedték, ám arról nincs információ, hogy jelenleg is felügyelet alatt áll-e.
aug. 11
20:03
Összeomolhat Afganisztán? Amerika magukra hagyja az afgánokat (Blikk)
Kabul – Az összeomlás szélére sodródott Afganisztán, az Egyesült Államok seregének kivonulásával egymás után vesztik el eddigi területeiket a kormányerők a hevesen támadó tálibok ellen. Az iszlamista seregek rohamtempóban foglaltak el nyolc tartományi fővárost is, ahonnan a kormányerők – a korábbi, sokmilliárdos katonai felszerelés és kiképzési tám
aug. 11
20:03
Életéért küzd a 19 éves színésznő (ATV)
Mellrákot diagnosztizáltak a 19 éves Miranda McKeon-nál – számolt be a TWN.
aug. 11
20:09
Újabb csapás érheti a Barcelonát (ATV)
A TV2Play.hu szerint előfordulhat, hogy Sergio Agüeronak is új csapat után kell majd néznie úgy, hogy egyetlen percet sem játszott a Barcelona mezében.
aug. 11
20:27
Fontos dolog derült ki az orosz vakcináról: ennyire véd a delta variánssal szemben (Blikk)
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
aug. 11
20:57
Elhalasztották az új lengyel médiatörvényről szóló szavazást (ATV)
Szeptemberre halasztják a lengyel parlamentben az új médiatörvényről szóló voksolást, ami eredetileg ma lett volna. A jogszabálytervezet miatt – amely a bírálók szerint magyar mintára készült – koalíciós válság robbant ki, miután nem támogatta a kisebbik kormánypárt, ellehetetleníthetik ugyanis a legnagyobb független tévét. A nagyobbik partner, a n
aug. 11
21:27
Újabb országokban korlátozzák az oltatlanokat - van, ahol a parlamentet rohamozták meg (Infostart)
Litvániában egy kisebb csoport megrohamozta a parlamentet, összecsaptak a rendőrökkel.
aug. 11
21:27
Több mint 700 ezer forintot fizettek egy szeletért Károly és Diana esküvői tortájából (ATV)
Egy nagy-britanniai aukción 1850 fontért, vagyis több mint 774 ezer forintért kelt el szerdán egy szelet Károly brit herceg és Diana hercegnő 40 éves esküvői tortájából.
aug. 11
21:48
A lengyel parlament megszavazta a médiatörvény módosítását, ellehetetleníthetik a legnagyobb független tévét (444.hu)
228 képviselő mellette, 216 ellene szavazott, 10 pedig tartózkodott.
aug. 11
22:06
Kemenesi Gábor izraeli példával mutatta be, hogy 60 év felett érdemes harmadszor is oltatni (444.hu)
A harmadik dózis látványosan csökkenti a delta variánssal való fertőzés esélyét, még a két vakcinadózishoz képest is.
aug. 11
23:33
Eldőlt a kormánykoalíció maradékának sorsa Lengyelországban (Infostart)
Óriási vita után átment a szejmen a törvénymódosítás, ami miatt megbomlott a kormánykoalíció Lengyelországban - ez volt a mércéje a PiS vezette frakció "hatékonyságának".

2021. augusztus 12. csütörtök

aug. 12
0:03
Kiderült, ennyire hatékony a Szputnyik V a delta variáns ellen (Metropol)
Ma van az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulója.
aug. 12
0:07
Letiltották a Pfizert és az AstraZenecát lejáratni akaró reklámcéget (Metropol)
A Facebook üzemeltetője kedden letiltott több száz olyan közösségi médiafiókot, amely egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez kötődik.
aug. 12
6:15
Litvániában korlátozzák a be nem oltottak jogait (Demokrata)
Döntését a kormány azzal indokolta, hogy az ösztönzi az oltási kampányt.
aug. 12
6:21
Joe Biden személyesen győzködte a végül "átálló" republikánus politikusokat (Infostart)
Ritka kétpárti együttműködéssel fogadták el a masszív infrastruktúra-fejlesztő csomagot, amelyet több republikánus szenátor is megszavazott. Joe Biden elnök számára mérföldkőnek számít.
aug. 12
6:21
„Csúcstalálkozó a demokráciáért” címmel rendez konferenciát Joe Biden (Demokrata)
Egyelőre nem tudni, mely országok vezetői kapnak meghívást a csúcstalálkozóra.
aug. 12
6:24
Kim Dzsongunnal szivarozott, koktélozott az üzletember, kínkeserves évek várnak rá (Ripost)
Kim Dzsongunnal töltötte az idejét a kanadai üzletember, Michael Spavor... Most kínkeserves évek várnak rá, ugyanis börtönbe kerül.
aug. 12
6:27
Világszerte tombolnak a bozóttüzek, az ENSZ vészjósló előrejelzést tett (ATV)
65-re emelkedett az erdőtüzek halálos áldozatainak száma Algériában. Az áldozatok között van 28 katona, akik a tűzoltóknak segédkeztek, és megmentettek száz embert. Az algériai elnök mártíroknak nevezte a katonákat. Tovább tombolnak az erdőtüzek a Földközi-tenger más országaiban és az amerikai kontinensen is. Az ATV Híradó összefoglalója.
aug. 12
6:33
Rákbetegségek miatt jött új szabályozás sok élelmiszerre: sóra, fűszerekre, zöldségekre (Infostart)
Az EB szigorúbb határértékeket vezet be a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmának csökkentéséért.
aug. 12
6:39
Börtönbe kerül a kanadai üzletember, aki együtt szivarozott Kim Dzsong Unnal (ATV)
11 év börtönbüntetésre ítélték azt a kanadai üzletembert, aki Észak-Koreában is élt, és kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Kim Dzsong Unnal – írja a Ripost.
aug. 12
6:39
A lengyel szejm jóváhagyta a médiatörvény módosítását (Demokrata)
A törvénymódosítás a PiS szerint nem irányul semmilyen konkrét csatornaműködtető ellen.
aug. 12
6:45
Nigerben civileket mészároltak le ismeretlen fegyveresek (HírTV)
Az év eleje óta több mint 420 civil vesztette életét dzsihadisták által elkövetett támadások során.
aug. 12
6:54
Az Egyesült Államok elítéli a lengyel médiatörvény szerdán elfogadott módosítását (444.hu)
Washington közölte, hogy a törvénymódosítás eredményeképpen jövőbeli amerikai befektetések is veszélybe kerülhetnek Lengyelországban.
aug. 12
7:09
A lengyel szejm jóváhagyta a médiatörvény módosítását (HírTV)
A szenátus elé kerülő törvénymódosítás mellett a 460 fős szejmben 228-an szavaztak, 216-an ellenszavazatot adtak le, tíz honatya tartózkodott.
aug. 12
7:39
Virológus: „Harmadik oltásra fel, mert a delta-hullám minden eddigi jel szerint érkezik” (ATV)
Kemenesi Gábor Facebook-oldalán figyelmeztet, hogy van értelme az emlékeztető oltásnak.
aug. 12
7:51
Fellángolhatott a szerelem Jennifer Aniston és David Schwimmer (ATV)
A Jóbarátok Reunion forgatásán jöttek elő a régi értések – idézi a brit Closer magazin értesülését az elle.hu.

Keresés