Az ellenzék szerint házszabályellenesen kétszer szavaztak a törvényről. Az amerikaiak azonnal reagáltak, elítélték a döntést, amerikai befektetésektől eshet el Lengyelország.
Kevés esélyt lát egy újabb tömeges menekülthullámra az Afganisztánban kiújult harcok kapcsán az Európai Embercsempészet Elleni Központ helyettes vezetője, aki elmondta, hol mehetnek biztosra a rendőrök.
Biden még májusban kérte a titkosszolgálatokat, hogy 90 nap alatt derítsék ki, honnan ered a koronavírus. A jelentést ismerő források szerint ez továbbra sem egyértelmű.
Már 3 éves kortól csak oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve friss negatív teszttel lehet bemenni szinte mindenhova. A még nem oltható gyerekek számára díjmentesen biztosítják a negyedórán belül eredményt mutató és 24 órára érvényes gyorsteszteket.
Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban az utóbbi héten, több helyen megduplázódott a 24 óra alatt regisztrált fertőzöttek száma.
Újabb járványügyi szigorításokról döntött az izraeli kormány a korábbiaknál sokkal fertőzőbb koronavírus-változat, a delta terjedésének megfékezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
Berlin beszünteti Afganisztán pénzügyi támogatását, ha a szélsőséges iszlamista tálibok átveszik az uralmat, és "kalifátust" alakítanak ki az országban - mondta a német külügyminiszter csütörtökön.
A szlovák egészségügyi miniszter viszont kilátásba helyezte, hogy más szakmák, területek mellett a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást. Kiderült, mi lesz jövő hétfőtől az üzletekbe való belépés engedélyezésével.
Már 650 ezer fölött jár a kampány második hetében a harmadszor is beoltott idősek száma az országban, július vége óta adják az emlékeztető oltásokat - értékes tapasztalatokról számolt be a világ egyik "járványlaborja".
A közelmúltban 17 médiaszervezet nyilvánosságra hozta a Forbidden Stories által vezetett nyomozás eredményeit, amelyek szerint különböző országok kormányai az NSO Group nevű izraeli kibercég Pegasus nevű programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték is fel sikeresen megfigyelés céljából.
Folytatták az offenzívát a tálibok, Gazni már a tizedik afganisztáni tartományi székhely, amely a radikálisok kezére került egy hét alatt. Az amerikai hírszerzés szerint 30 napon belül körbezárhatják a tálibok Kabult. Németország egyenesen "érvágást" helyezett kilátásba.
Az ENSZ szakértői csütörtökön azt követelték, hogy függesszék fel a kémszoftverek nemzetközi kereskedelmét, amíg nem biztosított az emberi jogok védelmét szem előtt tartó jogszabályi környezet.
Pontosítanák a médiatörvényt, a TVN24-et, amely műholdas csatorna, nem érintenék a médiatörvény korlátozásai. Az amerikaiak egy másik jogszabályt is kifogásolnak.
A norvég külügyminiszer elmondta, a megállapodásban világosan szerepel, hogy hogyan kell kiválasztani a támogatást kezelő szervezetet, és az is, hogy ennek elmaradása esetén nem jár az északi ország által nyújtott támogatás.
Szerintük egyértelműen arról szólt a megállapodás, hogy ha nincs egyezség a civil alapok kezelőjéről, akkor oda az egész támogatás. Aggódnak a magyar demokrácia fokozatos gyengülése miatt.
Miközben a napi hírek egyre-másra a tálibok afganisztáni térnyeréséről tudósítanak, a következmények immár Brüsszelben is gondokat jeleznek, akár a kabuli EU-képviseletről, akár a valószínűsített újabb menekültáradatról van szó.
Romániában továbbra is meredeken emelkedik a járványgörbe, hétnaponta másfélszeresére emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések mozgóátlaga.