2021. augusztus 28. szombat

aug. 28
10:27
Teherhajók taroltak le egy személyhajót Bangladesben, sok a halott (Infostart)
21 holttestet már megtaláltak, 50 embert még keresnek. Összesen több mint százan voltak a hajón.
aug. 28
10:54
Afganisztánban napokon belül elfogynak az egészségügyi készletek (ATV)
Erről az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számolt be, de azt remélik, hogy sikerül légihidat létrehozni a pakisztáni hatóságok segítségével az észak-afganisztáni Mazari-Sarifban.
aug. 28
11:27
A britek is befejezik ma: nem tudnak mindenkit kihozni (Infostart)
A hadsereg főparancsnoka közöte: ma felszállnak az utolsó járatok Kabulból
aug. 28
11:51
Kiengednék Robert Kennedy gyilkosát (Infostart)
A ma már 77 éves gyilkost eddig tizenötször utasították el, de a mosani döntés sem végleges még.
aug. 28
11:53
A migrációról és az európai jobboldalról tárgyalt Orbán Viktor Rómában (Infostart)
Az olasz Fratelli d'Italia párt elnökével találkozott.
aug. 28
12:30
Az amerikai hírszerzés Kína nélkül nem tudja megoldani a járvány eredetének kérdését (ATV)
Az amerikai hírszerző szervek megállapítása szerint további információkra lenne szükségük annak a vitának az eldöntéséhez, hogy egy kínai laboratóriumi baleset volt-e a Covid-19 járvány kiindulópontja - közölték hírszerzési vezetők a vizsgálódásaikról készült, pénteken közzétett összefoglalóban.
aug. 28
12:36
Egymást vádolják az amerikaiak és a kínaiak a világjárvány eredetének kérdésében (HírTV)
Mára 215 millióra növekedett az eddig regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a világban.
aug. 28
12:42
Azbej Tristan: elismerték a Hungary Helps Programot (Demokrata)
Lengyelország és Horvátország is követi a magyar példát.
aug. 28
12:48
„Kaotikus állapotok uralkodtak” - megszólalt egy Afganisztánból hazatérő zsoldos (ATV)
Az ATV Híradójának sikerült megszólaltatnia egy Afganisztánban szolgáló zsoldost. Ő az egyike annak a 26 magyarnak, aki a holland nagykövetség védelmét látta el. A hollandokkal megszakadt a kapcsolatuk, végül brit konvoj vitte őket ki a kabuli reptérre, majd német katonai repülővel sikerült Üzbegisztánba, utána pedig Frankfurtba jutniuk. Onnan vona
aug. 28
12:48
Találják ki, milyen vallású a Harvard Egyetem új káplánja! (Demokrata)
A világhírű Harvard Egyetem új káplánja a héten kezdte meg munkáját.
aug. 28
13:21
Meghalt két japán, akit a visszahívott Moderna vakcinával oltottak be (Infostart)
Egyelőre nem tudni, hogy van-e összefüggés a halálesetek és a szennyezett oltóanyag között.
aug. 28
13:24
Orbán–Meloni-találkozó: ellen kell állni az erősödő migrációs nyomásnak (HírTV)
A tárgyaláson szóba került az európai jobboldal helyzete és az újból erősödő migrációs veszély is.
aug. 28
13:24
Újabb figyelmeztetést adott ki az amerikai nagykövetség Kabulban (ATV)
Az Egyesült Államok afganisztáni nagykövetsége újabb figyelmeztetést adott ki szombaton kora reggel a kabuli repülőtéren tartózkodó állampolgárai számára.
aug. 28
13:30
Rómában járt Orbán Viktor - erről esett szó a nagy találkozón (Blikk)
A magyar kormányfő és a Fratelli d'Italia párt elnöke felkészülnek az afganisztáni összeomlás miatt várható helyzetre.
aug. 28
13:54
Biden az iráni atomfegyverről: "Ha a diplomácia kudarcot vall, készek vagyunk más lehetőségek felé fordulni" (ATV)
Az Egyesült Államok a diplomácián kívül - ha szükséges - egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését - mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.
aug. 28
14:21
A NATO nem tudta megerősíteni, hogy valaki már a repülő vécéjében bombát szerelt össze, amiről a magyar parancsnok beszélt (SzMo)
Egyetlen kormány sem jelentett ilyen esetet, és az RTL a nemzetközi sajtóban sem találta nyomát a történetnek.
aug. 28
14:36
Lekapcsolta az Iszlám Állam egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltatója (Demokrata)
A csoport április óta használta az AWS-t.
aug. 28
14:54
Több százan tüntetnek Kabul utcáin (ATV)
Több százan tüntetnek Kabul utcáin, tiltakozva a bankok, köztük az afgán központi bank zárva tartása miatt - közölte szombaton a Hama Press afgán hírügynökség.
aug. 28
15:18
Lekapcsolta az Iszlám Állam egyik propagandaoldalát az Amazon (ATV)
Lekapcsolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet propagandacsoportjának egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) - adta hírül a The Washington Post című amerikai napilap.
aug. 28
15:48
Véletlenül felfedezték a legészakibb szigetet a Földön (444.hu)
Grönland partjaitól északnyugatra.
aug. 28
16:03
Az Amazon felhőszolgáltatója lekapcsolta az Iszlám Állam egyik oldalát (Infostart)
A The Washington Post.szerint a dzsihadista oldal csütörtökön fényképet közölt robbanómellényt viselő állítólagos terroristáról a kabuli merénylet előtt.
aug. 28
17:27
Látványos videó készült a magyar katonák kabuli mentőakciójáról (SzMo)
540 főt menekítettek ki Kabulból, a magyar hadsereg munkáját segítő afgán állampolgárok közel 87 százalékát tudták evakuálni.
aug. 28
17:30
Több mint tízmillió oltást adtak be Indiában egy nap alatt (ATV)
A Guardian beszámolója szerint csak a tegnapi nap folyamán több mint 10 millió dózis oltást adtak be Indiában.
aug. 28
17:54
Rendőrök kísérték ki Justin Trudeaut saját választási gyűléséről (444.hu)
Haragos tüntetők miatt kellett lefújni a rendezvényt. Az előrehozott választások előtt egyre nő az elégedetlenség Kanadában.
aug. 28
18:03
Havazást is hozott a térségünkbe áramló hidegfront (Infostart)
Télies állapotok uralkodnak a Magas-Tátra egyik leglátogatottabb és legmagasabb csúcsán.
aug. 28
18:12
Ezer fölé emelkedett a napi új fertőzöttek száma Romániában (Demokrata)
A negyedik hullám felívelő ágában van a járvány, korlátozó intézkedések jöhetnek.
aug. 28
18:30
Megkezdték az amerikai csapatok kivonását a kabuli reptérről (444.hu)
Nagyjából négyezer katona van még az afgán főváros repterén.
aug. 28
18:36
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről (ATV)
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről - közölte szombaton John Kirby, a Pentagon szóvivője.
aug. 28
18:48
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről (Demokrata)
Az Iszlám Állam két embere halt meg az amerikai dróntámadásban.
aug. 28
19:03
Havazást is hozott a térségünkbe áramló hidegfront (Infostart)
Télies állapotok uralkodnak a Magas-Tátra egyik leglátogatottabb és legmagasabb csúcsán.
aug. 28
19:03
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli reptérről (SzMo)
Az USA hadseregének kevesebb mint 4 ezer tagja maradt az afgán fővárosban, a tálibok már át is vették az irányítást a repülőtér egy része felett.
aug. 28
19:36
NATO afganisztáni képviselő: Tiszta a lelkiismeretem, és elégedettek vagyunk a stábommal (ATV)
Csaknem százezer embert evakuáltak Afganisztánból nyugati országok az elmúlt 12 nap során. A legtöbb ország azonban már az utolsó járatait indította el a kabuli repülőtérről, mielőtt a repülőteret még irányító amerikai hadsereg is elhagyja az országot augusztus 31-én. Az ATV Híradójának riportja.
aug. 28
20:18
A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét (ATV)
A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét - közölte a Reuters brit hírügynökséggel az iszlamista mozgalom szóvivője szombaton.
aug. 28
20:33
Aggasztó hírek a szomszédból: Romániában ezer fölé nőtt a napi új esetek száma (SzMo)
Keleti szomszédunknál egyértelműen felfutóban van a negyedik hullám, és oltottságban is a sereghajtók közé tartoznak.
aug. 28
21:33
Csak egy kommandósért mentek, végül 600 embert mentett ki egy önkéntes veteránokból álló csoport Kabulból (SzMo)
Filmbe illő módon mentettek ki hatszáz embert a tálibok uralta Kabulból az amerikai önkéntesek.
aug. 28
21:51
Felelősségvállalásra kérte a keresztény politikusokat Ferenc pápa (Infostart)
A koronavírus-világjárványban feladatként jelölte meg a vakcinák hatékony elosztását, valamint a közösségi és társadalmi megújulást.
aug. 28
22:45
Utolsó fejezet: lezárul a kimenekítés, megkezdődött a kivonulás Afganisztánból (Infostart)
A legtöbb ország befejezte a civilek kimenekítésére indított akciót, és megkezdte katonái kivonását Afganisztánból. Kedden lejár a határidő. Egy hét múlva pedig feláll a tálib kormány.

2021. augusztus 29. vasárnap

aug. 29
0:06
Vészhelyzet: kényszerleszállást hajtott végre Ii. Erzsébet királynő helikoptere (Blikk)
Nem tudta teljesíteni küldetését II. Erzsébet angol királynő helikoptere, röviddel a felszállás után műszaki hiba miatt visszafordult.
aug. 29
0:10
Ennyi volt: a földdel tették egyenlővé a Cia főhadiszállását (Blikk)
Már csak három nap van a Biden elnök által kitűzött határidőig, hogy az USA teljesen elhagyja Afganisztánt, most újabb lépésként a CIA egy robbantással a földdel tette egyenlővé saját, afgán földön levő főhadiszállását.
aug. 29
0:14
Rajongtak az amerikaiak a leleményes magyarért: ládába bújva szelte át az óceánt Beck János (Blikk)
A szerelem elképesztő dologra késztette: két héten át egy leszögelt dobozban hánykolódott egy Amerikába tartó gőzhajó csomagterében Beck János.
aug. 29
5:24
Közel 40 év kihagyás után visszatér az ABBA együttes (ATV)
A világ egyik legnépszerűbb együttese közel 40 év elteltével úgy néz ki újra összeáll.
aug. 29
6:33
Covid-tüntetések Berlinben - a korlátozások ellen és mellette is (Infostart)
Több ezren tüntettek a német fővárosban szombaton a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések ellen, illetve azok mellett, annak ellenére, hogy a rendőrség több megmozdulást betiltott.
aug. 29
7:03
Repülő teheneket videóztak Svájcban (Infostart)
AZ állatok egy részét légi úton hozták le az alpesi legelőről.
aug. 29
7:36
Végső szakaszába lépett az amerikai evakuáció Kabulban (Demokrata)
Augusztus 31-ig be kell fejeződnie az amerikai hadsereg Afganisztánból való kivonásának.
aug. 29
7:48
Joe Biden: Várható még támadás a kabuli repülőtér ellen (444.hu)
A Fehér Ház szerint a következő napok lesznek a legveszélyesebbek a kabuli reptér környékén.
aug. 29
7:54
Újra Sebastian Kurzot választotta elnökévé a konzervatív Osztrák Néppárt (Demokrata)
Egyedüli indulóként Kurz túlszárnyalta első elnökválasztásának eredményét.
aug. 29
8:09
Ismét tízezrek tiltakoztak a védettségi igazolás ellen Franciaországban (Demokrata)
Az utcára vonulók Emmanuel Macron államfő személyét és politikáját bírálták.
aug. 29
8:30
150 éve nem volt akkora hurrikán, mint a Louisiana partjait pár órán belül elérő Ida (ATV)
Az amerikai Louisiana állam hatóságai attól tartanak, hogy a Mexikói-öböl északi partjaihoz közeledő Ida hurrikán az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánjává válhat - jelentette ki helyi idő szerint szombat délutáni sajtótájékoztatóján John Bel Edwards kormányzó.
aug. 29
8:30
Az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánja lehet az Ida (Demokrata)
Louisiana területén óránként 210 kilométer sebességű széllökések várhatók.
aug. 29
9:00
Végső szakaszába lépett az afganisztáni evakuálás (HírTV)
Végső szakaszába lépett a kabuli a kimenekítési akció.

Keresés