Valamivel több mint ezer civil vár még arra, hogy a kabuli repülőtérről légi úton kimenekítsék Afganisztánból, miközben az amerikai erők evakuációs művelete a végső szakaszába lépett - közölte a Reuters hírügynökséggel vasárnap egy nyugati biztonsági illetékes.
Joe Biden elnök arra készül, hogy augusztus 31-i, keddi határidővel hazarendelje Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is - jelentette szombaton a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva.
"Nagyon valószínű", hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen - figyelmeztetett szombaton Joe Biden amerikai elnök , aki hozzátette, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet két fegyveresének életét kioltó amerikai légicsapás nem az utolsó volt.
Szabálytalanul hajtott be a körforgalomba egy audis, ezért rádudáltak, mire a sofőr azonnal büntetőfékezni kezdett. A meglepetés azonban csak a körforgalom után érkezett, ahol azonnal lekapcsolták a rendőrök.
Az intenzív osztályok telítettsége miatt a brüsszeli kórházak hétfőtől más régiók egészségügyi intézményeibe szállíthatják át a koronavírussal fertőzött betegeket; a vírus okozta szövődményekben elhunytak száma meredeken, 83 százalékkal emelkedett - közölte a belga sajtó vasárnap.
Szicíliában augusztus 30-tól újra bevezetik a nyár elején feloldott szigorításokat, miután a delta variáns terjedésével megteltek betegekkel a kórházak - jelentette vasárnap az olasz sajtó.
Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ (NHC) jelentése szerint négyes fokozatúra erősödött az Egyesült Államok déli partvidékéhez közeledő Ida hurrikán vasárnap hajnalban a trópusi ciklonok szélsebességét mérő, ötfokozatú Saffir-Simpson-skálán.
Belgium többi tartományában jobb az ellátottsági helyzet, az adatok szerint körülbelül 80 olyan kórház van még az országban, ahol alig vannak betegek az intenzív osztályokon.
Baden-Württemberg kormánya azt fontolgatja, hogy csak a be nem oltottakra vonatkozó korlátozásokat vezessen be, ha megnő a koronavírus-járvány okozta esetszám. Az elképzeléssel nincsen egyedül, a szomszédos Bajorország is támogatja a tervet.
Az afgán egészségügyi minisztérium megerősítette azokat a helyi sajtóértesüléseket, miszerint vasárnap újabb robbanás történt Afganisztán fővárosának repülőtere közelében.
Kalifornia Marin megyéjének egyik általános iskolájában történt az eset: a tanár nem volt beoltva, és egy felolvasás idejére levette a maszkot a teremben.
A kisebbségi sors immár nemcsak az európai nemzeti kisebbségeket, hanem az európai többségi nemzeteket is fenyegeti Kövér László szerint. Az Országgyűlés elnöke a marosvásárhelyi vártemplomban beszélt erről vasárnap, a Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivál fővédnökeként, a rendezvénysorozat keretében tartott ökumenikus istentisztelet után.
Paul Farthing kampányt indított, és támogatók segítségével repülőt tudott bérelni a bárka hadművelet fantázianevű kimenekítési akciójához. 200 kutyát és macskát mentett ki.
Egy feltétel van csak: ha a második felvétele óta legalább öt hónap telt el. Október elsejétől nem lesz érvényes az oltási igazolványa azoknak, akik hat hónapnál régebben oltatták be magukat másodszor.
A fertőzöttek száma legutóbb június 18-án volt ezer felett. A Covid miatt kórházba kerülők 90 százalékának és az intenzív ellátásra szorulók 94 százalékának nincs védőoltása.
Az amerikai biztonsági erők álltak a magyar idő szerint vasárnap délután intézett rakétatámadás mögött, amelynek polgári áldozata is volt, köztük egy gyerek.
A tálibok engedélyezni fogják, hogy valamennyi külföldi állampolgár, és más ország utazási engedélyével rendelkező afgán állampolgár elhagyja Afganisztánt - jelentették be vasárnap este közös közleményben Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és más országok.
Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója bejelentette, hogy a tapasztalatok alapján a vakcinák hatékonysága fél év után csökken, és a védelem fenntartása érdekében megerősítő oltásra van szükség.
Idén volt az első olyan születésnapja a szétválasztott bangladesi sziámi ikreknek, amit családi otthonukban, két különálló gyermekként tölthettek el - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
Több nyugati parti mexikói államban áradást és földcsuszamlásokat okozott a Nora hurrikán, Puerto Vallarta városban pedig összedőlt egy szálloda, és egy tizenéves spanyol turista halálát okozta.
Az ötfokozatú Saffir-Simpson-skálán négyes erősségű hurrikán óránként több mint 240 kilométeres sebességű széllökésekkel érte el a déli állam, Louisiana partjait a Mexikói-öböl felől az amerikai hurrikánközpont (NHC) közlése szerint.