A tájékoztatás szerint laboreredmények megerősítették, hogy egy európai páciens fertőződött meg a majomhimlő vírusának új változatával, a Klade 1b-vel.
Jelenleg egy 116 éves japán nő tartja a Föld legidősebb élő emberének rekordját. Tomiko Itooka azután kapta meg az elismerő címet, hogy nemrég elhunyt az előző rekorder, aki egy évvel idősebb volt, mint Itooka. A rekorder elárulta, hogy hogyan élte az életét és arról is beszélt, mi a kedvenc étele, ami a hosszú élethez vezethet.
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján jelenleg három csatatér államban is 5-6 százalékos előnyre tett szert Kamala Harris, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje Donald Trumppal szemben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója. A történész szerint a bevándorlás lesz a fő témája a kampánynak.
A horvát kormány korlátozná a lakások turisztikai hasznosítását, hogy megfizethetőbbé tegye az ingatlanokat; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki az elsősorban Afrikában terjedő majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát - közölte csütörtökön a thaiföldi betegségmegelőzési hatóság.
Minimum nyolc ember a folyóba veszett a szerb-bosnyák határon. Az eltűntek között van egy édesanya és a csecsemője is, ám kevés az esély arra, hogy még életben vannak.
Tovább folytatódtak a kurszki támadások? Megkísérelt csapást mérni az ukrán hadsereg a kurszki atomerőműre az éjszaka folyamán – jelentette ki Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök az Ukrajnával szomszédos kurszki, belgorodi és brjanszki régióban kialakult helyzetről tartott csütörtöki tanácskozáson nyilatkozott.
Egy orosz tisztviselő hat-hét, az ukránokat segítő külföldi zsoldoscsoport háborús részvételéről beszélt. Egy volt luhanszki orosz vezető szerint a hadsereg állítólag áttörte az ukrán védelmi vonalat a Harkiv megyei területen Kupjanszk közelében.
Az ukrán hadsereg a jelek szerint csütörtökön első alkalommal ismerte be, hogy az ország keleti részében előrenyomuló orosz haderő kezére jutott Nju Jork mezőváros, és Toreck is egyre nagyobb veszélynek van kitéve.