Ahogy Kölcsey idejében, a magyarság ügye ma is csak a magyarok kezében van, ezért ott kell lenniük a politikum legmagasabb szintjén, és hallatni kell hangjukat, ez az egyetlen út vezet ma is a Kárpát-medencei magyarság megmaradásához és felemelkedéséhez – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken a partiumi Sződemeter
A mali junta három napot adott a svéd nagykövetnek az ország elhagyására, miután Stockholmban bejelentették a fejlesztési segélyek megszüntetését az Oroszországhoz közeledő nyugat-afrikai országnak.
Három év börtönt is kaphatnak Olaszországban azok a fiatalok, akik internetes kihívásokban vesznek részt. Giorgia Meloni pártja külön büntetési kategóriát vezet be, hogy visszaszorítsa a sokszor halálhoz vezető vetélkedőket. Az egyik kihívás egy kisgyerek halálához vezetett, a résztvevők segítségnyújtás helyett tovább élőztek.
Az ezt követő években pedig a határon lefolytatott eljárást a teljes befogadási kapacitás akár három-négyszerese erejéig is biztosítani kellene – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Lezuhant egy repülőgép São Paulo belterületén. A Voepass Linhas Aéreas légitársaság szerint egy ATR-72 típusú, turbólégcsavaros utasszállító repülőgépről van szó, amely Cascavelből indult Guarulhosba. Az Anac szerint ez a típus 68 férőhelyes, s most 58 utas és 4 fős személyzet utazott a járaton. Még nem tudni, hány áldozat lehet.
Oroszország további harckocsikat, tüzérségi és rakétarendszereket vezényelt az ország déli részén fekvő Kurszki területre, ahol negyedik napja folynak a harcok az orosz területre való betörést végrehajtó ukrán csapatokkal.
A felhívást a Vlagyimir Putyin orosz államfő mellett tanácsadó szervként működő tanács az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, valamint több más jogvédő és humanitárius szervezetnek küldte el.
Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart - jelentette be a dán igazságügy-minisztérium.
Lezuhant egy repülőgép Brazíliában 62 emberrel a fedélzetén, a katasztrófát senki nem élte túl - jelentette a brazil média helyi illetékesekre hivatkozva.
Lezuhant egy repülőgép Brazíliában 62 emberrel a fedélzetén, a katasztrófát senki nem élte túl - jelentette a brazil média helyi illetékesekre hivatkozva.
A dél-oroszországi Kurszk-2 atomerőmű energiablokkjainak építkezésén dolgozók létszámának átmeneti csökkentéséről döntött a Roszatom a szövetségi szintű szükséghelyzet bevezetésével kapcsolatban, a munkálatok ugyanakkor az eredeti ütemterv szerint folynak – közölte pénteken Telegram-csatornáján az orosz atomerőműveket működtető vállalat mérnöki főo
John Kirby nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az ukrán műveletben amerikai fegyvereket használtak-e, de hozzátette, hogy az egyeztetések erről is szólnak.
Az antiszemita cselekmények száma majdnem megháromszorozódott Franciaországban 2024 első felében, 887 regisztrált esettel a 2023-as év azonos időszakának 304 esetéhez képest – közölte pénteken Gérald Darmanin ügyvezető belügyminiszter.
Az amerikai hatóságok megosztottak információkat Ausztriával, amelyek segítettek megelőzni a Taylor Swift amerikai énekesnő koncertjén Bécsben tervezett támadást – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója pénteken.
Fekete fellegek szálltak egy brazíliai lakópark felett, amikor egy 62 személyt szállító repülőgép lezuhant péntek délután. Egyre több felvétel lát napvilágot a szörnyű balesetről, így már lehetett sejteni, hogy a fedélzet utasai nem élték túl a katasztrófát. Most megerősítették, hogy nincs túlélője a szerencsétlenségnek.
David Nicholas Dempsey a vád szerint zászlórudakkal és egyéb alkalmi fegyverekkel ütlegelt rendőröket, akik egy alagút bejáratát védték a törvényhozási épületnél.
Hámori Luca legyőzője, a biológiai férfi minden nőt elvert, aki az útjába került. Ma este egy másik súlycsoportban újabb férfi nyerhet a nők között aranyat...