Fogságáról és a megkínzatásának néhány hónapjáról szól a darab, úgy, ahogyan nem szokás ábrázolni a Karády Katalint: az emberi és a művészi magány mélységeiben, a halál árnyékában.
Az amatőr kórusfesztivál a közösségi éneklést mint mindnyájunk számára hozzáférhető, mindennapjainkat jobbá varázsoló élményt mutatja be és teszi átélhetővé.
Kisvárda önkormányzatának képviselő-testülete “Kisvárda Város Díszpolgára” posztumusz kitüntető címet adományozott Andy Vajnának - értesült a FrissMédia.
Szerda este mutatja be a Trafóban a Móricz Zsigmond regénye ihlete Árvácskát a Dollár Papa Gyermekei színtársulat. Az előadásban tér vissza a színpadra súlyos betegsége után Kulka János.
Egy fénykorát élő birodalom első számú örököse volt, de soha nem léphetett az Osztrák-Magyar Monarchia trónjára. Vajon a szerelem áldozata lett-e alig 30 évesen, vagy meggyilkolták?
Árulások, lázadások és összeesküvések sora keseríti meg a Két királynő című film főszereplőinek, a skót Máriának és az angol Erzsébetnek az életét: mindketten megtapasztalják, milyen szörnyű árat követel a harc a hatalomért.
Nincs megállás, tovább dübörög a budapesti Akvárium klubszezonja! Minden eddiginél erősebb programkínálat vár az Erzsébet téren, aminek csúcsaként érkezik a világsztár DJ, Fatboy Slim.
Úgy volt, hogy többet nem láthatjuk a színpadon, de Kulka három év után most újra színházi előadásban játszik. Megnéztük a Trafóban, és egy felvételen meg is mutatjuk, hogyan tért vissza a színész.
Korábban nem látott felvételekre bukkantak a Magyar Nemzeti Filmarchívum kutatói Ady Endre száz évvel ezelőtti temetéséről. Az intézmény YouTube-csatornáján már láthatók az értékes filmrészletek. Az archívum mostantól hetente közöl majd izgalmas régi filmhíradókat.
Hímzett álmok címmel Tóth Ágnes hímző népi iparművész emlékkiállítását nyitja meg V. Szathmári Ibolya néprajzkutató ma 15 órakor a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért díj mellett gazdára talált az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíja, és idén először vlogdíj kategóriában is hirdettek győztest.
Van valami sajátos kultúrtörténeti önreflektivitás a magyar népdalokon alapuló vagy azokat valami más zenetörténeti beágyazottság felől boncolgató világzenei lemezekben.
Damian Nenow és Raúl de la Fuente műve valódi remekmű: nagyon pontosan ábrázolja egy talán kevesek által ismert ország történelmének egyik tragikus korszakát.
Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a világszerte elismert filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos búcsúztatásán.
Alföldi Róbert és Sztarenki Pál főszereplésével Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban is játszák már a darabját, amiből Az utolsó éjszaka Párizsban címmel film is készült.
Öt filmpremier van a héten: egy trópusi paradicsomban játszódó thriller és egy a fagyos skót felföldön játszódó történelmi film, egy drogfüggő fiatalnak és édesapjának igaz története, egy, a Berlinálén díjazott lengyel alkotás és egy groteszk svéd film.
Egy olyan, világszínvonalú kvízműsort indít 2019 tavasztáól az ATV, amelyről a csatorna vezérigazgatója azt mondta: a magyarok is jól ismerik, bár nálunk még nem vállalkozott egy csatorna sem a honosítására.
Dobó Kata igazi csodanő. Ő az egyik legismertebb magyar színésznő, színpadon és filmen is nagyon népszerű, ráadásul egy ideje filmrendezőként is számon kell tartanunk: nemrégiben fejezte be Kölcsönlakás című vígjátéka forgatását – a sikervárományos komédia Valentin-napon kerül a hazai mozikba.
Idén lesz tíz éve, hogy a pop királya itt hagyott minket, de azóta sem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk a Jackson család munkásságáról vagy épp valamelyik tagjának botrányairól. A napokban jelentek meg a kritikák Michael életéről szóló 4 órás dokumentumfilmről, ami miatt lánya, Paris ismét terápiára kényszerült. De hogyan is kezdődött a zenei pá
A tárlat egyik legizgalmasabb része a dán Adam Jeppsen munkáit mutatja be. A kis tó című sorozatban nem látszik a táj, mégis a természet az alkotó kiindulópontja.
A kötetben eddig ismeretlen, vagyis inkább kötetben meg nem jelent tárcákat olvashatunk, visszaemlékezéseket és különböző lapok „körkérdéseire” adott válaszokat olvashatunk.
Szilágyi Zsófia filmje kapta a B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat a magyar filmkritikusoktól a pénteki budapesti díjátadón, ahol Ragályi Elemér Kossuth-díjas operatőrt életműdíjjal tüntették ki.