2020. március 2. hétfő

márc. 2
0:03
A Disney letérdelt Kína előtt: a koronavírus okozhatja a vállalat vesztét? (Blikk)
A koronavírus már számos problémát okozott több vállalat és alapvetően gazdaság egészének világszerte, most pedig úgy tűnik a Disneyt is elérték a járvány okozta nehézségek.
márc. 2
6:54
Pacsirta nélkül nincsen dal! - A 75 éves Horváth János Gedit köszöntötték az MMIK-ban (Hírstart)
Horváth János Gedi egy interjúban Juhász Gyula verssorát hívta segítségül hitvallását kifejezendő: "Nem a pacsirta fontos, csak a dal". Szombaton este is elhangzott tőle ugyanez, de sokunknak - köztük néptáncműhelyek képviselőinek, táncos kollégáknak, zenészeknek, Vasvár város előljáróinak és a térség országgyűlési képviselőjének, V. Németh Zsoltna
márc. 2
7:12
Orosz jégcirkusz a BOK Sportcsarnokban (autopro)
Bár lassan itt a tavasz, illetve az idén tél sem volt igazán, mégis érdeklődésre számíthat a március 4-én dupla előadással Budapestre érkező Orosz Cirkusz a jégen Téli mesék című előadása.
márc. 2
7:24
Zöld lámpát kapott a Nyomd, bébi, nyomd folytatása (Hírstart)
2017 egyik legnagyobb sikerfilmje, a Nyomd, bébi, nyomd kapcsán már a kezdetek óta ott figyel a folytatás lehetősége, hiszen Edgar Wright rendező/író sosem zárta ki a második felvonás elkészültét. Nemrégiben Wright elkészült a második rész forgatókönyvével, amit bemutatott a stúdió számára, most pedig frissen érkezett a hír...
márc. 2
7:30
Nyomd, bébi, nyomd 2 (Baby Driver 2): hivatalosan is bejelentették volna a folytatást? (Hírstart)
Mozi Hírek – A Sony állítólag hivatalosan „zöld lámpát” adott a Nyomd, bébi, nyomd 2-nek. Ansel Elgort, Lily James, Jon Bernthal, Michael Peter Balzary és CJ Jones is visszatérnek a folytatáshoz. Állítólag azonnal elkezdődik a produkció, ahogy végez Elgort az Hbo Max Tokyo Vice sorozatának forgatásával. A Nyomd, bébi, nyomd! című stílusos, különös,
márc. 2
8:06
Egy hónapja nem látott szintre csökkent a koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában (Hírstart)
A számok alapján a járvány mostanra túlnyomórészt a kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városára korlátozódik
márc. 2
8:06
Egy hónapja nem látott szintre csökkent a koronavírus napi új fertőzöttjeinek száma Kínában (Adó)
A számok alapján a járvány mostanra túlnyomórészt a kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városára korlátozódik
márc. 2
8:18
Négyszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Adó)
Pénteken 119, szombaton 112, vasárnap 152 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások
márc. 2
9:06
Hatalmasat kaszált A láthatatlan ember a hétvégén, az USA-ban és külföldön egyaránt (Hírstart)
Mozi Hírek – Gond nélkül került fel az amerikai toplisták élére A láthatatlan ember, amelyre egyaránt kedvező fogadtatás jellemző a nézők és a kritikusok részéről is. Az USA-ban 29 millió dollárral lazán a toplista élére került A láthatatlan ember, amely az eredeti H.G. Wells történetet egy zaklatásos #metoo horror-thrillerbe öltötte. Az amerikai b
márc. 2
9:12
Díjat nyert az ellenzéki rendező,de nem vehette át (24.hu)
A sors beszédes fintora.
márc. 2
9:18
Iráni ellenzéki rendező nyerte az Arany Medvét (Hírstart)
Mohammad Raszulof Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
márc. 2
9:18
Hegedű, hárfa és énekhang találkozása (autopro)
.
márc. 2
9:30
Amíg nincsenek tünetek, nincs értelme elvégezni a koronavírus-tesztet (Adó)
Tisztifőorvos: Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon
márc. 2
9:45
Itt az év első horrorkedvence, A láthatatlan ember (24.hu)
Gyártási költségei többszörösét hozta.
márc. 2
10:12
Magyar Filmdij győztesek a Veszprém Balaton Filmpikniken (Hírstart)
Június közepén új filmes eseményen, a Veszprém-Balaton Filmpikniken is láthatóak lesznek a Magyar Mozgókép Szemle legjobbjai! Veszprémben és Balatonfüreden a rendhagyó vízparti és városi helyszínekre tervezett szabadtéri vetítések célja, hogy eredeti és hangulatos keretek között jelenítsék meg az évad legjobb hazai filmjeit. A tervek szerint közöns
márc. 2
10:12
Százötven éve avatták fel a Budavári Siklót (autopro)
A megnyitásra végül 1870. március 2-án került sor, Buda városától 40 évre kaptak engedélyt a „Hegypálya” üzemeltetésére. Európában – a párizsi felvonó után – ez volt a második ilyen szerkezet.
márc. 2
10:18
A magyar alapján készül A Tanár szlovák verziója (24.hu)
Ugyanaz a stúdió készíti, és erősen a nálunk látottakra hajaz majd.
márc. 2
10:18
James Gunn megható üzenettel és egy menő csoportképpel búcsúztatta a The Suicide Squad forgatását (Hírstart)
Keserédes volt a forgatás időszaka A reboot/folytatás hibrid író-rendezője leírta, hogy miért volt egyszerre boldog és szomorú a forgatás időszaka.
márc. 2
10:24
Iráni filmrendező nyerte az Arany Medvét (Hírstart)
Mivel az iráni hatóságok nem adtak engedélyt az iráni rendezőnek, Mohammad Rasoulofnak, a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a lánya vette át az Arany Medvét. A  hétvégén lezajlott Európa e...
márc. 2
10:36
Szóljon a dal” Koncz Zsuzsa koncert (Hírstart)
2020. október 24. (szombat), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna Koncz Zsuzsa a magyar popzene egyik ikonja, aki tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2020. október 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában. „Nem vagyok babonás, így sem az nem riasztott el, hogy 13. alkalommal lépek fel egy több, mint tízezer fős Arénában, sem az, hog
márc. 2
10:45
Egykori kávéházi muzsikusok (Spa Trend Online)
Bach világi műveit adta elő a Müpában szombat este a Felvilágosodás Korának Zenekara.
márc. 2
11:18
Duplázik az August Burns Red a Dürerben (Hírstart)
Hat hét alatt elkelt az összes jegy az August Burns Red bulijára, és mivel a srácok imádják Budapestet és a magyar rajongókat, úgy döntöttek, hogy dupláznak: a ráadás június 15-én lesz. A banda ráadásul azóta bejelentette új lemeze érkezését is.
márc. 2
11:18
Oravecz Imre érvényesen tud szólni a szerelem elvesztésének kínjáról (autopro)
Az 1972. szep­tember című kötet először 1988-ban jelent meg, de az életműkiadás részeként most ismét sorra került, vigaszára a szerelmüket elveszítő, de arról beszélni alig képes olvasóhadaknak.
márc. 2
11:24
Pécsi Ildikó már járni sem bír a fájdalomtól (24.hu)
Nincs túl jól, de azért elment a gálára.
márc. 2
11:36
Ezért van a zongoraünnep az év 88. napján (Hírstart)
A Piano Dayt, azaz A zongora napját hatodik éve ünnepeljük világszerte, negyedik éve Magyarországon is. A zongoraünnep a hangszer billentyűinek száma alapján minden esztendő 88. napján zajlik (idén a szökőév miatt ez a 89. nap).
márc. 2
11:57
Emléktáblát kaptak Krakkóban a szmog áldozatai (24.hu)
Az azt felállító szervezet ezzel akarta intézkedésre bírni a városvezetést. Sikerrel jártak.
márc. 2
12:00
Koncz Zsuzsa nem babonás – 13. koncertje lesz az Arénában (Hírstart)
Koncz Zsuzsa tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2020. október 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában.
márc. 2
12:06
Az eredeti színészgárdával és rendezővel jön a Nyomd Bébi, nyomd 2? (Hírstart)
Hivatalosan is zöld utat kapott a Nyomd, Bébi, nyomd! folytatása a Sonynál, a legfrissebb hírek szerint ráadásul az eredeti stábbal és színészgárdával készülhet el a film. A 2017-ben mozikba került N...
márc. 2
12:08
Koncz Zsuzsa megcélozta az Arénát (Hírstart)
Az énekesnő tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2020. október 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában.
márc. 2
12:18
Apu és anyu jobban fog pityeregni, mint a gyerek – itt az új Pixar-film (Szeretlek Magyarország)
Csodálatos kis családi kaland az Előre. Felnőtteknek nehéz egy gyerekmesét élvezhetően előadni, de az Előre minden nézőnek ad valami varázslatosat.
márc. 2
12:24
Szombaton rendezik a Dal 2020 döntőjét (autopro)
.
márc. 2
12:30
Újra nagykoncertet ad Koncz Zsuzsa (24.hu)
Nem babonás.
márc. 2
12:30
Százötven éve avatták fel a Budavári Siklót (Hírstart)
A megnyitásra végül 1870. március 2-án került sor, Buda városától 40 évre kaptak engedélyt a „Hegypálya” üzemeltetésére. Európában – a párizsi felvonó után – ez volt a második ilyen szerkezet.
márc. 2
12:54
Első alkalommal rendezett bált a Szent Vince Borrend (Hírstart)
Többek között Budapestről, Jászapátiról, Szegedről és Monorról is érkeztek vendégek a gyulai Vigadóba a Szent Vince Borrend első országos jótékonysági báljára. Ma már nagyobb teret hódít a pálinka illetve a sörkészítés, viszont kevesen tudják, hogy a városban nagy hagyományra tekint vissza a szőlőtermelés és a borászat. Görgényi Ernő polgármester e
márc. 2
13:00
Meghalt Zana József (Hírstart)
A színész 81 éves volt.
márc. 2
13:00
Egymillió dollárért vihetik el a „halhatatlan zongorát” Izraelben (autopro)
Több mint egymillió dollárért (304 millió forintért) kelhet el egy izraeli árverésen a héten a „halhatatlan zongorának” nevezett ritkaság, amelyet a nácik koboztak el, de végül Izraelbe jutott.
márc. 2
13:02
Egymillió dollárnál is többet adhatnak a halhatatlan zongoráért (Hírstart)
A 221 éves zongorát a nácik kobozták el, végül Izraelbe került.
márc. 2
13:04
A Star Wars alkotói elárulták, hogyan térhetett vissza egy rég halott szereplő (Hírstart)
Amire a Skywalker korában nem adtak választ, azt a hivatalos filmkönyv magyarázza meg.
márc. 2
13:06
Egymillió dollárért vihetik el a „halhatatlan zongorát” Izraelben (Hírstart)
Több mint egymillió dollárért (304 millió forintért) kelhet el egy izraeli árverésen a héten a „halhatatlan zongorának” nevezett ritkaság, amelyet a nácik koboztak el, de végül Izraelbe jutott.
márc. 2
13:18
Elhunyt Zana József (Adó)
A színművész 81 éves volt
márc. 2
13:24
35 éve nem voltunk ilyen emlékezetes házibuliban (Hírstart)
Sophie Marceau számára világhírnevet hozott a film.
márc. 2
13:30
Meghalt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja (Infostart)
A színművész hétfő hajnalban, a Honvédkórházban hunyt el, 81 évet élt.
márc. 2
13:30
Zárójelentés: Felemás összegzés (Hírstart)
Szabó István, az első Oscar-díjas magyar nagyjátékfilm, a Mephisto rendezője jó pár év kihagyás után visszaült a rendezői székbe, hogy elkészítse karrierje összegzéséül is értelmezhető filmjét, a Záró...
márc. 2
13:30
A legbrazilabb magyar Budapesten (autopro)
Thomaz Farkas első átfogó magyarországi tárlata ma 18 órakor nyílik meg A fény ritmusa címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
márc. 2
13:36
Rengetegen látták már az új Szabó SItván-filmet (24.hu)
A Zárójelentést több mint 13 ezren látták.
márc. 2
13:38
Meghalt Zana József, Ganxsta Zolee édesapja (24.hu)
81 éves volt.
márc. 2
14:03
Meghalt Zana József (Spa Trend Online)
A színművész 81 éves volt.
márc. 2
14:12
Különleges zenei élmény a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban (Hírstart)
Különleges, a régióban egyedülálló művészeti eseményre invitálja Komárom és a régió közönségét a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ: Bogányi Gergely, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ad koncertet 2020. március 26-án 19.00 órai kezdettel Komáromban.
márc. 2
14:14
Egy iparági pletyka alapján Henry Cavill lehet Rozsomák a Marvel Kapitány 2-ben (Hírstart)
Izgalmas hírrel indul a hét, hiszen a legfrissebb híresztelések szerint Henry Cavill jó eséllyel pályázhat Rozsomák szerepére. A Fox stúdió megvásárlásával a Disney-hez került számos Marvel karakter ...
márc. 2
14:18
Új arculat és megújult tartalom az OzoneTV-n (autopro)
Hétfőtől arculatában és tartalmában is megújul az egyetlen magyar „zöld csatorna”, az OzoneTv – közölte a társaság.

Keresés