Négy színművész, Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó vehette át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját pénteken este a Pesti Vigadóban, a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle keretében.
Felavatták pénteken Zalaegerszegen a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház új épületrészében kialakított galériát, amelyben Makovecz Imre zalai munkásságát és Szelestey László néprajzi gyűjteményét bemutató állandó kiállítás is nyílt.
Életének 87. évében elhunyt Bartók Mihály Széchenyi-díjas magyar kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a heterogén katalízis sztereokémiájának nemzetközileg elismert kutatója - közölte az MTA pénteken az MTI-vel.
A francia külvárosokban tapasztalható rendőri erőszakról készített Nyomorultak című alkotás, Ladj Ly első nagyjátékfilmje kapta meg a legjobb filmnek járó legjelentősebb francia elismerést, a César-díjat péntek este Párizsban.
A festészetnek, színeknek, de a szavaknak is mestere volt, festményeibe belefestette a saját balladáját: az árvaságát, a betegségét, de mindemellett a sok fájdalom mellett az élni akarását is.
Ez egy közösségi kiállítás: az intézmény felhívására a látogatók bevitték a múzeumba azokat a tárgyakat, amelyek a rendszerváltásra emlékeztették őket és amelyekhez történeteik kötődtek.
Az elmúlt évtizedekben gazdátlanná vált a magyar festészet és a kulturális örökség ügye – vélekedett az InfoRádióban Kieselbach Tamás. A művészettörténész szerint emiatt jelent ma is problémát a műtárgyhamisítás Magyarországon. A képzőművészeti alkotásokkal foglalkozó műkereskedőknek felajánlott műtárgyak csaknem 30-50 százaléka hamisítvány.
Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendező Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendező Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), az elismerést szombat este adták át a német fővárosban.
A valós eseményeken alapuló Sötét vizeken című film arról szól, hogy egy vegyi vállalatokat védő sikeres sztárügyvéd átáll a másik oldalra. Ahova most átállt, ott baj van.
Kialakult A Dal 2020 március 7-i döntőjének mezőnye, miután a szombati második elődöntőből a Turbo az Iránytű című dallal, Ember Márk a Továbbal, a Nene a Későre jár című számmal, valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a Valamiérttel bejutott a fináléba.
„Olyan idők tanúja voltál, amiről mi még tanulni sem tanulhattunk. Ki tudja, mennyi mindent vittél most magaddal, olyasmit, amit nem mesél el már soha senki.”
A Capa Központban keddtől látható A fény ritmusa című tárlat válogatást nyújt a művész negyvenes és ötvenes évek végén készült fotográfiáiból, valamint bemutatja az ugyanebben az időszakban készült legfontosabb dokumentumfilmjeit is.
Egész nap zárva tartott vasárnap a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze.
A koronavírus már számos problémát okozott több vállalat és alapvetően gazdaság egészének világszerte, most pedig úgy tűnik a Disneyt is elérték a járvány okozta nehézségek.
Bár lassan itt a tavasz, illetve az idén tél sem volt igazán, mégis érdeklődésre számíthat a március 4-én dupla előadással Budapestre érkező Orosz Cirkusz a jégen Téli mesék című előadása.
A megnyitásra végül 1870. március 2-án került sor, Buda városától 40 évre kaptak engedélyt a „Hegypálya” üzemeltetésére. Európában – a párizsi felvonó után – ez volt a második ilyen szerkezet.
Az 1972. szeptember című kötet először 1988-ban jelent meg, de az életműkiadás részeként most ismét sorra került, vigaszára a szerelmüket elveszítő, de arról beszélni alig képes olvasóhadaknak.
Több mint egymillió dollárért (304 millió forintért) kelhet el egy izraeli árverésen a héten a „halhatatlan zongorának” nevezett ritkaság, amelyet a nácik koboztak el, de végül Izraelbe jutott.
Hosszútávú kulturális-oktatási együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Odrobina László, Magyarország madridi nagykövete és Benkő Szabolcs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Gyakorló Szakgimnáziumának igazgatója.
A Baywatch mindent elért, amit elérhetett, minden idők egyik legnépszerűbb szériájaként tartják számon. A David Hasselhoff vezette csapat sikert sikerre halmozott, új fejezetet írt a televíziózás történetében. A sorozat – az első résztől kezdve – március 2-től minden hétköznap 16.00-kor a Coolon, míg 19.40-től az RTL+on látható.
Judy Sheindlin bejelentette, hogy befejezi a „Judge Judy” sorozatot a 25. évad után, de ez nem jelenti azt, hogy el is hagyja a tévét - közölte a FoxNews.
Az 1960-ban Kaposvárott született Patak Márta, aki olasz, spanyol és görög nyelvből folytat jelentős műfordítói tevékenységet, hosszú időn keresztül nem jelentetett meg szépirodalmat.