A francia irodalom provokátora, Virginie Despentes a #MeToo mozgalmat, az internetes zaklatást és a francia társadalom viszonyát boncolgatja új könyvében.
Tíz évvel az egri Templom Galériában tartott nagy sikerű kiállítás után ismét Egerben láthatók a magyar kortárs figurális festészet összetéveszthetetlen stílusú, nemzetközi hírű képviselője, az idén nyolcvanöt esztendős Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész képei.
Az első újkori olimpia első versenyszámának első szólított versenyzője magyar volt, Szokoly Alajos, aki aztán ebben a versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az elmúlt 128 év alatt számtalan legenda született az olimpiákon, és rengeteg érdekesség színezte a játékok történetét.
A gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki találhatott magának szimpatikus programot, eső szinte egyáltalán nem volt, az élet pedig most sem állt meg az utolsó koncertek végén. Szubjektív beszámoló.
Hamvas Béla előtt tisztelgő tematikus programokkal – egyedi szitanyomatokat bemutató kiállítással, kreatív önismereti workshoppal, Hamvastechnóval és Sanctum összművészeti esttel – várja az érdeklődőket augusztusban a Szentendrei Régi Művésztelep. A programok helyszíne a szentendrei Karnevál Kávéház és Gasztrobár.
A Longlegs című horrorfilm rendezője szerint a nők jobbak a férfiaknál, ezért is teszi meg őket főszereplőknek. Izgult, amikor rájött, hogy valami újat tud mutatni Nicolas Cage-nek, véletlenül keveredett a filmbe egy T. Rex-dal, és szerinte nem kell lenézni a horrorokat. Interjú Oz Perkinsszel.
Színházi és bábelőadások, filmvetítések, kulturális előadások és koncertek is várják a partiumi közönséget augusztus 14–18. között Szatmárnémetiben, ahol immár 23. alkalommal rendezi meg a Partiumi Magyar Napokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Identitás Alapítvány.