A kanálhajlításról elhíresült mentalista elárulta, hogy ő volt az a névtelen vevő, aki nemrégiben egy aukción 40 ezer fontért (18,5 millió forint) megvette John Lennon kerek szemüvegét.
Tönkretette a dohányzás a filmes legenda David Lynch szervezetét. A Twin Peaks című ikonikus sorozat rendezője elárulta, hogy nem tud többé dolgozni, mivel tüdőtágulás miatt képtelen kimozdulni az otthonából. Pedig felkérései lennének, de úgy érzi, távmunkában nem működne számára az alkotás.
A pedagógusoknak ezentúl számot kell adniuk a hivatásuk gyakorlása során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről. A Belügyminisztérium által közzétett rendelet-tervezet a tanárokra, a tanítókra és az óvodapedagógusokra is vonatkozik.
Az Ezt senki sem mondta! Extra podcast harmadik vendége Szél Dávid, akivel Ott Anna az önismeret szükségességéről, a Gyes problémáiról és a szabad döntéshozás fontosságáról beszél.
Az igaz történeten alapuló szériában, egy sorozatgyilkos szedi áldozatait, a 70’-es években, Mexikóvárosban, ezért létrehozzák az első női rendőralakulatot. Ugyan az egész világ ellenük van, de ezeket a csajokat kemény fából faragták.
A jubileumi, 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra 37 országból mintegy 400 résztvevő, köztük 180 diák és több mint 50 zeneművész-tanár, tanár érkezett.
Alig pár héttel ezelőtt jelent meg a Deadpool & Rozsomák, és máris hatalmas, mintegy 825 millió dolláros bevételt generált. Egy ilyen nagy sikernél szinte borítékolható lenne, hogy az alkotók nekilátnak egy folytatásnak is, most azonban kiderült, hogy az ebben reménykedő rajongóknak csalódniuk kell. Ryan Reynolds ugyanis most leszögezte: a Dea
Még az utolsó simítások zajlanak a Sziget Fesztivál helyszínén, a Hajógyári-szigeten, ahová már elkezdtek beköltözni a fesztiválozók – mondta az InfoRádióban a könnyűzenei és kulturális rendezvény főszervezője. Kádár Tamás hozzátette: idén a tavalyinál több bérletet váltottak az érdeklődők, akik között sok magyar van. A főszervező a változások közü
A verseny párosításain kívül gálamérkőzések is lesznek az új szezonban. Versenyen kívül Árpa Attila és Bárdosi Sándor, valamint Molnár Áron és Szegedi Fecsó is összeütnek.
A fény, a szerelem és a kultúra fővárosa számos sporttal kapcsolatos tárlattal várja azokat a szerencséseket, akik a helyszínen követhetik a 33. olimpiai játékokat.
A két nagy múltú színház, a Margitszigeti Színház és a Budapesti Operettszínház, újra közös produkcióra készül. Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot láthatja a közönség augusztus 9-én a Margitszigeten.
A tervezett sugárzás időpontja este 9 óra, ami kissé meglepő választás, hiszen ez egybeesik a budapesti tűzijátékkal. Kérdés, hogy a nézők mit választanak majd.