Nincs megállás Göteborgban, a pénteki emlékezetes győzelem után itt az újabb feladat a magyar kézilabda-válogatott előtt, ezúttal a csoport leggyengébbjének tartott Brazília lesz Mocsai Lajos együttesének ellenfele az olimpiai selejtezőben. A győzelem olimpiai részvételt ér, amennyiben a másik mérkőzésen Macedónia nem győzi le a házigazda Svédországot. Kövesse percről percre a mérkőzés…
A labdarúgó NB I-ben a listavezető Debrecen a sorozatban három bajnokit megnyerő Siófokot fogadja, a Loki a két csapat előző három bajnokiján nem nyert a kék-sárgák ellen, ráadásul a DVSC-Teva előző két hazai tétmeccsén (a Ligakupában a Kecskeméti TE és a bajnokságban a Lombard Pápa ellen) csak döntetlent játszott. A hajdúságiak vezetőedzője, Kondás Elemér a klub hivatalos honlapjának adott…
A labdarúgó NB I 23. fordulójában, vasárnap a Budapest Honvéd három nyeretlen mérkőzés után a Lombard Pápa ellen próbálhat meg visszatérni a győzelmi útra. Supka Attila, a piros-feketék edzője szerint jó csapattal találkoznak holnap, de ki kell mászniuk a gödörből.
Az utolsó öt forduló eredményeitől függetlenül eldőlt, hogy a Rangers három idény óta tartó sikersorozatát megszakítva a glasgow-i rivális Celtic nyerte meg a skót bajnokságot. A 33. fordulóban a Kilmarnock elleni mérkőzésen 6–0-s győzelmet arató, ezzel a Rangersszel szembeni előnyét 21 pontra növelő Celtic hőse szombaton Charlie Mulgrew volt, a szélső hátvéd két-két gólt és gólpasszt jegyzett. A…
Kijutott a londoni olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott. Mocsai Lajos együttese 29-27-re győzte le a brazilokat, míg a másik meccsen a svédek megverték a macedónokat.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Baltimore Ravens ötéves szerződést kötött korlátozott szabadügynök cornerbackjével, Lardarius Webb-bel.
A hazai pályán aratott nyolcgólos győzelme után idegenben is magabiztosan tartotta összetettbeli előnyét a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda KEK elődöntőjének visszavágóján, és végül öt gólt megtartott előnyéből, így sorozatban harmadik orosz ellenfelét is kiejtve bejutott a fináléba. Elek Gábor vezetőedző értékelt az NSO Tv-nek.
Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nehéz volt megtalálni a választ a brazilok nyitott védekezésére a két csapat olimpiai selejtező mérkőzésén Göteborgban, ahol Magyarország 29–27-re legyőzte a dél-amerikai csapatot.
A Győri Audi ETO KC Veszprémben harcolhatja ki a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe jutást. A magyar csapat az elődöntő első mérkőzésén 35–31-re kikapott a román Valcea otthonában. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Lékai Máténak főszerep jutott a brazilok nyitott védekezésének feltörésében a 29–27-re megnyert férfi kézilabda olimpiai selejtezőn. A magyar válogatott irányítója szerint 50-55 percig kontrollálták a meccset, és utána is csak a rontott ziccereknek volt köszönhető, hogy szoros lett a vége.
A Lázok Jánost nem nevező Duisburg hazai pályán 2–0-ra legyőzte a feljutásra hajtó Eintracht Frankfurtot a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának 29. fordulójában.
Zubai Szabolcs a brazilok ellen 29–27-re megnyert olimpiai selejtező után elmondta, az ellenfél kimondottan európai szintű kézilabdát mutatott be, míg a macedón–svéd meccs kapcsán reményét fejezte ki, hogy az északiak érvényesítik a papírformát, ami a mieinknek olimpiai kijutást érne.
Huszti Szabolcs kezdőként egy félidőt kapott a Lokomotiv Moszkvát 1–0-ra legyőző Zenitben az orosz labdarúgó-bajnokság rájátszásának nyolcadik fordulójában.
Az első, 7:6-ra megnyert szett utána a következő hármat elveszítette, így kikapott a Bardóczy Kornél, Balázs Attila páros a lettek elleni Davis-kupa-csata második napján. A magyar duó egyszer sem tudta elvenni Ernests Gulbis és Andis Juska szerváját, így két és fél óra alatt 7:6, 3:6, 4:6, 2:6-ra kikapott. A vasárnapi záró nap előtt így nem dőlt el semmi, a magyar válogatott 2:1-es vezetésről…
Az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a listavezető Milan hazai pályán 2–1-re kikapott a mezőny hátsó felében tanyázó Fiorentinától – a firenzeiek 12 nyeretlen meccs után tudtak újra nyerni a rossoneri ellen! Az Inter 2–2-es döntetlent játszott Cagliariban, míg a Roma nagy vereségbe szaladt bele a kiesőjelölt Lecce vendégeként.
Bejutott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, mivel az idegenbeli négy gólos vereség után a veszprémi visszavágón 31-23-ra legyőzte a román Valceát. A fináléban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica vagy az első, hazai meccsén kétgólos hátrányba kerülő norvég Larvik lesz az ellenfele.
Egy vízbe ugrott tiltakozó miatt félbe kellett szakítani a két nagy múltú brit egyetem, Oxford és Cambridge hagyományos evezősversenyét, amelyet szombaton immár 158. alkalommal rendeztek meg Londonban. A később újraindított futamot a cambridge-iek nyerték meg.
A hat gólig jutó Iváncsik Gergő szerint nem hatott negatívan a teljesítményükre a kevés néző, és a hajrában apró tartalékokat mozgósítva tudták megnyeri a brazilok elleni olimpiai selejtezőt.
Továbbra is eredményesen futballozik a Siófok. Sima kecskeméti győzelem a Vasas otthonában. Döntetlen Pécsen. Kikapott otthon a Diósgyőr. Kétgólos előnyt adott le Szombathelyen a címvédő.
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 23. fordulójában az éllovas Debrecen a 11. Siófok csapatát fogadta. Az 57. percben Mészáros Norbert vezetést szerzett a hazaiaknak, ám Dajan Simac ritkán látható öngóljával a vendégek a hajrában egyenlítettek. A Loki előnye így két pontra csökkent az üldöző Győrrel szemben.
Kezdjük a legfontosabbal: a magyar férfi kézilabda-válogatott olimpiai résztvevő, miután kora délutáni mérkőzésén 29–27-re legyőzte Brazíliát a göteborgi selejtezőtornán, a házigazda Svédország pedig 27–23-ra megverte Macedóniát. Továbbjutott Magyarország és Svédország, az utolsó játéknap már tét nélküli.
Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart háromgólos győzelmet aratott a vendég Mainz felett a német labdarúgó Bundesliga 29. fordulójának szombati játéknapján.