Noha az idegenbeli 1–1 kifejezetten jó eredmény a Senica számára, sőt a klub tulajdonosa, Vladimír Levársky szerint egyenesen továbbjutást érő, a szlovákiai lapok mégis jóval óvatosabbak a csütörtöki visszavágót megelőzően. A helyi újságok közül több is kiemeli az MTK labdarúgócsapatának gyors kontrajátékát, megemlítve, hogy Garami József fiatal együttese képes pillanatok alatt felpörgetni a…
Nem tartja túl erős csapatnak a Bp. Honvédot a Panorama-Sport által felkért szakértő, a korábban több élvonalbeli csapatot is irányító Gerd Haxhiu. A tréner ennek ellenére a kispestieket tartja egyértelmű esélyesnek a továbbjutásra a Flamurtari elleni párharcban.
Orges Shehi, az albán bajnok Skënderbeu egyszeres válogatott kapusa úgy véli, a DVSC-nél kitűzött prémium mutatja, a magyar csapat komolyan veszi a Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfelet, és tán egy kicsit tart is riválisától.
A dvsc.hu tájékoztatása szerint a DVSC-Teva szakmai stábja a Videoton elleni Szuperkupa-mérkőzésen nem számíthat még Selim Bouadlára és Varga Józsefre sem.
A világbajnoki pontverseny második helyén álló Mark Webber újabb egy évvel meghosszabbította a szerződését a Red Bull-istállónál – közölte a Formula–1-es istálló kedden.
Egybehangzó ciprusi sajtóhírek szerint a Nea Szalamisz labdarúgócsapata hamarosan szerződtetheti Kovács Zoltánt. A magyar kapus szerződése lejárt a másodosztályú Arisznál, így ingyen távozhat.
Véglegessé vált az idei londoni paralimpiára kvótát szerzett magyar sportolók névsora: a 2008-as pekingi nyári játékokhoz hasonlóan ezúttal is 33-an utaznak az ötkarikás eseményre.
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Crystal Palace labdarúgócsapata teszteli Kurucz Pétert. A legutóbb a West Ham Unitedben védő magyar kapus májusban távozott a „kalapácsosoktól”, s jelenleg szabadon igazolható.
Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során sztanozololt mutattak ki.
Már üzemel a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) hivatalos szurkolói webshopja, ahol a pólók mellett egyéb kiegészítőket (nyakkendő, kendő), kulcstartókat, táskákat és ernyőket is lehet kapni.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának meghatározó játékosa, Sofron István vasárnap utazik Prágába, a KHL-es HC Levhez, amelynél öt napot tölt majd orvosi vizsgálatokkal és felmérésekkel.
Ruud Brood, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roda vezetőedzője nem tagadta, szívesen látná a csapatnál Németh Krisztiánt. A szakvezető a legutóbbi idényben együtt dolgozott a magyar csatárral az RKC Waalwijknél.
Az Eb-címét megvédő spanyol labdarúgó-válogatott október 16-án Madridban, a Vicente Calderón Stadionban felkészülési mérkőzést játszik Franciaország ellen.
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozott az NSO Tv-nek a hollandok rossz Európa-bajnoki szereplésről, utalva a 2014-es vb selejtezőjére, amelyben a két együttes megküzd egymással.
Pogacsics Krisztiánnal a soraiban kezdte meg a felkészülést a következő szezonra az FC Bihor – derül ki a klub hivatalos honlapjának cikkéből. A román másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő együttes 32 fős kerettel dolgozik.
Nem lesz gólbíró a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 2012–2013-as idényében. Az illetékesek azzal indokolták döntésüket, hogy egyrészt drágának tartják a dolgot, másrészt előbb megvárják, amíg a rendszer a klub-vb-n és más bajnokságokban egyértelműen bizonyítja hasznosságát.
Megúszta figyelmeztetéssel doppingvétségét az Egyesült Államok női futballválogatottjának kapusa, Hope Solo, aki így ott lehet a londoni nyári olimpián.
Azari Zsolt, a Dab.Docler jégkorongcsapatának ügyvezetője szerint a következő idény egyik legfontosabb feladata a fiatalok beépítése lesz. Célként pedig aranyérmek megszerzését fogalmazta meg a sportvezető.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina az elmúlt nap sajtóhíreivel ellentétben mégsem tett ajánlatot az angol Arsenalnak Maruan Samahért, mert a firenzei klub nem tudná vállalni a marokkói támadó fizetését.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság utasítása ellenére sem rendezett olimpiai selejtezőn nők számára Szaúd-Arábia, amelyet ezúttal is csak férfi sportolók képviselnek az ötkarikás játékokon. A NOB a londoni játékok után vizsgálatot indít, és szankciókkal fenyegeti az arab ország olimpiai szervezetét.
A német bajnoki ezüstérmes Wolfsburg női labdarúgócsapata 2015. június 30-ig meghosszabbította magyar válogatott támadója, Jakabfi Zsanett szerződését.
Németország 391 sportolót nevezett a londoni olimpiára, a legkevesebbet az 1990-es újraegyesülés óta. Ennek fő oka, hogy a csapatsportágakban csak három számban indulnak – szemben a pekingi kilenccel.
Bejelentette első igazolását Michael Laudrup, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Swansea újdonsült menedzsere: José Manuel Flores kétmillió fontért érkezik a Genoától a walesi együtteshez.
Az augusztus 18–19-i hétvégén rajtol el az első osztályú spanyol labdarágó-bajnokság (Primera División) 2012–2013-as idénye, a címvédő Real Madrid és a Barcelona otthon lép pályára, előbbi a Valenciát, a katalánok a Real Sociedadot fogadják. A szezon első bajnoki el Clásicójára ezúttal nem kell november végéig, vagy éppen december közepéig várni – mint az elmúlt években –, október hetedikén a…
A francia rendőrség razziát tartott a Tour de France keddi szünnapján a csapatoknál, és a Cofidis három tagját is előállították. Egyikük versenyző, a 26 éves Rémy Di Gregorio.
Több intézmény és vállalat együttműködésének köszönhetően a szervezők rendkívül kedvezményes utazási, egyúttal belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a 27. Formula–1-es Magyar Nagydíjra.
Több magyar olimpikon, Juhász Adrián és Török Béla után kedden Fazekas Róbert is rajtavesztett doppinggal az elmúlt hetekben-hónapokban, pedig számos alkalommal hívták fel az illetékesek a figyelmet arra, hogy a londoni olimpia előtt a legszigorúbb vizsgálatokra és lebukás esetén büntetésre, eltiltásra számíthatnak az ötkarikás játékokra készülők.