A labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC a Pécsi Regionális Vérellátó Központtal közös szervezésben véradó napot hirdet Rakaczki Bence megsegítésére. Mint korábban megírtuk, a Diósgyőr 19 éves, leukémiában szenvedő kapusát január 29-én megműtik, csontvelő-átültetésen esik át.
A férfi kézilabda-világbajnokság B-csoportjának negyedik fordulójában Oroszország Macedóniával csapott össze, és az összecsapás 29–29-es döntetlenre végződött. Az oroszok a második félidőben vezettek már hat góllal is, ám az előny kevésnek bizonyult, miután az ellenfél – a tízgólos Kiril Lazarov vezetésével – felzárkózott, majd az utolsó percben ki is egyenlített.
Nem múlt el balhé nélkül a Szlovénia–Lengyelország mérkőzés a férfi kézilabda-világbajnokságon. A meccset a szlovénok nyerték meg egyetlen góllal, 25–24-re. Az utolsó percek a kis különbség miatt meglehetősen feszült légkörben teltek el, a lefújás után kisebb lökdösődésre is sor került.
Az olasz Napoli labdarúgócsapata szívesen vitte volna a spanyol Real Madridnál mellőzött rutinos portugál belső védőt, Ricardo Carvalhót a téli átigazolási időszakban, ám szakmai indokokra hivatkozva a spanyolok elzárkóznak a játékos távozásától. Erről olasz (Sporttalia) és portugál (A Bola) hírforrások is beszámoltak.
Több más szakemberhez, szurkolóhoz hasonlóan Bognár György sem ért egyet a stadionbezárással. A korábbi válogatott az NSO Tv-nek kifejtette, hogy aránytalanul nagy büntetés ez. Bognár beszélt Gera Zoltán sérüléséről is, biztos abban, hogy mint korábban Dszudzsá Balázs vagy Juhász Roland esetében, a csapat most is megfelelően áthidalja a hiány okozta problémát.
A francia L'Équipe arról számolt be, hogy az egykor Maradona-utódnak kikiáltott – korábban a Barcelona megváltójának tartott, a Villarrealt BL-elődöntőig repítő – argentin Juan Román Riquelme brazil másodosztályú labdarúgócsapatnál folytathatja a pályafutását.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az NSO Tv-nek is beszélt a stadionbezárással kapcsolatos fellebezésről. Csányi reméli, felfüggesztettel vagy pénzbírsággal talán elkerülhetjük, hogy ne üres lelátók előtt mérkőzzünk a románokkal.
Kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé a Ciprusi Kupában az Omonia Nicosia labdarúgócsapata, miután az idegenbeli 2–0-s siker után hazai pályán is megverte 2–0-ra az Ethnikosz Ahnát. Az Omonia mindkét gólját a Videoton, a Kaposvár és a Honvéd egykori brazil légiósa, a brazil André Alves szerezte. Csapattársa, a korábbi magyar válogatott Leandro kezdőként 68 percet játszott.
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában a Bp. Honvéd Szentesen győzött, míg a Szolnok hazai környezetben a Pécs ellen nyert roppant magabiztosan. Előbbi meccsen sokáig biztosan vezetett a Honvéd, de csak a záró részben dőlt el a találkozó, utóbbi azonban már egy negyedet követően eldőlt.
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 11. fordulójában az Uniqa-Euroleasing Sopron hazai környezetben öt ponttal kapott ki a török Fenerbahcétől. A 2/8-as mutatóval álló soproniaknak még két mérkőzésük van hátra, továbbjutási esélyeik minimálisak. Már csak azt Tragovistát tudják beérni, amellyel a hazai vereség után még idegenben játszanak, és lehet, még az a siker önmagában még nem is lenne…
Továbbra is elvállalná a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetését elnökként Gyulay Zsolt. Szándékát a szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlése előtt közleményben jelezte.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs ellen indított pert egy szurkoló, miután a csapat edzője, Gregg Popovich a nagy terhelésre való tekintettel hazaküldte legjobbjait, Tim Duncant, Tony Parkert és Manu Ginóbilit a Miami Heat elleni mérkőzés előtt.
A rendezők az időjárási előrejelzések miatt úgy döntöttek, hogy az első csekkpontnál véget ér a Dakar-rali szerdai szakasza, mivel a kiszáradt folyómedrek könnyen megtelhetnek vízzel az esőzések miatt.
Az alábbi videóban a Paris Saint-Germain egyik edzésére látogatunk el. A játékosok éppen a kapura lövés gyakorolják, Zlatan Ibrahimoviccsal egyetemben.
A Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapatának vezetősége szerdán bejelentette, hogy James Brian Florence személyében új amerikai kisembert igazol az idény hátralévő részére, aki ma este már meg is érkezik Szolnokra!
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában az A-Híd Szeged VE a papírformának megfelelően könnyedén nyert otthon az FTC ellen. A hazai sikerből oroszlánrészt vállalt a négy góljával a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyuló Szivós Márton.
Negyedik mérkőzését is elveszítette, így csak az Elnöki Kupáért vívott küzdelmek során folytathatja a további szereplését Montenegró a férfi kézilabda-világbajnokságon. A selejtezők során a később olimpiai ezüstéremig jutó svédeket kiütő montenegróiak ezúttal a németektől kaptak ki 29–21-re.
Másodszor rendezték meg a Magyar Labdarúgás Fórumát Budapesten. A rendezvényen több neves személyiség is beszédet mondott. Alaposan körbejárták a témákat, többek között a sportegészségügy, a sportpszichológia, a gazdasági kérdések és a szurkolókkal való kommunikáció is terítékre került. Csányi Sándor MLSZ-elnök, Buzgó József, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Illés Béla nyilatkozott az NSO…
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában a BVSC messze erőn felül teljesítve egygólos vereséget szenvedett a Vasas vendégeként. A Debrecen otthon Giorgetti Alex vezérletével kerekedett az EKF-Eger fölé.
A Debrecen férfi kosárlabdacsapata ötpontos előnnyel érkezett az Alba Fehérvár otthonába a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára, ám a továbbjutásra így sem volt esélye. A hazaiak már az első negyed végén 16 ponttal vezettek, végül pedig 25 pontos győzelmet arattak.
Nagyon sok dolgot tanulmányozott át a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját a szövetség elnöki tisztére cserélő Kemény Dénes, aki két hete állt munkába és már tudja, mik a legfőbb teendők.
Hosszú keresés után az idény végén Andy Reidet menesztő Philadelphia Eagles amerikaifutball-csapata megtalálta új edzőjét: a Sasok új mestere az eddig az Oregon University futballcsapatát vezető Chip Kelly lesz.
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.
A Zaragoza hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával a Spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Pintér Ádámot csereként nevezték a találkozóra, de a Zaragozát irányító Manolo Jiménez nem adott neki játéklehetőséget.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke négy kiemelten fontos fejlesztési területet jelölt meg 2013-ra a Magyar Labdarúgás Fórumán, és kijelentette: a következő négy évben sorra kerülő 32 világverseny közül legalább hatra kijut a magyar válogatott.
A jelenleg is zajló Barcelona–Málaga spanyol Király-kupa-mérkőzés előtt Lionel Messit köszöntötte a Camp Nou közönsége abból az alkalomból, hogy az argentin zseni negyedik alkalommal is elnyerte a FIFA-Aranylabdát.
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.
A dán férfi kézilabda válogatott 36–28-ra legyőzte Izlandot a spanyolországi világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában, így már biztosan első helyen jut tovább a B jelű csoportból.
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 11. fordulójában a lengyel Polkowice vendégeként idegenben nyert az orosz Jekatyerinburg, amely a mezőny egyedüli csapataként tovább őrzi veretlenségét.