2013. január 18. péntek

jan. 18
0:21
Király-kupa: kétgólos előnyhöz jutott az Atlético Madrid (She)
Az Atlético Madrid kétgólos előnyre tett szert a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, hazai pályán 2–0-ra legyőzve a Betist.
jan. 18
0:21
Falcaóék korán lőttek két gólt, előnyből várják a visszavágót (Agroinform)
Az Atlético Madrid kétgólos előnyt szerzett a spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Real Betis ellen.
jan. 18
0:39
Légiósok: a Pro Vecellinél bejelentették Filkor érkezését (She)
A másodosztályban kieső helyen álló Pro Vercellinél folytatja a pályafutását Filkor Attila, a Milan magyar középpályása. Erről a Serie B-ben szereplő klub hivatalos honlapja számolt be.
jan. 18
1:33
Légiósok: a Pro Vercellinél bejelentették Filkor érkezését (She)
A másodosztályban kieső helyen álló Pro Vercellinél folytatja a pályafutását Filkor Attila, a Milan magyar középpályása. Erről a Serie B-ben szereplő klub hivatalos honlapja számolt be.
jan. 18
1:37
Eurofutball: négy között a Benfica, 2-1-ek Görögországban (She)
A Belenenses és a Benfica is bejutott a legjobb négy közé a Portugál Kupában. Előbbi az Aroucát, utóbbi az Académicát győzte le idegenben úgy, hogy négy gólt szerzett.
jan. 18
5:45
Dopping-vallomás: "És ez a legfélelmetesebb" (Infostart)
Lance Armstrong elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta EPO-val, vérátömlesztéssel és tesztoszteronnal doppingolt.
jan. 18
6:03
Kerékpár: Nem próbáltam tenni a doppingolás ellen - Armstrong (She)
Amint azt már napok óta sejteni lehetett, Lance Armstrong elismerte, hogy doppingolt, és ennek köszönhetően nyerte meg hétszer is a Tour de France-t. Az amerikai kerékpáros Oprah Winfrey televíziós showműsorában beszélt a doppingolásról, az interjú magyar idő szerint péntek hajnalban került adásba.
jan. 18
6:57
Férfi kézilabda-vb - Vereség a spanyoloktól (Behaviour)
Az ötven percig jól helytálló magyar válogatott 28-22-re kikapott a házigazda spanyol csapattól a férfi kézilabda-világbajnokság csütörtöki játéknapján, Madridban.
jan. 18
6:59
Újra lecsapott a rózsaszín párduc (Behaviour)
A nézők alig akartak hinni a szemüknek a Melbourne-ben zajló Australian Open negyedik napján, amikor a korábbi négyszeres győztes, jelenleg a 18. Grand Slam-serlegére hajtó Roger Federer megjelent a pályán.
jan. 18
7:15
Egy félidőt tartott az álom (Behaviour)
A horvátok után a házigazda, vb-esélyes spanyoloktól is kikapott a magyar válogatott, ám csütörtökön nagyságrendekkel jobb produkciót nyújtott a Mocsai-csapat, amely így is elérheti a csoport harmadik helyét.
jan. 18
7:17
Kanadai exkapitányt kért fel a hokiszövetség (Behaviour)
A kanadai Rich Chernomazt kéri fel szövetségi kapitánynak a Magyar Jégkorong Szövetség. Amennyiben az 50 esztendős trénerrel sikerül megállapodni minden részletben, ő vezeti majd a válogatottat az áprilisi divízió I-es világbajnokságon.
jan. 18
7:19
Guardiola döntését ünnepli a német sajtó (Behaviour)
Egész Németország számára dicsőség, hogy Josep Guardiola a Bayern Münchent választotta - értékelte a német sajtó csütörtökön a spanyol sikeredző és a bajor klub megállapodását, amely szerint a Barcelona korábbi trénere lesz a Bayern München labdarúgócsapatának a vezetőedzője a következő szezontól.
jan. 18
7:33
Rajtol a csonka szezon (Infostart)
Gyakorlatilag változatlan összetételű keretének köszönhetően címvédésre készül a Los Angeles Kings az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), amelynek 2012/13-as csonka szezonja szombaton rajtol, miután a klubtulajdonosok és a hokisok lezárták közel négy hónapig tartó bérvitájukat.
jan. 18
7:33
Armstrong elismerte a doppingot (Metropol)
Elismerte, hogy a a Tour de France versenyt dopping nélkül "lehetetlen" egymás után hétszer megnyerni.
jan. 18
7:51
Aus. Open: Czink párosban is kiesett Melbourne-ben (She)
Czink Melinda párosban is elbúcsúzott az Australian Open küzdelmeitől, miután a szerb Bojana Jovanovszkival az oldalán éppen egy órán át tartó mérkőzésen 6:3, 6:3-ra kikapott a 14. helyen kiemelt Natalie Grandin, Vladimira Uhlirová duótól.
jan. 18
7:53
NBA: a Heat Los Angelesben győzte le a Lakerst (She)
Az NBA-idényt rémesen kezdő Los Angeles Lakers szurkolóinak nagy elégtételt jelentett volna a Miami Heat legyőzése hazai pályán a legutóbbi játéknapon, de nem sikerült: a bajnoki címvédő 99–90-re nyert a kaliforniai csapat otthonában. A New York és a Detroit Londonban csapott össze, a Knicks 15 ponttal győzött.
jan. 18
7:55
PSG: Motta nem játszhat a következő két meccsen (She)
A francia labdarúgóliga fegyelmi bizottsága három mérkőzéses eltiltással büntette a Paris Saint-Germain brazil származású, de olasz válogatott középpályását, Thiago Mottát, ebből egy meccset felfüggesztettek.
jan. 18
8:09
Ferencváros: Gyenes távozhat, a paksi Fiola érkezhet (She)
A Pápára csábított Beliczky Gergő és a szolnokiak által megkeresett Busai Attila mellett Gyenes Dávid is búcsút inthet a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosnak: a Nemzeti Sport információi szerint a kapus másik csapatot kereshet magának. Érkezhet viszont a paksi Fiola Attila.
jan. 18
8:27
Australian Open: Czinkék kiestek (Infostart)
Czink Melinda a szerb Bojana Jovanovski oldalán búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokság páros küzdelmeitől, miután 6:3, 6:3-ra kikapott a 14. helyen kiemelt Natalie Grandin, Vladimira Uhlirova dél-afrikai, cseh kettőstől a második fordulóban.
jan. 18
8:27
Kerékpár: LeMond szerint Armstrong semmit sem bánt meg (She)
A háromszoros Tour-győztes Greg LeMondot nem győzte meg Lance Armstrong vallomása, az 51 éves amerikai szerint honfitársa nem tanúsított megbánást Oprah Winfrey showműsorában.
jan. 18
8:27
Lance Armstrong elismerte az EPO-, a vérátömlesztéses és a tesztoszteron doppingot (Agroinform)
Armstrong elismerte, hogy az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt.
jan. 18
8:29
NB II: Szalai Tamás távozik Zalaegerszegről (She)
Szalai Tamás távozik a másodosztályú Zalaegerszegtől. A rutinos középpályás – családi okokra hivatkozva – saját maga kérte szerződése felbontását, amelybe a klub azzal a feltétellel ment bele, hogy a játékos a télen nem szerződik azonos osztályban és azonos csoportban szereplő klubhoz.
jan. 18
8:45
Videó: „Természetesen nem Messi tetszik a legjobban” (She)
A Nemzeti Sport vasárnapi vendége ezúttal Mácsai Pál színművész, rendező, aki az NSO Tv-nek elmondta, Iniesta, valamint Zidane játékát figyeli, illetve figyelte lenyűgözve, továbbá az is kiderült, hogy a Barcelonát tartja a kedvenc csapatának.
jan. 18
8:46
Theo Walcott megállapodott a hosszabbításról (Agroinform)
Az angol válogatott játékosa öt évre ír alá az Arsenalhoz, ahol heti 100 ezer fontot fog keresni.
jan. 18
8:48
Sérülés miatt visszalépett az Eb-től a jégtánc favoritja (Agroinform)
Nem lehet ott a zágrábi Európa-bajnokságon a jégtáncosok korábbi kétszeres Eb-győztes párosa.
jan. 18
8:50
Magyar fiatalokat is várnak a Honda Kupára (Agroinform)
Több száz magyar fiatalt is várnak a jövő szombaton Donovalyn sorra kerülő alpesi sí Honda Kupára.
jan. 18
9:03
Aus. Open: Djokovics nyolcaddöntős, Verdasco kiesett (She)
A harmadik akadályt is sikeresen vette Novak Djokovics az Australian Openen, a hőséget elfújó erős szél miatt fedett stadionban három szettben győzte le a cseh Radek Stepáneket. A következő fordulóban Stanislas Wawrinka vagy Sam Querrey vár rá.
jan. 18
9:03
Roger Federer skalpjára pályázik Bernard Tomic (Metropol)
Ha szombaton Tomic győzni tudna Federer ellen Melbourne-ben, akkor fokozódna a teniszláz.
jan. 18
9:03
Czink Melindáék kiestek (Agroinform)
Czink Melinda a szerb Bojana Jovanovski oldalán búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokság páros küzdelmeitől.
jan. 18
9:05
Holnap rajtol a csonka szezon (Metropol)
A csapatok 48 meccset játszanak az április 27-ig tartó alapszakaszban.
jan. 18
9:21
Válogatott: Törökországban modellezhetjük a románok elleni hangulatot (She)
Február 6-án Fehéroroszország ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar válogatott – Törökországban. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közelmúltban hozott zárt kapus döntését figyelembe véve a helyszínválasztás telitalálat is lehet, a beleki vagy antalyai stadionban a legjobb esetben is néhány száz néző lézeng majd. Lehet-e ebből bármiféle előnyt kovácsolni?
jan. 18
9:21
Szalayék a célban, 24. helyen állnak (Agroinform)
A még versenyben lévő magyar autós egységek közül mindegyik célba ért a Dél-Amerikában zajló Dakar-ralin.
jan. 18
9:23
Jégkorong: a Dab budapestiként lehet EBEL-csapat (She)
A jégkorong Mol Ligában szereplő Dab.Docler továbbra is szeretne az osztrák EBEL-ben szerepelni, de ehhez arra van szükség, hogy a dunaújvárosi klub Budapestre költözzön.
jan. 18
9:39
Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: megvannak a magyar indulók (She)
A férfiaknál Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor, a nőknél pedig Heidum Bernadett, Keszler Andrea és Kónya Zsófia áll rajthoz magyar részről az egyéni versenyben a Malmőben pénteken kezdődő rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
jan. 18
9:39
Djokovics sima győzelemmel nyolcaddöntős (Agroinform)
A világelső és címvédő Novak Djokovics három szettben tudott győzni Radek Stepanek ellen, ezzel bejutott a 4. fordulóba.
jan. 18
9:41
Videó: megvárta a védőt, míg elugrik fölötte, majd hibázott (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Washington Wizzards 120–91-re nyert az Orlando Magic ellen. A mérkőzésen egy érdekes jelenetnek is tanúi lehettek a nézők: John Wall a palánk alatt kapta meg a labdát, majd lehajolva kivárt, amit kifejezetten jól tett, mert így az ellenfél védője, Ish Smith átrepült a feje fölött. A kosár azonban így sem jött…
jan. 18
9:41
Fiola Attiláról tárgyal a Paks és a Ferencváros (Agroinform)
Böde Dániel után újabb játékos kerülhet Paksról az Üllői útra, amennyiben sikerül a feleknek megállapodniuk a vételárról
jan. 18
9:57
Australian Open - Djokovic sima győzelemmel nyolcaddöntős (Infostart)
A címvédő szerb Novak Djokovic sima három szettben nyert a cseh Radek Stepanek ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 18
9:57
AYOF: negyedik lett a triatlonos Pap Dávid (She)
A triatlonos Pap Dávid a negyedik helyen végzett a Sydneyben zajló Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (AYOF) harmadik napján.
jan. 18
9:58
A Miami nyerte a csillagok háborúját (Agroinform)
Az NBA csütörtöki játéknapján a többek közt a Heat és a Lakers is összecsapott, nem túl nagy meglepetésre előbbi nyert.
jan. 18
9:59
Paks: A képlet egyszerű: hibáztam - Kulcsár Dávid (She)
Véralvadásgátló és fájdalomcsillapító az éjjeliszekrényen, térdhajlítógép a másik szobában, fagyasztott zöldborsó a térden – meglátogattuk az edzői tiltás ellenére teremtornán futballozó, s ott keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedő Kulcsár Dávidot. Az MVM Paks középpályása elismeri, hogy hibázott, és vállalja tettének következményét.
jan. 18
10:01
MLS: a Toronto csereként számítana a Fradi kiszemeltjére (She)
Mint beszámoltunk róla, a Toronto FC az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) első körének 16. helyén draftolta a Ferencváros kiszemeltjét, Emery Welshmant, és a klub vezetője elmondta, kiegészítő emberként számítanának a csatárra.
jan. 18
10:15
PSG: „Nem igazolunk a télen, C. Ronaldo sem kell” (She)
Nem tart igényt Cristiano Ronaldóra Carlo Ancelotti, a Paris SG labdarúgócsapatának olasz vezetőedzője. Nem azért, mert nem szeretné, ha nála játszana a portugál, hanem mert nem akar igazolni januárban.
jan. 18
10:15
Lehettünk volna sokkal, de sokkal előrébb is - Szalay Balázs (Agroinform)
Szalay Balázsék fékcsövét elvágta egy szikla, de így is előrébb léphettek volna a saját tempójukban.
jan. 18
10:33
Így vallotta be Armstrong a doppingolást - videó (Infostart)
Lance Armstrong egyértelmű válaszokat adott Oprah Winfrey tiltott szerek használatát firtató kérdéseire.
jan. 18
10:33
Videó: erre mondják, hogy zsinóron húzták, bombagól (She)
Javában zajlik az U20-as labdarúgó Dél-amerika-bajnokság, a csoportkör negyedik fordulójában Argentína 3–2-re nyert Kolumbia ellen. A vereség ellenére a kolumbiaiak egy hatalmas gólnak azért örülhettek: Juan Fernando Quintero 30 méterről vette be az ellenfél kapuját szabadrúgásból – erre mondják, hogy mintha zsinóron húzták volna.
jan. 18
10:33
Tito Vilanova hosszabb időre elhagyja a Barcelonát (Agroinform)
A tréner speciális kezeléseket kap, március közepén kerülhet sor a visszatérésre, egy Celta Vigo elleni találkozón.
jan. 18
10:35
DVSC: szlovák belső védőt tesztel a Debrecen (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a hivatalos honlapján tette közzé, hogy teszteli a szlovák Róbert Cicmant, aki legutóbb a cseh élvonalbeli Slavia Praha játékosa volt.
jan. 18
10:37
NBA: Bryant zsinórban 15-ödször az All Star-gálán (She)
Nyilvánosságra hozták az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gálájának kezdőcsapatait. A február 17-én Houstonban rendezendő mérkőzésre a legtöbb szavazatot – több mint másfél milliót – a Los Angeles Lakers játékosa, Kobe Bryant kapta, akinek ez már a tizenötödik fellépése lesz, méghozzá sorozatban.
jan. 18
10:51
Aus. Open: Sarapova könnyen legyőzte Venus Williamst (She)
Marija Sarapova két szettben legyőzte Venus Williamst az Australian Open női egyes küzdelmeinek harmadik fordulójában. A férfiaknál Stanislas Wawrinka három szoros játszmában múlta felül Sam Querreyt, így a nyolcaddöntőben Novak Djokoviccsal találkozik.

Keresés