Nem hívják meg a szombaton rajtoló, 100. Tour de France kerékpáros körverseny záróünnepségére a doppingolás miatt hét diadalától megfosztott Lance Armstrongot.
A hétvégén rendezik a Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban. A tavalyi futamon a Red Bullos Mark Webber diadalmaskodott, idén azonban többen is győzelemre hajtanak.
Elképesztően hanyag módon, Panenka-mozdulattal lőtte be az olasz-spanyol büntetőpárbaj első tizenegyesét Antonio Candreva a Konföderációs Kupa csütörtöki elődöntőjében.
Az ötszörös Tour de France-győztes Bernard Hinault nem érti, hogy miért kell 15 évvel ezelőtti doppingeseteket néhány nappal a 100. Tour előtt "előásni". Szerinte ez árt a francia körversenynek.
A doppingolás miatt örökre eltiltott és hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong szerint lehetetlen tiltott szer nélkül nyerni a francia kerékpáros körversenyen.
Az A Bola című portugál sportnapilap legfrissebb híre szerint a Chelsea együttese Robert Lewandowskit próbálja megszerezni, ha első számú célpontját, Edinshon Cavanit nem sikerül leigazolni.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a görögországi Szamarcidisz Kupán: az első nap nyitómeccsén két góllal verte Montenegró legjobbjait.
A svájci LK Zug nem vállalja a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezős csoportjának megrendezését, így - ha minden kért feltételt teljesít, akkor - az FTC-Rail Cargo Hungaria lehet a házigazda.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A házigazda brazil csapat sorozatban harmadszor diadalmaskodhat, míg a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott először szerezheti meg a trófeát a Konföderációs Kupa vasárnap éjfélkor kezdődő fináléjában.
Rekordgyorsan evezte körbe négy férfi Nagy-Britanniát: 26 nap 9 óra és 9 perc alatt tette meg a 3200 kilométeres távot. Eredményük éppen fél nappal jobb a korábbi csúcsnál.
A Toro Rosso ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo autózta a leggyorsabb időt az eső áztatta, gyakorlatilag eseménytelen első szabadedzésen a Forma-1-es Brit Nagydíj versenyhétvégéjén.
Elsősorban a kétszeres győztes Alberto Contador és a tavaly második brit Chris Froome csatájára lehet számítani a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a szombaton kezdődő Tour de France 100. kiírásán.
A július 28-án sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj napján írják alá a mogyoródi verseny megrendezésére vonatkozó, 2017-től 2021-ig érvényes szerződést.
A július 28-án sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj napján írják alá a mogyoródi verseny megrendezésére vonatkozó, 2017-től 2021-ig érvényes szerződést.
A háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán a Kaposvári Vízilabda Klubban folytatja pályafutását az egyesület vezetőinek hivatalos bejelentése szerint.
Mínusz két pontról kezdi majd meg a Ligue 1 2013/2014-es idényét az AS Monaco, amiért a klub szurkolói a kelleténél hevesebben ünnepelték a feljutást a piros-fehérek utolsó hazai másodosztályú meccsén.
Nézettségi csúcsot hozott 570 ezer nézővel a csütörtöki spanyol-olasz találkozó, a labdarúgó Konföderációs Kupa második elődöntője az M1-en - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.