2013. július 9. kedd

júl. 9
16:26
Maradona lett a dubaji labdarúgó-akadémia vezetője (Metropol)
Az 52 esztendős szakembert tavaly nyáron kérték fel, legyen az ország sportnagykövete. Eredeti megbízása egy évre szólt, ezt hosszabbították meg 2014 nyaráig.
júl. 9
16:28
16 éves magyar kapus Angliában (Metropol)
Bukrán Erik valószínűleg szerdán írja alá szerződését az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderers labdarúgócsapatához.
júl. 9
16:33
Hajdu a kapitány, de visszavárják Böhnt (Infostart)
Ideiglenesen Hajdu János váltja a leukémiával kezelt Karl Erik Böhnt a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján.
júl. 9
16:33
Kovácsot szidják a DVTK-szurkolók (Blikk)
Miskolc - Máris megtalálták a szurkolók Kovács Zoltánt (39), a Diósgyőr élvonalbeli futballcsapatának új sportigazgatóját. Pedig az egykori válogatott labdarúgónak csupán annyi a bűne, hogy ezer szállal kötődik az Újpesthez, s a két tábor nem ápol egymással jó viszonyt.
júl. 9
16:36
A Milan lassan talán megszabadulhat Robinhótól (Agroinform)
A brazil Santos alelnökének elmondása szerint közel állnak a megállapodáshoz Robinhóval, akit a Milantól igazolnának le.
júl. 9
16:38
Máté János nem lesz a Haladás játékosa (Agroinform)
Nem tart igényt az FTC 23 esztendős támadójára, Máté Jánosra a Szombathelyi Haladás szakmai stábja.
júl. 9
16:42
Angliába szerződik a Honvéd 16 éves kapusa (Behaviour)
Az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderers labdarúgócsapatához szerződik a Budapest Honvéd 16 éves kapusa, .
júl. 9
16:54
Bogdán Ádám csapata a Honvédtól igazol újabb kapust (Agroinform)
Az angol másodosztályban szereplő Bolton Wanderershez szerződik a Budapest Honvéd 16 éves kapusa, Bukrán Erik.
júl. 9
16:56
Maradona a dubaji labdarúgó-akadémia vezetője lett (Agroinform)
Maradona újabb egyéves szerződést kötött a dubaji sporttanáccsal, így az Egyesült Arab Emírségek sportnagykövete marad.
júl. 9
17:09
Győr: korábban kezdődik a Pandurii elleni mérkőzés (She)
A Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Győri ETO labdarúgócsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy órával korábban, 19.00-kor kezdődik a román bajnoki ezüstérmes Pandurii elleni szerdai felkészülési mérkőzés. Az időpontváltozás oka, hogy a csapatok háromszor 45 perces mérkőzést játszanak egymással.
júl. 9
17:11
Videó: őrült reakciók a kispadról - így örülnek a kosarasok (She)
A nyári holt szezonban folyamatosan érkeznek a különböző összeállítások a mögöttünk hagyott idényről. Ezúttal egy igazán különös válogatást tekinthetünk meg: az NBA hivatalos csatornája összegyűjtötte a legkülönösebb kispadi reakciókat. Tekintse meg az érzelmi kitörésektől sem mentes alábbi videót!
júl. 9
17:12
Nincs értem konkrét ajánlat, de Liverpoolban tudják, mit akarok - Suárez (Agroinform)
Az uruguayi Luis Suárez hazája egyik rádióadójának beszélt arról, hogy el akar igazolni a Liverpool együttesétől.
júl. 9
17:14
Hamilton szenved a szakítás után (Agroinform)
Öt év után véget ért a brit F1-es pilóta és az amerikai popénekesnő, Nicole Scherzinger kapcsolata.
júl. 9
17:16
Messi Ronaldo medencepartiján lazított - fotó (Agroinform)
A világ első számú futballsztárjának a nyári pihenő időszak alatt is csak a gömbölyű dolgokon jár az esze.
júl. 9
17:27
Megműtötték Hanga Ádámot (Blikk)
Vitoria – Megműtötték Hanga Ádámot (24), aki már ma elkezdheti a rehabilitációs kezelését.
júl. 9
17:27
NB II: volt Fradi-csatár a Gyirmótban az MTK ellen (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót 17 órától felkészülési mérkőzést játszik az MTK ellen. A másodosztályú csapatban pályára lépett Beliczky Gergő is, aki az előző szezont még a Ferencvárosban kezdte, aztán már Pápán fejezte be.
júl. 9
17:30
Negyven ország 230 atlétája a Puskásban (Agroinform)
A hármasugrás amerikai olimpiai ezüstérmese és a jamaicai bajnokság idei 110 gátas győztese is indul a holnapi viadalon.
júl. 9
17:32
Kovács Zoltánt máris megtalálták a diósgyőri szurkolók - fotó (Agroinform)
Kovács Zoltán, a korábbi hússzoros válogatott labdarúgó lett a DVTK sportigazgatója. Nem mindenki örült a hírnek.
júl. 9
17:45
Játékossors: az exgyőri szülővárosa csapatán segíthet (She)
Visszatérhet szülővárosába, nevelőklubjához Valentin Babic: a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO korábbi légiósa sajtóhírek szerint ismét a horvát élvonalbeli NK Osijek játékosa lehet.
júl. 9
17:45
Kint vannak a vízből a teniszezők (Blikk)
Budapest – A víz helyett ismét a tenisz az úr a Római parton. A héten rendezik Budapesten a 235 ezer dollár (53,5 millió forint) összdíjazású női tornát, ott, ahol három hete még az áradó Duna ostromolta a létesítményt.
júl. 9
17:47
Ibizán pihennek a Barca-sztárok (Blikk)
A Barcelona csapatának két sztárja és családtagjaik Ibizára utaztak néhány nap kikapcsolódásra, s hogy nem csak a pályán van köztük összhang, azt az is mutatja, hogy a szabadidejüket szintén a másik társaságában töltik.
júl. 9
17:48
A Mainz nem herdálja el a Szalaiért kapott pénzt (Agroinform)
A Mainz Bundesliga csapata egyelőre nem tervez játékost igazolni a Szalai Ádámért kapott nyolcmillió euróból.
júl. 9
17:49
Hajdu pótolhatja Böhnt (Blikk)
Budapest — Eleinte csak segítőnek hívták Hajdu Jánost (59), mégis úgy hozta az élet, hogy ő lett a főnök, a világbajnokságra készülő női kézilabda-válogatott megbízott szövetségi kapitánya.
júl. 9
17:50
Letette az esküt az EYOF-ra utazó csapat (Agroinform)
Letették az olimpiai esküt az Európai Ifjúsági és Olimpiai Fesztiválra (EYOF) utazó magyar csapat tagjai.
júl. 9
17:52
A montenegóri Rudar készülhet a következő körre (Agroinform)
A montenegrói Rudar Pljevlja a múlt heti első meccsen elért győzelmének köszönhetően továbbjutott az EL selejtezőjében.
júl. 9
17:54
Beugró kapitánnyal készülnek a vb-re (Metropol)
December 31-ig Hajdu János irányítja a betegeskedő Karl Erik Böhn helyett a női válogatottat.
júl. 9
17:54
A királynő helytartója - könyv Gyulai Istvánról (Behaviour)
A királynő helytartója - Gyulai István életrajzi regénye címmel jelent meg könyv a 2006-ban elhunyt atlétáról, legendás sportriporterről és sportdiplomatáról, a népszerű televíziós személyiségről.
júl. 9
18:03
Tour de France: Cavendish tarolt, német szakaszsiker (She)
Marcel Kittel nyerte a francia kerékpáros körverseny (Tour de France) 10. szakaszát. A német versenyző honfitársát, André Greipelt előzte meg a mezőnyhajrában, a harmadik helyen Mark Cavendish zárt. Az összetettben továbbra is Chris Froome áll az élen.
júl. 9
18:06
Tolonganak a csapatok - hamarabb kezdődik az olimpiai pótkvalifikáció (Agroinform)
A férfiaknál nyolc, a nőknél pedig hét curling csapat vehet részt a decemberi olimpiai kvalifikációs tornán.
júl. 9
18:08
Moris Enete megbecsüli, hogy a Vidi játékosa lehet (Agroinform)
A Videoton 21 éves nigériai középpályása kettős győzelemmel szeretne továbbjutni az Európa Ligában.
júl. 9
18:10
Az Újpest a többi klubbal közösen mondana nemet a szurkolói regisztrációra (Agroinform)
Az Újpest a szurkolói regisztrációval kapcsolatban megkereste a hazai sportvezetőket.
júl. 9
18:21
BL: sérülten tért haza Ausztriából a Maccabi gólkirálya (She)
Sérülten tért vissza az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv ausztriai edzőtáborából a csapat tizenegyszeres válogatott, egyszeres izraeli gólkirály támadója, Barak Jitcaki. Azt egyelőre nem tudni, a sérülés befolyásolja-e Jitcaki játékát a Győri ETO elleni Bajnokok Ligája-selejtezőkön.
júl. 9
18:23
Liverpool: Jól esik az Arsenal érdeklődése - Suárez (She)
Luís Suárez, a Premier League-ben szereplő Liverpool csatára egy uruguayi rádióállomásnak elmondta, jól esik neki, hogy az Arsenal akár 30 millió fontot is megadna érte, konkrét ajánlatot ugyanakkor – a sajtóhírek ellenére – még egyik csapattól sem kapott.
júl. 9
18:24
Az Atletico csődje jól jöhet az MKB Veszprémnek (Agroinform)
Két kiváló balkezes átlövő szabadulhat fel a spanyol sztárklubnál, így a Kiel talán könnyebb szívvel alkudozik Zeitzről.
júl. 9
18:26
Guardiola fenéken billentette Robbent - videó (Agroinform)
A német beszámolók szerint a bajorok tréningjei jó hangulatban telnek, a játékosok és az edző máris egymásra talált.
júl. 9
18:39
Liverpool: Jólesik az Arsenal érdeklődése - Suárez (She)
Luís Suárez, a Premier League-ben szereplő Liverpool csatára egy uruguayi rádióállomásnak elmondta, jól esik neki, hogy az Arsenal akár 30 millió fontot is megadna érte, konkrét ajánlatot ugyanakkor – a sajtóhírek ellenére – még egyik csapattól sem kapott.
júl. 9
18:42
Kittel másodszor nyert szakaszt (Agroinform)
A német Marcel Kittel nyerte a keddi, tizedik szakaszt, összetettben tobábbra is a brit Chris Froome áll az élen.
júl. 9
18:44
Nem leányálom hatvannal perecelni a célegyenesben - videó (Agroinform)
Látványos bukást hozott a francia kerékpáros körverseny keddi tizedik szakasza, ahol a német Marcel Kittel győzött
júl. 9
18:57
Felkészülés: három piros lap, kihagyott 11-es, ikszelt a DVTK (She)
A labdarúgó NB I rajtjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a román élvonal újonca, a Sageata Navodari ellen. Az összecsapáson a játékvezető háromszor is felmutatta a piros lapot, míg a diósgyőriek részéről Rudolf Gergely tizenegyest rontott.
júl. 9
18:59
Felkészülés: Kanta vezérletével kétgólos MTK-siker (She)
Az MTK labdarúgócsapata agárdi edzőtábora után visszatért a Hidegkuti Nándor Stadionba, és felkészülési mérkőzésen 3–1-es győzelmet aratott az NB II-es Gyirmót FC-Győr ellen.
júl. 9
19:00
Triatlon versennyel készül az olimpiára Miklós Edit (Agroinform)
Miklós Edit a nyári szárazedzéseket triatlon versenyzéssel, és néhány nap sízéssel teszi változatosabbá.
júl. 9
19:02
Alcaraz követte Konét és Martínezt az Evertonhoz (Agroinform)
A paraguayi középhátvéd, Antolín Alcaraz a harmadik érkező a Laticstől a Goodison parkba.
júl. 9
19:18
A DVTK nem bírt a román újonccal (Agroinform)
A Diósgyőr gól nélküli döntetlent ért el a román első osztályba idén feljutott Sageata Navodari ellen.
júl. 9
19:20
Babos Tímea két és fél órás csatában jutott tovább (Agroinform)
Babos Tímea három szettben győzte le a világranglistán 148. a szerb Aleksandra Krunicsot.
júl. 9
19:24
Babos Tímea nagy csatában jutott tovább (Metropol)
A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny legelőkelőbben jegyzett hazai játékosa három játszmában győzött a szerb Aleksandra Krunic ellen.
júl. 9
19:36
Callejón megérkezett az orvosira Nápolyba - hivatalos (Agroinform)
A Real Madrid 26 éves szélsője kedden délután érkezett meg Nápolyba, szerdán esik át az ilyenkor szokásos teszteken.
júl. 9
19:42
Universiade - Ungvári Attila ötödik, győzelem női kosárban (Behaviour)
Ungvári Attila az ötödik helyen végzett a cselgáncsozók 73 kilogrammos kategóriájában a kazanyi Universiadén.
júl. 9
19:51
Felkészülés: Lovrencsics két gólpasszt adott a dánok ellen (She)
Lovrencsics Gergő két gólpasszal járult hozzá csapata, a Lech Poznan 4–1-es győzelméhez. A felkészülési találkozón a dán Nordsjaelland volt a lengyelek ellenfele.
júl. 9
19:54
Az MTK két góllal volt jobb a Gyirmótnál (Agroinform)
Az MTK a Hidegkuti Stadionban rendezett felkészülési találkozón 3-1-re legyőzte az NB II-es Gyirmót csapatát.
júl. 9
19:56
Ungvári Attila ötödik, győzelem női kosárban (Agroinform)
Ungvári Attila az ötödik helyen végzett a cselgáncsozók 73 kilogrammos kategóriájában a kazanyi Universiadén.

Keresés