A következő szezontól nem fordulhat elő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), hogy egy csapatnak öt napon belül négy mérkőzést kelljen játszania.
Nikolics Nemanja 2016 októberében játszott utoljára a magyar válogatottban. A leggólerősebb futballcsatárt azóta folyamatosan kihagyta Bernd Storck szövetségi kapitány, ezúttal pedig a játékos kérte a mellőzését.
Ott folytatták, ahol abbahagyták. A spanyol labdarúgóidény nyitómérkőzésén, a szuperkupa első felvonásán a Real Madrid vendégként is könnyedén, 3-1-re verte a gyengécske Barcelonát. Üröm az örömben, hogy Ronaldót öt mérkőzésre eltiltották, amiért – amúgy érthető – felindultságában meglökte a játékvezetőt.
Négy különböző gyógyszer, valamint THC (orvosi kannabisz) maradványait találták meg Tiger Woodsnak, a világ leghíresebb golfozójának a szervezetében, akit májusban vettek őrizetbe.
A Diósgyőr FC Kft. tőkéjének értéke 2016 év végén mínusz 585 511 millió forint volt, ami azt jelenti, hogy a sorozatos veszteséges működés miatt a klub felélte a saját vagyonát.
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának rúgótechnikája az évek során semmit sem változott. Dzsudzsák Balázs most arab csapata, az al-Vahda edzésén mutatta meg a többieknek, milyen is az a balos.
Visszavonulása óta először állt rajthoz úszóversenyen Szepesi Nikolett (29), aki korábban azzal került rivaldafénybe, hogy nyíltan és kendőzetlenül számolt be szexuális kapcsolatairól, köztük az élsportolókkal folytatott intim együttléteiről. Két botránykönyvet is kiadott, ezekben részletesen írt arról, kivel és hogyan bújt ágyba.