Az „Ezredes” szolgálatba állt – az így becézett vívó, Rédli András (33) az idei világversenyek után katonaként is helyt akar állni. A világ- és Európa-bajnok párbajtőröző a honvédség kötelékébe tartozik, a szentendrei MH Altiszti Akadémián van állományban, és az ország déli határvidékén teljesít szolgálatot ezekben a hetekben.
Elszántan készül Conor McGregor (29) a Floyd Mayweather Jr. (40) elleni szombati mérkőzésére, amelyet az év ökölvívócsatájaként tartanak számon. Nem fogja vissza magát az edzéseken, még az edzőjét, John Kavanaght (40) sem kíméli, a padlóra küldte egy jól irányzott testütéssel.
A csehországi Racicében holnap megkezdődik a világbajnokság. A mieink számára az előjelek kedvezőek, hiszen a júliusi plovdivi Európa-bajnokságon 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. A kapitány bízik abban, hogy az elsősorban fiatalokból álló csapat a vébén is megállja a helyét.
Az Asztana - Kleinheisler Lászlóval a kezdőcsapatban - hazai pályán 4-3-ra győzött a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóján, de mivel a párharc első mérkőzésén 5-0-ra kikapott, búcsúzott a sorozattól.
Az Asztana - Kleinheisler Lászlóval a kezdőcsapatban - hazai pályán 4-3-ra győzött a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének visszavágóján, de mivel a párharc első mérkőzésén 5-0-ra kikapott, búcsúzott a sorozattól.
Egy évvel a riói győzelem után ezen a hétvégén a csehországi világbajnokságon folytathatja sikersorozatát a magyar női kajak négyes tagjaként Fazekas-Zur Krisztina. A Győr kétszeres olimpiai aranyérmese az InfoRádió Víztükör című műsorában beszélt a társak kicserélődéséről és a Takács Tamarával, Medveczky Erikával és Vad Ninettával alkotott négyes
Európa egyik legvérmesebb szurkolótábora érkezhet Magyarországra. A Videoton focicsapata az Európa-liga utolsó selejtezőkörének visszavágóján (az első meccs 0-0 lett) a szerb Partizan Beogradot fogadja csütörtökön, amelyet szurkolói miatt többször is súlyosan megbüntetett már az európai szövetség.
Immár több mint egy évtizede a hölgyek szállítják a magyar kajak-kenu érmeinek a zömét. A női kenu egyenjogúsítása tovább fokozta a gyengébbik nem fölényét. Takács Kincső és Lakatos Zsanett mellé idén a győriek 23 éves versenyzője, Balla Virág is berobbant a magyar és a nemzetközi élmezőnybe. Ő is azt vallja, fél térden nehezebb, mégis szép az élet
Az olimpiai bajnok Wladár Sándor is pályázik a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáért a szervezet szeptember 1-ére összehívott közgyűlésén. Az atv.hu szerint Czene Attila, volt sportállamtitkár, és Sárdi Ákos a székesfehérvári úszócsapat vezetője is indul az elnöki székért.