Az újraindulás utáni első rangadó jön a spanyol labdarúgó-bajnokságban, de sorsolnak a decemberi kézilabda Európa-bajnokságra is. Élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Ő testesítette meg azt a játékost, aki az edzők álma, a szorgalma és a céltudatossága tette ennyire sikeressé – mondta Kovács István, aki Benedek Tibor edzőjeként az Újpesttel BEK-et, a Honvéddal pedig Euroligát nyert. A Szolnok szakmai igazgatója szerint szerénysége ellenére Benedek Tibor a vízilabda egyik kivételesen tehetséges egyénisége volt.
Sorozatban másodszor, összességében pedig 31. alkalommal lett bajnok a Ferencváros focicsapata. A fővárosi zöld-fehérek a következő szezonban a BL-csoportkört célozzák meg.
Kicsit úgy érzem magam, mint amikor a természet rendje felborul és nem a szülők mennek el előbb, hanem a gyermek – mondta az InfoRádiónak a tragikusan fiatalon elhunyt Benedek Tiborról a magyar férfi vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya.
A világbajnok Hollandia után Horvátország és Szerbia csapatát kapta csoportellenfélnek a magyar női kézilabda-válogatott a decemberi norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság csütörtöki, bécsi sorsolásán.
A világ egyik legjobb vízilabdázója előtt két fontos döntőjével tiszteleg a közszolgálati sportcsatorna. Megemlékeznek a szerdán elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kárpáti Györgyről is.
A Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE csütörtök 21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tart a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata előtt Benedek Tibor emlékére.
Az országgyűlés döntéseivel összhangban a Magyar Labdarúgó Szövetség visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat, biztonsági intézkedéseket melyeket a járvány terjedésének megakadályozása érdekében hozott.
Alekszandar Sapics szerb olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó érzelmes levélben köszönt el a csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibortól.
Megvédte bajnoki címét az FTC, a zöld-fehér futballistáknak az utolsó három NB I-es fordulóban már nincs mitől tartaniuk, rászolgáltak a klub újabb, immár a harmincegyedik aranyérmére.
„Éveken át titkoltam mindenki előtt, hogy a vízilabdában, sőt, életemben te voltál az egyetlen, akire igazán felnéztem, és aki miatt az lettem, aki vagyok” – írja a szerb válogatott sztárja, Alekszandar Sapics.