2022. november 13. vasárnap

nov. 13
10:12
Verstappen szerint bajban vannak (Racing)
Max Verstappen hiába vezetett a Brazil Nagydíj sprintfutamán, végül mindössze a negyedik helyen intette le a kockás zászló. A holland ugyanakkor a közepes keverékű gumikon futotta le a 24 körös versenyt, ezt a gumit rajta kívül csak Latifi választotta. A sárga oldalfalú gumikat semmikép sem érezte jónak, viszont szerinte a lágyakon sem lett volna j
nov. 13
10:24
Binotto nem érti a Red Bull döntését, holott legutóbb a Ferrari is pontosan ugyanezt tette (Racing)
A Ferrari csapatfőnöke a csapatutasítás elmaradását hiányolta a Red Bullnál a Brazil Nagydíj sprintje után.
nov. 13
10:42
“A salak hercegnő”, “A kis aligátor” – íme a Nascar legviccesebb becenevei (Racing)
Jöjjön egy kis móka és kacagás a NASCAR igazán feszült és drámai 2022-as éve után. Vajon melyek voltak a versenyzők gyerekkori becenevei? Az NBC Sports-szal folytatott szórakoztató beszélgetés során a NASCAR-pilóták az egyik legkínosabb kérdésre válaszoltak. “Mi volt a gyerekkori beceneved?” Az első versenyző, aki felfedte titkát, nem más volt, min
nov. 13
11:12
Ricciardo nem zárja ki a Supercars lehetőségét, de vannak aggályai (Racing)
Daniel Ricciardo nyitva hagyta az ajtót egy esetleges 2023-as Supercars szereplés előtt, miközben hangsúlyozta, hogy számára továbbra is a Forma-1 marad a prioritás. Az ausztrál több mint egy évtized óta először nem lesz ott az F1-es rajtrácson a következő szezonban. A McLarennél a helyét honfitársa, Oscar Piastri kapja meg. Valószínűleg 2023-ra eg
nov. 13
11:24
Nézd élőben a Zemplén Rally kilencedik szakaszát! (Racing)
A Rallye Rádió élő közvetítése a Rally1-es mezőny kilencedik szakaszáról a Zemplén Rallyn. A közvetítés nagyjából 11:30-kor kezdődik.
nov. 13
11:36
A háború miatt nem lesz 2024-ben jégkorong-világkupa (Demokrata)
A torna felújításával kapcsolatos reményeket néhány napja már lehűtötte Bill Daly közlése.
nov. 13
11:54
Hamiltonék megúszták a büntetést, Gasly pedig az eltiltást (Racing)
A Brazil Nagydíj sprintje után a hétszeres világbajnokot is vizsgálták, de ő, Ricciardo, Csou és Gasly sem kapott büntetést.
nov. 13
12:12
Alonso már jövőre megcélozza a bajnoki címet az Aston Martinnal (Racing)
Fernando Alonso 2023-ban az Aston Martin színeiben folytatja a pályafutását, akikkel nem is lehet más célja, csak a bajnoki cím. A kétszeres világbajnok az Alpine csapatától távozik, akikkel kifejezetten rossz szezont fut, leginkább a balszerencséje miatt. „Azt hiszem, 2022-t elnézve, jövőre óriási szerencsém lesz. Tudom, hogy Mexikóról sok szó esi
nov. 13
12:36
Csomós bealudt, majd Ostberg nyomába eredt (Racing)
Mads Ostberg büntetése után megfeleződött a norvég versenyző előnye a Zemplén Rallyn, amit szeretne is kihasználni Csomós Miklós.  Mads Ostberg és Jonas Johansson 10 másodperces büntetést kapott a harmadik szakaszon eltalált lassító miatt, így az első napot 12 másodperc előnnyel zárta Csomós Miklós és Nagy Attila előtt a Zemplén Rallyn.  A verseny
nov. 13
13:12
Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához (Racing)
Daniel Ricciardo elutasítja azon feltételezéseket, amelyek szerint szerződése van már, hogy a következő szezonban visszatérjen a Red Bullhoz Forma-1-es tartalékversenyzőként. Brazíliában olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az ausztrál szerződést kötött korábbi csapatával, hogy 2023-ban támogassa Max Verstappen és Sergio Perez munkáját. Ez Ric
nov. 13
13:24
Itt az újabb érthetetlen döntés – óriási bajok vannak a Ferrarinál (Racing)
Nem ért véget a Brazil Nagydíj időmérőjén bemutatott baklövésekkel a Ferrari hétvégi mutatványsorozata.
nov. 13
13:42
Danica Patrick: Villeneuve volt a kedvencem, de aztán… (Racing)
Dancia Patrick nemrég egy F1-es podcast vendége volt, ahol mesélt kedvenc versenyzőjéről, és arról, hogy miért ne találkozz a hősöddel. Tom Clarksonnal beszélgetve Danica mesélt karrierjéről és F1-es ambícióiról. Amikor Clarkson megkérdezte, hogy melyik versenyzőt csodálta fiatalon, a korábbi IndyCar és NASCAR versenyző meglepő választ adott “Az eg
nov. 13
14:00
Zákányi a szezonzárót is simán húzta be (Racing)
A már bajnokként induló Zákányi János és Vidécz Zsolt nyerte a Rally3-as Zemplén Rallyt Takács Istvánék és Geng Bencéék előtt. Lenkey Ákosék a második helyen állva komoly időt vesztettek a záró szakaszon.  Zákányi Jánosék a második körben már mindkét szakaszt megnyerték a Zemplén Rallyn, így végül 29 másodperc előnnyel zárták a versenyt, és a szezo
nov. 13
14:12
Norris továbbra sincs jól: Az elmúlt két napban alig ettem (Racing)
Lando Norris a tegnapi sprintfutam után elmondta, nem érzi magát még 100%-osnak. Csütörtökön jelentette be a McLaren, hogy a brit versenyző nem vesz részt a sajtó napon, mert ételmérgezést kapott. Akkor még úgy tűnt, hogy a 23 éves pilóta nem fog autóba ülni a hétvégén, így Nyck de Vries-t kellett segítségül hívnia a csapatnak. Ám
nov. 13
15:12
Russell és Hamilton csapatmunkával nyerne ma (Racing)
Lewis Hamilton és George Russell azt tervezik, hogy összedolgoznak majd annak érdekében, hogy kihozzák a maximumot az első soros rajthelyeikből. A cél természetesen, hogy megszerezzék a Mercedes idei első nagydígyőzelmét. A szombati sprintversenyen Russell megelőzte az élen haladó Max Verstappent és megszerezte a győzelmet. Verstappen végül csak a
nov. 13
15:24
Döntött a Haas Mick Schumacher jövőjéről (Racing)
Günther Steiner csapatfőnök már szinte sajnálta pilótáját a Brazil Nagydíj időmérője után.
nov. 13
15:54
Nézd élőben a Rally1 bajnokavató szakaszát a Zemplén Rallyról! (Racing)
A Rallye Rádió élő közvetítése a Zemplén Rally befejező, 12. szakaszáról, melyen eldől a magyar bajnoki cím is.
nov. 13
16:12
Ezen a napon lett először bajnok Schumacher, de mégse lehet büszke rá (Racing)
1994-ben ezen a napon Michael Schumacher a szezonzáró Ausztrál Nagydíjon, Adelaide-ben szerezte meg hét világbajnoki címe közül az elsőt, de ez minden volt, csak nem tiszta ügy a német sikerkovácsnak. Embed from Getty Images A bajnoki harc a Benetton versenyzője, Schumacher és a Williams pilóta, Damon Hill között zajlott, és a britnek győznie kelle
nov. 13
16:30
Szikora Melinda: nehéz dolgunk lesz, mindent bele kell adnunk (Infostart)
Matematikai esélye van a női kézilabda-válogatottnak a nyolc közé kerülésre az Európa-bajnokságon. Jön a svédek elleni mérkőzés.
nov. 13
16:42
2011-ben ezen a napon szerezte utolsó győzelmét a Red Bull Racing (Racing)
Talán a fiatalabb rajongóknak újdonság, de bizony a Red Bull Racing NASCAR csapatot is indított a 2000-es évek elején. Az egész sztori akkor kezdődött, amikor Roger Penske új főhadiszállást épített csapatának és úgy döntött, hogy eladja régi létesítményét. Miután a Red Bull már ekkor gondolkozott az amerikai terjeszkedésen, kapóra jött nekik a dolo
nov. 13
16:48
Ostberg történelmet írt, először lett magyar bajnok külföldi versenyző (Racing)
Mads Ostberg nyerte a Zemplén Rallyt, a Rally1-es bajnokság szezonzáró versenyét, így megszerezte első abszolút magyar bajnoki címét. A második helyen Csomós Miklós, a harmadikon pedig Vincze Ferenc zárt.  Csomós Miklós és Nagy Attila megpróbálta megnehezíteni Mads Ostberg és Jonas Johansson dolgát a Zemplén Rally vasárnapi szakaszain, azonban a 20
nov. 13
17:12
Gragson új munkát talált magának – És rögtön ki is maxolta! (USAracing)
Milyen holtszezon? Egy hét telt csak el a Nascar 2022-es szezonjának fináléja óta, Noah Gragsonnak...
nov. 13
17:12
Montoya Egyiptomban megtudta, hogy kié nagyobb (Racing)
Rohan az idő! Mi sem példázza ezt jobban – többek között -, mint hogy Juan Pablo Montoya és felesége, Connie, már a 20. házassági évfordulójukat ünnepelték október végén. Az európai közönség a 2000-es évek elején ismerte meg a kolumbiai versenyzőt, mikor a BMW Williams színeiben elkezdődött az F1-es karrierje. Vele pedig megismertük barátnőjét, Con
nov. 13
17:14
Gragson új munkát talált magának – És rögtön ki is maxolta! (Racing)
Milyen holtszezon? Egy hét telt csak el a Nascar 2022-es szezonjának fináléja óta, Noah Gragsonnak...
nov. 13
17:54
Verstappen már előre tudja, hogy ki nyeri a Brazil Nagydíjat? (Racing)
A holland pilóta eléggé borúlátó volt a szombati sprint után, és egyelőre nincs is nagyon miért bizakodnia.
nov. 13
18:12
Marko nem találkozott még a Red Bull új vezérigazgatóval (Racing)
A Red Bull Forma-1-es topcsapata, és így Helmut Marko is még ismerkedik az energiaital-gyártó cég új felső vezetésével. Korábban a Red Bull alapítója és vezéregyénisége, Dietrich Mateschitz egyszerű módon kommunikált a csapattal – a hasonló korú, 79 éves osztrák és korábbi F1-es pilóta, Dr. Helmut Marko közvetítésével. Mateschitz a múlt hónap végén
nov. 13
19:12
Gasly szándékosan gyűjtsön ma büntetőpontot, hogy eltiltást kapjon? (Racing)
Pierre Gasly veszélyesen közel áll az egy versenyes eltiltáshoz. A francia pilóta most már csak két büntetőpontra van ettől. A 26 éves versenyző tízre növelte pontjainak számát Mexikóban, miután Lance Strollt lekényszerítette a pályáról. Gasly elismerte, hogy csalódott a stewardok pontosztó döntése miatt, és arra utalt, hogy ha a versenyirányítás a
nov. 13
19:24
A bajnokok a Nürburgringen is nyertek (Racing)
A történelmi RX szezon nem hozott nagy változást, Kristoffersson elektromos autóval is a legjobb.
nov. 13
20:12
Schumacher visszatérését látva, Alonsónak voltak kétségei (Racing)
Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-es mezőnybe, két év kihagyást követően, majd’ 40 esztendősen. A spanyol bevallotta, hogy kezdetben voltak benne kétségek, tudja-e hozni az elvárt szintet, már csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérését látva is. A német legenda 2006-os visszavonulását követően három évet hagyott ki,
nov. 13
21:00
Russell első nagydíjgyőzelmét aratta, Hamilton az ütközés ellenére második (Racing)
A szombati sprint végeredményének értelmében a Sao-Pauló-i Nagydíjon George Russell foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle azonban nem a tegnapi második helyezett Carlos Sainz várta a rajtot. Ő rajtbüntetést kapott, így a második rajtkockát Russell csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton foglalhatta el. A második sor a két Red Bullé
nov. 13
21:12
Óriási a Fradi-előny; Dárdai segítheti a válogatottat (Demokrata)
Sérülés miatt a fehérvári Nego Loic kikerült a Luxemburg és Görögország elleni mérkőzésekre készülő magyar válogatott keretéből.

2022. november 14. hétfő

nov. 14
0:12
Vereséggel a negyedik helyen zárt a jégkorong-válogatott (Infostart)
A budapesti Sárközy Tamás Emléktornán a vasárnapi zárónapon 2-1-re kikapott a csapat az ukránoktól.
nov. 14
0:12
Obertilliach: szezonkezdet sífutóknak tavalyi havon (Síelők)
A turizmus számára az itt forgatott James Bond film tette fel a térképre a kelet-tiroli települést. Turisták és filmrajongók hét éve folyamatosan érkeznek és keresik azt a dombot, ahol a főhős a repülőjével átgázolt egy épületen.
nov. 14
0:12
Káosz Interlagosban: Verstappen Hamiltonnal ütközött, Leclerc a falba állt (Racing)
A Red Bull és a McLaren versenyzője egyaránt büntetést kapott.
nov. 14
0:16
Katari futball-vb: doppingvétség miatt marad ki egy játékos (Infostart)
Fahad al-Muvallad kikerült a világbajnokságra készülő szaúdi labdarúgó-válogatott keretéből.
nov. 14
0:16
Russell életében először nyert, Verstappen és Hamilton ütközött a Brazil Nagydíjon (Racing)
A Mercedes megszerezte idei első sikerét, amely rögtön kettős győzelem lett. A dobogó harmadik fokára Carlos Sainz ért oda.
nov. 14
0:20
A második félidőben lendült be a Ferencváros a Honvéd ellen (Infostart)
A címvédő és éllovas Ferencváros 2-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában. A Fehérvár kiütéses győzelmet aratott a Kisvárda ellen.
nov. 14
0:20
Pérez nagyon dühös Verstappenre, aki nem hajlandó elárulni, miért hányt fittyet a csapatutasításra (Racing)
Nem kis balhé robbant ki a Red Bullnál a Brazil Nagydíj leintése után.
nov. 14
0:24
Szász-Kovács Emese: sok olimpiai kvótát remélek a vívóktól (Infostart)
Az idei eredmények és a fiatalok fejlődése alapján erős magyar vívócsapat utazhat majd a párizsi olimpiára.
nov. 14
0:28
Elkelt a rali ob abszolút bajnoki címe (Infostart)
A Mads Östberg, Johan Johansson norvég, svéd kettős nyerte a Mercarius rali országos bajnokság idényzáró futamát, a vasárnap zárult Zemplén-ralit, ezzel pedig az abszolút bajnoki címet is elhódította.
nov. 14
0:32
A sereghajtótól kapott ki a Mezőkövesd - eredmények, tabella (Infostart)
Vasas otthon 1-0-ra legyőzte a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának, valamint az őszi idény zárómérkőzésén, vasárnap.
nov. 14
0:36
Verstappen-dráma és kettős Mercedes-győzelem a Brazil Nagydíjon - végeredmény, állás (Infostart)
A szombati sprintverseny után a vasárnapi futamot is George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíjon.
nov. 14
0:40
Még este is változott Marco Rossi kerete, újonc is bekerült - itt a friss lista (Infostart)
Sérülés miatt a fehérvári Nego Loic kikerült a jövő heti, Luxemburg és Görögország elleni mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéből.
nov. 14
4:30
Kiderült, amiről eddig mindenki mélyen hallgatott – ezért szegült ellen Verstappen (Racing)
Nem árulta el, milyen nyomós oka volt arra, hogy ne engedje el Sergio Pérezt, de megtette helyette más.
nov. 14
5:12
Russell: A végén Lewis nagy nyomás alá helyezett (Racing)
George Russell álomszerű hétvégén van túl a Brazíliában, a szombati sprint után ugyanis a vasárnapi főversenyt is behúzta, gyakorlatilag végig irányítva a futamot. A 71 körös viadal végére azonban egy kicsit aggódhatott, hiszen Lando Norris kiesése miatt jött egy safety car fázis, ezért teljesen felzárkózott mögé a csapattárs Hamilton. A fiatalabbi
nov. 14
5:54
Női versenyző ült fel az amerikai drag-szakág trónjára (USAracing)
Öt esztendő után ismét Brittany Force-nál landolt az Nhra Camping World Drag Racing Series Top...
nov. 14
5:54
Női versenyző ült fel az amerikai drag-szakág trónjára (Racing)
Öt esztendő után ismét Brittany Force-nál landolt az Nhra Camping World Drag Racing Series Top...
nov. 14
6:12
A nézők szerint Hamilton volt a legjobb, mutatjuk kikkel volt versenyben (Racing)
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. Interlagosban bár a versenyt George Russell nyerte, csapattá
nov. 14
6:24
Ilyen volt 2022-ben a Japán Rally (Racing)
12 év után tért vissza a WRC naptárba Japán, ahol a szezonzáró futamot rendezték. Az aszfaltos verseny komoly kihívás elé állította a mezőnyt.
nov. 14
7:12
Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában (Racing)
A Red Bull csapata látszólag kényelmes helyzetben van a szezon ezen szakaszán, hiszen mostanra már mindkét bajnoki címet simán behúzták, azonban lenne még egy olyan céljuk, amit eddig sosem sikerült elérniük. Ez az lenne, hogy az egyéni világbajnokság első két helyen zárjanak versenyzőikkel. Ehhez Sergio Pérez összetettbeli második helye kellene, á

Keresés