Végéhez közeledik a Forma-1-es szezon és néhány versenyző szerződése le fog járni. De vajon melyikük jön át az IndyCar-ba? Miközben Colton Hertától megtagadták a szuperlicencet, amely lehetővé tenné számára, hogy a Forma-1-be lépjen (és Alex Palou továbbra is mérlegeli a lehetséges jövőjét), úgy tűnik, hogy a tengerentúlra érkező F1-es versenyzők s
A Zemplén Rallyval zárult a 2022-es Országos Rally Bajnokság, a versenyzők pedig igyekeztek szórakoztatni a szurkolókat. A Muki Rally Videó összeállítása Erdős Levente felvétele A Rally Photography PLCZHU csatorna felvételei Egy belső Mádról
Lewis Hamilton továbbra sem tudott nyerni az idén, de a Brazil Nagydíjat követően nem úgy tűnt, mintha ez nagyon bántaná. A csapattársa, George Russell élete első győzelmét szerezte, aminek Hamilton nagyon örült. A hétszeres világbajnoknak nem volt könnyű versenye, miután még az elején ütközött Max Verstappennel, ami miatt a hollandot büntették. Az
Max Verstappennek „megvoltak az okai”, amiért nem engedte el Sergio Pérezt maga mellett a Sao Paulói-i Nagydíj utolsó körében. A Red Bull holland kiválósága a második biztonsági autós szakaszt követően előzte meg mexikói kollégáját, hogy megpróbálja elkapni az előtte autózó Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban a versenymérnöke megmondta n
Thierry Neuville nyerte a Japán Rallyt, amihez azonban Elfyn Evans defektje is kellett. A belga versenyző beismerte, nagyon rossz vasárnapja volt. Thierry Neuville 4 másodperc előnnyel várhatta a Japán Rally utolsó öt szakaszát, és rögtön az első gyorsaságin 6 tizedre csökkent előnye. A verseny azonban a nap második szakaszán eldőlt, amikor Elfyn
Egy bevásárlóközpont parkolójába NASCAR szerelőket meghazudtoló gyorsasággal loptak le egy Corvette-ről kereket a tolvajok. A NASCAR boxcsapatának tagjai arról híresek, hogy a lehető leggyorsabban eltávolítják és kicserélik a gumikat. Nemrégiben azonban egy banda tagjai olyan gyorsan hajtottak végre kerékcserét, hogy ha nem a börtönbe mennének miat
Újra éledt a Red Bullnál a Multi 21 éra, így a csapat minél előbb pontot akar tenni az ügy végére. Az F1-es társadalom tagjai felháborodva követték az eseményeket az utolsó körben a Brazil Nagydíjon. Sergio Pérez ugyanis jóval előbb elengedte a kedvezőbb stratégián lévő Max Verstappent, hogy próbálja meg megelőzni Fernando Alonsót és Charles Lecler
A futam után még osztogatott büntetéseket az FIA, a legrosszabbul Daniel Ricciardo járt. Az ausztrál versenyző a rajt után próbálta megelőzni Kevin Magnussent, ám a két autó összeért, így a dán megforgott. Próbálta elkerülni a vele szembejövő társait, de így hátulról belecsúszott a McLaren versenyzőjébe, aki emiatt a falban találta magát. Mind a ké
Ott Tanak második helyen zárta a Japán Rallyt, annak ellenére, hogy tempója nem volt elég az élen harcolók gyorsaságához. Ott Tanak szeretett volna szépen búcsúzni a Hyundai Motorsporttól, azonban tempója nem volt elég jó, hogy harcban lehessen Thierry Neuville, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans gyorsaságával, azonban a két toyotás defektje után sike
Az FIA megmagyarázta miért nem vehette vissza a körét a Safety Car fázis alatt Yuki Tsunoda. Lando Norris autója megadta magát, így a pálya szélén hagyta magára a konstrukciót a szülinapos pilóta. Azonban a pályabírók nem tudták arrébb tolni a McLarent, így a VSC fáziks kevésnek bizonyult. A Safety Car megjelent, a kerékcserék elindultak, majd
2023-ban elkezdődik a sportautó versenyzés legújabb érája, és ennek örömeit az iRacing játékosok is megtapasztalhatják a BMW LMDh autójával. Bár az iRacing eddig is tele volt jobbnál jobb prototípus autókkal, főleg ha csak a Dallara LMP2-es autójára, vagy a Porsche és az Audi legendás hibridjére gondolunk, de az igazi hab a tortán a 2023-ban érkező
Míg George Russell megszerezte élete első győzelmét, addig a médiafigyelem inkább Max Verstappenre és Sergio Pérezre irányul. Nem maradt futamgyőzelem nélkül idén a Mercedes, ám Lewis Hamilton helyett csapattársa ünnepelhetett a dobogó tetején. Mindaddig “zavar támadt a paradicsomban”, ugyanis a holland pilóta nem adta vissza a pozíciót csapattársá
Takamoto Katsuta harmadik helyen zárt a Japán Rallyn, így történelmet írva az első japán dobogós versenyző lett a futam történelmében. Takamoto Katsuta a Japán Rally során igyekezett megmutatni tempóját hazai szurkolóinak, ezt pedig a riválisok problémáit kihasználva el is tudta érni Thierry Neuville és Ott Tanak mögött a harmadik helyen zárva. “
A hétvégi Zemplén-rali rendezésével elégedettek voltak az FIA képviselői, a HUMDA megkezdte a tárgyalásokat a promóterrel a Rally Hungary újbóli megrendezése érdekében.
Ericsson hazájába is elvitte az IndyCar Borg-Warner trófeát, miközben McLaughlin tesztelési ajánlatot kapott, melyre végül nemet mondott. Az Indy 500 idei versenyének győztese visszatért szülőhazájába, Svédországba, ahol családja, barátai és rajongói emlékezetes ünnepséget tartottak tiszteletére. “Az a pillanat, amikor felálltam a színpadra, és lát
Terjedni kezdett, hogy ő lesz a sztárfellépő a vébé megnyitóján. "Szívesen ellátogatok majd Katarba, ha teljesítik az összes emberi jogi vállalásukat" - mondta erre.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 83-69-re legyőzte a cseheket Szombathelyen a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának negyedik fordulójában, így életben tartotta esélyeit a vb-szereplésre.
Nehéz lesz a Red Bull F1-csapatnál rendezni a pilóták kapcsolatát a Brazil Nagydíj után - mondta az InfoRádiónak Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője, aki beszélt arról is, hogyan ért fel a csúcsra George Russell a Mercedesszel.
Végéhez közeledik a Forma-1-es szezon és néhány versenyző szerződése le fog járni. De vajon melyikük jön át az IndyCar-ba? Miközben Colton Hertától megtagadták a szuperlicencet, amely lehetővé tenné számára, hogy a Forma-1-be lépjen (és Alex Palou továbbra is mérlegeli a lehetséges jövőjét), úgy tűnik, hogy a tengerentúlra érkező F1-es versenyzők s
Felejthetetlen az emlék, pedig lassan már negyedszázados. 1998. július 12-én, a Párizshoz közeli Saint-Denis-ben lévő Stade de France-ban vártuk a világbajnoki döntőt. Nem akartunk hinni a brazil újságíróknak, akik kétségbeesett arccal, remegő ajkakkal mondták, Ronaldo nem játszik a franciák ellen. Először azt hittük, megint a jobb térdével van baj
A magyar női kézilabda-válogatott 30-25-re kikapott Svédországtól az Európa-bajnoki középdöntő ljubljanai csoportjának harmadik játéknapján, hétfőn, ezzel eldőlt, hogy a 11. vagy a 12. helyen zárja majd a tornát.
A hétvégi Zemplén-rali rendezésével elégedettek voltak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselői. Ezzel párhuzamosan megkezdte a tárgyalásokat a viadal 2023-as magyarországi visszatéréséről a rali Európa-bajnokság (ERC) promóterével a hazai jogtulajdonos HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Az FIA pozití
Lando Norris a tegnapi versenyen büntetést kapott amiatt, hogy nem hagyott elég helyet Charles Leclerc-nek, ám a brit megvédte magát. A monacói versenyző az újraindítás után próbálta megelőzni a McLaren versenyzőjét, miközben Lewis Hamilton és Max Verstappen is összeakadt. Norris azonban nem hagyta magát, így Leclerc a falba repült.. A Ferrari tová
Emil Lindholm a WRC2 harmadik helyén zárt a Japán Rallyn, így a korábban megszerzett WRC2 junior vb cím mellett megnyerte a WRC2-es világbajnokságot is. Japán előtt Andreas Mikkelsen 5 ponttal előzte meg Emil Lindholmot és Kajetan Kajetanowiczot is a WRC2 ponttáblázat élén, azonban a tavaly bajnok már Görögországban teljesítette a szezont. Kajet
Lewis Hamilton ismét feltépte a sebeit, és a 2021-es bajnokság utolsó futamára emlékezett vissza. Brazíliából kellemes emlékek is áradnak a hétszeres világbajnok felé, ugyanis első címét a dél-amerikai országban szerezte meg 2008-ban. Ugyan egy évvel korábban, a bemutatkozó szezonjában is bajnok lehetett volna Interlagosban, ám a McLaren hirtelen m
Sergio Pérez nagyon megorrolt Max Verstappen, amiért a holland nem adta vissza neki a pozíciót. A jobb stratégián lévő hollandot elengedtette a mexikóival a Red Bull, ugyanis abban reménykedtek, hogy plusz két pozíciót elcsíphet a világbajnok. Ám Verstappen nem tudott mit kezdeni Fernando Alonsóval és Charles Leclerc-rel, így csapattársa előtt mara
Egy hét múlva búcsúzik el a Forma-1-től Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok egy tökéletes példája annak, hogy hogyan válhat valaki antihősből igazi hőssé. Karrierje csúcsán ugyanis Vettelt számtalanszor kifütyülték a dominanciája miatt, ám a karrierje alkonyára már mindenki szimpátiáját elnyerte. Sportszerűségével, korrektségével, hozzáállás
Kína egyetlen Forma-1-es pilótája, Guanyu Zhou csütörtökön azt mondta, hogy a koronavírus járvány megfékezésére irányuló szigorú intézkedések ellenére még mindig van esély arra, hogy 2023-ban tényleg megrendezik a hazai nagydíját. Ezt azt követően mondta, hogy kiderült, a verseny megrendezése továbbra is kétséges, mert a kínai városokban a koronaví