2022. február 14. hétfő

febr. 14
15:12
Norris: Azt nem tudom elfogadni, hogy nem csinálunk semmit (Racing)
Lando Norris is kifejtette a véleményét a térdelés eltörlésével kapcsolatban. Hetekkel ezelőtt jelentette be a Forma-1, hogy idén már nem lesz a verseny előtti program része a féltérdre ereszkedés. A versenyzők ezt a gesztust 2020-ban vették át amerikai mintára, ugyanis így kívántak felszólalni a megkülönböztetés ellen. Ugyanakkor Stefano Domenical
febr. 14
15:18
Hidegkuti Nándorra, az Aranycsapat legidősebb tagjára emlékeztek (Demokrata)
Az Öregnek becézett kiváló labdarúgó húsz évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el.
febr. 14
15:48
Tragédiába fulladt a mérkőzés, meghalt egy fiatal sportoló (BorsOnline)
Olyan súlyos sérülést szenvedett mérkőzés közben a sportoló, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
febr. 14
16:12
Idén sem fog elmaradni a fogadás Ricciardo és Brown között (Racing)
Zak Brown elárulta, idén is fogadást köt majd Daniel Ricciardóval. Az ausztrál versenyző szeret a főnökeivel megegyezést kötni. Természetesen nemcsak a szerződésekről és annak kitételiről van szó, sokkal inkább afféle szerencsejáték ez, ami a jó eredményekhez köthető. Ezt a szokást még a Red Bullnál sajátította el az ausztrál, ugyanis Helmut Marko
febr. 14
16:18
Orfű Rally: Hat szakasz a szezonnyitón (Racing)
Az Orfű Rallyval kezdődik 2022-ben is a hazai rally szezon, mely Rally2, Rally3 és Historic bajnoki, valamint a Rally1-es versenyzők számára nagyszerű tesztlehetőség lesz a Salgó Rally előtt.  Március 18-19. között rendezik az Orfű Rallyt, mely a Rally2, Rally3 és Historic versenyzők számára egyben szezonnyitó bajnoki verseny, a Rally1-es versenyző
febr. 14
16:24
A Busch Light útjára indította a női pilótákat támogató programját (Racing)
A Busch Light új programot indít, amelynek célja, hogy a NASCAR-ban, különösen a versenypályán nagyobb egyenlőséget teremtsen a nemek között.
febr. 14
16:42
Nascar: 10 millió dolláros programot indít hölgyversenyzők számára a Busch Beer (USAracing)
Az Anheuser-Busch Companies hivatalosan bejelentette vadonatúj, esélyegyenlőségi programját. A Busch Light sörmárka égisze alatt több,...
febr. 14
16:42
Nascar: 10 millió dolláros programot indít hölgyversenyzők számára a Busch Beer (Racing)
Az Anheuser-Busch Companies hivatalosan bejelentette vadonatúj, esélyegyenlőségi programját. A Busch Light sörmárka égisze alatt több,...
febr. 14
17:06
Sírni csak a győztesnek szabad (Demokrata)
.
febr. 14
17:12
Sorsdöntő nap az F1-ben: A csapatok megtudják ma mire jutott az FIA (Racing)
Ma mutatja be az FIA az Abu Dhabi Nagydíj vizsgálatának eredményeit. Két hónapja beszédtéma a 2021-es szezonzáró futam, ugyanis az utolsó harmadban történt események mellett sem a nézők egy része, sem a csapatok nem tudnak csak úgy elmenni. Nicholas Latifi ütközése indította el az első dominót, majd a darabok tovább dőltek Michael Masi és a
febr. 14
17:18
WSK: Menya legjobb OK eredménye (Racing)
Mindössze harmadik versenyét teljesítette Krózser Menya a WSK sorozat OK kategóriájában, de nyugodtan állíthatjuk róla, hogy hétről hétre fejlődik. A Super Master Series második futamán, Lonatóban már az elődöntőben és döntőben is pontot szerzett, így összesen 10 ponttal gazdagodott a hétvége alatt, ami az eddigi legjobb OK eredménye. Azonban a tap
febr. 14
17:42
IndyCar: Megmutatta 2022-es autóit az Ed Carpenter Racing (USAracing)
Hivatalosan is lerántotta a leplet autóinak idei dizájnjáról az Ed Carpenter Racing. A csapat 21-es...
febr. 14
17:42
Megnyerte a Super Bowlt, majd rohant a kórházba a Los Angeles Rams játékosa, hogy ott lehessen a gyereke születésénél (SzMo)
Van Jefferson és felesége február 17-re várták harmadik gyermeküket, ám a pici néhány nappal előbb érkezett.
febr. 14
17:42
IndyCar: Megmutatta 2022-es autóit az Ed Carpenter Racing (Racing)
Hivatalosan is lerántotta a leplet autóinak idei dizájnjáról az Ed Carpenter Racing. A csapat 21-es...
febr. 14
18:00
Hivatalos: 3 sprintfutam lesz 2022-ben, pontokkal a top 8-nak (Racing)
A Forma-1 nyilvánosságra hozta, hogy a 2022-es idénye során három sprintversenyt rendeznek majd, Imola, Ausztria és Brazília lesznek a helyszínek. A királykategória 2021-ben vezette be ezt a formátumot, amely Nagy-Britanniában, Olaszországban és Brazíliában futott a versenyhétvégéken. Voltak olyan elképzelések, hogy mindezt ezt 2022-re akár hat nag
febr. 14
18:18
Salgó Rally: Egy nap, kilenc szakasz (Racing)
A Salgó Rally, amivel kezdődik a Rally1-es bajnokság 2022-ben, idén egy napos lesz és kilenc szakaszból fog állni.  A Salgó Rally lett volna tavaly is a szezonnyitó verseny, azonban ez a járvány miatt változott és a rendezvényt júniusra kellett halasztani.  Idén a jelen tervek szerint azonban valóban meg lehet tervezni a nagy hagyománnyal rendelkez
febr. 14
18:24
Még egy hely kiadó az IndyCar idei mezőnyében (Racing)
Alig két hét van hátra a szezonkezdetig, de még nem teljes az IndyCar idei pilótáinak listája. A 26 állandó induló autóból egynél még kérdéses a pilóták kiléte. 2022-re több utcai/ovál versenyzői párosítás megszűnt. Jimmie Johnson és Romain Grosjean második évükben bevállalják a teljes szezont. Míg Conor Daly a Carlin kivonulása után végre egy csap
febr. 14
18:42
Nascar: Natalie Decker idén is marad az Xfinity Seriesben (USAracing)
Második részidős szezonját kezdheti meg a Nascar Xfinity Seriesben Natalie Decker. A 24 éves versenyzőnő...
febr. 14
18:42
Nascar: Natalie Decker idén is marad az Xfinity Seriesben (Racing)
Második részidős szezonját kezdheti meg a Nascar Xfinity Seriesben Natalie Decker. A 24 éves versenyzőnő...
febr. 14
19:18
Hideg Ádám nagyon mentett (Racing)
Első elődöntő győzelme után nagy reményekkel és a bajnokság negyedik helyéről várta Hideg Ádám a WSK Super Master Series második futamát, Lonatóban. Az edzéseken nagyon gyors volt, ám az időmérőn hirtelen tempót veszített, majd az első előfutamon egy balesetbe keveredett és kiesett. De nem adta fel, innentől kezdve minden futamán több helyezést is
febr. 14
20:24
Hol rendezhetne az IndyCar futamot a Busch Clash mintájára? (Racing)
Ha esetleg az IndyCar is olyan terveket dédelgetne, mint a NASCAR, amely stadionba vitte a Busch Clash-t, vannak alternatívái. Egy helyszín meglepően sokszor felmerült… Az IndyCar honlapjának szakírói közül többen is eljátszottak egy gondolattal. Hová vihetné a bajnokság a NASCAR mintájára, a Busch Clash-hez hasonló gálaversenyét? Egy helyszín több
febr. 14
21:18
A Hms nem csak Larson Indy 500-ára, de Nascar-on kívüli szériákban való csapatindításra is nyitott (USAracing)
Hónapok óta a levegőben lóg Kyle Larson esetleges Indianapolis 500 debütálása. A Nascar Cup regnáló...
febr. 14
21:18
A Hms nem csak Larson Indy 500-ára, de Nascar-on kívüli szériákban való csapatindításra is nyitott (Racing)
Hónapok óta a levegőben lóg Kyle Larson esetleges Indianapolis 500 debütálása. A Nascar Cup regnáló...
febr. 14
22:48
Nascar: Megérkezett a Daytona 500 hivatalos nevezési listája! (USAracing)
Egy nappal a 64. Daytona első edzéseinek megkezdése előtt a Nascar közzétette a nagy verseny...
febr. 14
22:48
Nascar: Megérkezett a Daytona 500 hivatalos nevezési listája! (Racing)
Egy nappal a 64. Daytona első edzéseinek megkezdése előtt a Nascar közzétette a nagy verseny...
febr. 14
23:42
Nascar Xfinity: 47 autó száll harcba 38 rajthelyért Daytonán (USAracing)
A Nascar Cup Daytona 500-ának nevezési listáját követően nyilvánosságra hozták a másodosztályt képező Xfinity Series...
febr. 14
23:42
Nascar Xfinity: 47 autó száll harcba 38 rajthelyért Daytonán (Racing)
A Nascar Cup Daytona 500-ának nevezési listáját követően nyilvánosságra hozták a másodosztályt képező Xfinity Series...
febr. 14
23:54
Nascar: A Truck Series kvalifikációja után hatan nagyon szomorúak lesznek (USAracing)
A Daytona 500, valamint az Xfinity Series ‘Beef. It’s What’s for Dinner. 300’-a (nem vicc,...
febr. 14
23:54
Nascar: A Truck Series kvalifikációja után hatan nagyon szomorúak lesznek (Racing)
A Daytona 500, valamint az Xfinity Series ‘Beef. It’s What’s for Dinner. 300’-a (nem vicc,...

Keresés