Izgalmas programot jelentett be ma Csomós Mixi és Nagy Attila, a Rabócsiringen tartott sajtótájékoztatón: Többéves rally Európa-bajnoki programot terveznek, amelynek az első lépéseként idén hét Eb-futamon állnak rajthoz. A Hankook támogatásával hét Rally Európa-bajnoki futamon, illetve a Rally Hungaryn áll rajthoz idén Csomós Mixi és Nagy Attila,
Michael Andretti tudatában van annak, hogy milyen régóta nyert csapata bajnoki címet az IndyCar Series-ben. Az Andretti Autosport folyamatos győzelmi esélyese az Indy 500-nak, hiszen 2005-ben, 2007-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is a gárda valamelyik versenyzője nyerte meg a szezon legfontosabb eseményét Ugyanakkor az nem szabad elfelejteni, h
Számos ukrán sportoló figyeli aggodalommal, mi történik odahaza. Oroszország csütörtöki támadása után sokuknak a családtagjaik, barátaik kerültek közvetlen életveszélybe.
Lewis Hamilton azt javasolja, hogy több női steward legyen a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok úgy véli, hogy a jelenlegi stewardok körében is gondot jelent az elfogultság. Azt állítja, hogy egyes tisztségviselők az aktuális versenyzőkkel együtt utaznak a versenyhétvégékre is. A stewardok egy része állandó tisztségviselő, míg a stewardok más rés
Daniel Ricciardo és a McLaren futotta a leggyorsabb köridőt délelőtt. Zakatol tovább a Forma 1-es tesztidőszak, a csapatok a második nap felén már túl vannak. A reggeli órákban Carlos Sainz mutatott jó formát, gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél és a Red Bullnál. Pierre Gasly követte a spanyolt, míg Alex Albon a harmadik legjobb idővel menetelt mög
Nem csak a világot, de az oroszok közel felét megdöbbentette, hogy Putyin elnök csütörtök hajnalban kiadta az Ukrajna elleni támadási parancsot. Most éppen Fodor Szmolov, a Dinamo Moszkva 45-szörös orosz válogatott futballistája mondott nemet a háborúra.
Sebastian Vettel bejelentette, az orosz-ukrán háború miatt nem hajlandó rajthoz állni Szocsiban. Háborúra ébredt a világ, ugyanis Vlagyimir Putyin megkezdte a hadműveletet Ukrajna ellen. Már nemcsak a szakadár területekre vonultak be a katonák, az ország egész területét célba vették. Az F1 is kiemelt figyelmet szentel a történéseknek. A Haas kivont
Tizenhét hónap telt el azóta, hogy a NASCAR elfogadta a az Auto Club Speedway átalakításának terveit, de hol tart a dolog most? Mivel sok rajongó több rövid ovált szeretne látni a naptárban, és az ACS látogatottsága nem volt túl fényes az elmúlt években, a döntés helyénvalónak tűnt – bár meglehetősen meglepő volt. Aztán a COVID
Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb a Svéd Rally csütörtök délelőtti shakedown szakaszán Ott Tanak és Thierry Neuville előtt. A toyotás Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb a Svéd Rally shakedown szakaszán, a fiatal finn versenyzőt két Hyundai, Ott Tanak 3 tizedmásodperc, míg Thierry Neuville 8 tizedmásodperc hátránnyal követte. A negyedik időt a sz
Lewis Hamilton azt állítja, 2022-ben még nem futott össze bajnoki ősellenségével, Max Verstappennel. A páros utoljára közvetlenül a 2021-es, rendkívül vitatott bajnoki harccal tarkított Abu Dhabiban rendezett döntő után találkozott egymással, amikor Hamilton gratulált az új világbajnoknak. Ezt követően Hamilton teljes csendbe vonult, és ez csak köz
Lewis Hamilton továbbra is teljes mértékben megbízik a Mercedes Forma-1-es csapatában. A hétszeres világbajnok brit pilóta szerint még ha lassan is kezdi az évet a brackley-i istálló, biztosan fognak találni megoldást arra, hogy a létező legjobb formában kezdhessék a 2022-es szezont. A tegnapi nap folyamán hivatalosan is véget ért a téli szünet a
A 2021-es év újonca eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Roger Penske azonban elmondta, töretlen a bizalom McLaughlinnal szemben. Az ausztrál Supercars bajnoikság 3-szori megnyerését követően, régi álmát beteljesítve, 2021-ben az IndyCar sorozatban próbált szerencsét. Az új-zélandi a sorozat történetének egyik legeredményesebb csapata,
2022. szeptember 6. és 10. között Magyarország rendezheti meg a 73. Rendőrségi Csillagtúrát és a 9. IPMC Európa-bajnokság első fordulóját, egyben vendégül láthat egy nemzetközi rendőrtalálkozót is. A Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtéren zajló verseny, valamint a házigazda Veszprém és Balatonfüred városait is érintő csillagtúra szervezője a HUMD
Ma este rendkívüli megbeszélést tartanak a Forma-1-es csapatok a hajnalban kirobbant orosz-ukrán háború miatt, amelyben döntenek majd az Orosz Nagydíj sorsáról is. Világszerte komoly reakciót váltott ki Oroszország Ukrajna ellen indított támadása, ami a sportvilágot is jelentősen érintheti. A hír hallatán már Sebastian Vettel be is jelentette, hogy
Az elektromos hajtás egyik legnagyobb ellensége a hideg, jól tudja ezt aki szembesült már azzal, hogy a mínuszokban milyen drasztikusan csökken egy elektromos autó hatótávja. A Svéd Rally egyik nagy kérdése az lesz, hogy a Rally1-es versenyautók hibrid rendszere hogy működik majd a fagyos időjárásban. Igaz, hogy a Monte-Carlo Rallyn is versenyeztek
A Renault-csoport ügyvezető igazgatója, Luca de Meo érdeklődését árulta el a WRC iránt az F1-es Alpine csapat bemutatóján. Az Alpine komolyan letette már névjegyét a WRC-ben, azzal, hogy 1973-ban megnyerték az akkor még csak gyártók számára kiírt világbajnokságot. Ezt követően azonban kiszállt a sorozatból, most azonban az Alpine F1-es csapatának
A második IndyCar szezonját kezdő Scott McLaughlin idén stabil top 10-es eredményekre pályázik az időmérő edzéseken. Az ausztrál Supercars bajnokság 3-szoros bajnoka 2021-ben teljesítette első teljes IndyCar szezonját. Bár két oválversenyen, Texasban, valamint a World Wide Technology Racewayen a legjobb 5-ben végzett, a szezon egészét tekintve elma
Charles Leclerc autózta a legjobb időt a barcelonai teszt második napján. Délelőtt még Daniel Ricciardo neve mellett szerepelt az egyes pozíció, ám délután már a Ferrari pilótája került az élre. Az ebédszünet után nem sokáig folyt zavartalanul a móka, mivel Nikita Mazepin megállt a pályán. A piros zászló ismét előkerült, a Haas üzemanyagpumpája hib
Oroszország Ukrajna elleni támadása számos következményt vonhat maga után a sportvilágban is. Az orosz nemzetközi sportesemények megrendezése kérdéses lett, illetve az orosz csapatok és sportolók sorsa is bizonytalan, akárcsak a nemzetközi sportéletben komoly szerepet betöltő orosz szponzoroké is. Oroszország a Forma-1-ben a hazai futamuk mellett a
Miután logisztikailag képtelenség volt, hogy Hélio Castroneves Texasban és Sebringben is ott legyen, csapatának meg kellett találnia a helyettesét. Vandoorne ugrik be az IMSA-futamra. Többen is azt tervezték az IndyCar mezőnyéből, hogy a texasi hétvégével párhuzamosan részt fognak venni az egy időben rendezett sebringi IMSA-futamon is. Ezt végül a
Az Alfa Romeo F1 Team ORLEN a 2022-es Forma-1-es szezonban partnerként köszönti a Floki kripto* mém-érmét**. A megállapodás értelmében a Floki jellegzetes márkajelzése Valtteri Bottas és Guanyu Zhou C42-es autóinak hátsó szárnyának véglapján lesz látható, és a Floki az Alfa Romeo F1 Team ORLEN Esports partnere is lesz. Az új partnerség bővíti az Al
Az Mbedded-sorozatban betekinthetünk abba, hogy zajlik a munka a kulisszák mögött a BMW-nél. Most Daytona került sorra, amikor távozott egy vezető is. Az autósport világa rendkívül dinamikus. A BMW-nél sincs ez másképp, ahol a daytonai 24 órás verseny volt a motorsport-részleg vezetője, Mike Krack utolsó versenye. Ezzel az érzelmes búcsúval indul a
A Haas bejelentette, hogy a barcelonai tesztek utolsó napján teljesen fehér autóval gurul pályára. Oroszország Ukrajna elleni támadása természetesen a sport világában is rögtön éreztette hatását. A Forma-1-ben a Haas csapatában szerepel egy orosz nemzetiségű pilóta, Nikita Mazepin. Az amerikai istállónak ráadásul főszponzora tavaly óta az ő édesapj
A német Forma–1-es versenyző úgy nyilatkozott, hogy „sajnálom az ártatlanokat, akik életüket vesztik értelmetlen okokból és egy nagyon furcsa, őrült országvezetés miatt”. A vb-címvédő Max Verstappen óvatosabban fogalmazott.
„Magyarország elveszi a játékosainkat” – írja a román prosport.ro portál, amely terjedelmes interjút közölt Marco Rossival. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ugyanis két, hazánkban játszó román születésű futballista honosítását tervezi: a Kisvárdát erősítő Claudiu Bumbára és a Puskás Akadémia tehetségére, Marius Corbura is „szemet
Miért vállalt kockázatot a gyorskorcsolya váltó, ami nem jött be, hogyan sikerült rendezni a csapaton belüli konfliktust, mindössze 300 versenyzőből hogyan lesznek olimpiai bajnokok? Interjú a már kétszeres olimpiai bajnokkal, a csapat menedzser-edzőjével és a szövetség elnökével.
Sao Paulo – A brazil futball-legenda, a 81 éves Pelé életéért imádkozik a világ. Tavaly derült ki, hogy a háromszoros világbajnok volt labdarúgó rákban szenved. Eddig kemoterápiás kezelést kapott, amire jól reagált a szervezete.
Az elmúlt 24 órában Oroszország és Ukrajna között kialakult helyzet alakulása nyomán az UEFA elnöke úgy határozott, hogy rendkívüli ülést hív össze a végrehajtó bizottság tagjainak február 25-én, pénteken 10.00 órára a helyzet értékelése és a szükséges intézkedések megtétele érdekében.
Visszalépésnek tűnhet az, hogy Matt DiBenedetto 2022-re a Cup után csak a Truck Seriesben talált ülést magának. Az érintett nem érzi így, sőt. Matt DiBenedetto 2015 és 2021 között összesen 248 Cup Series-versenyen állt rajthoz. Ezeken harmincegyszer végzett a legjobb tíz hely valamelyikén, igaz győznie sosem sikerült. 2019-ben egyszer már közel ker
Julia Steinbrenner testvére, George Michael társtulajdonosi szerepét veszi át a családi istállónál. Utóbbi fókusza a baseball és a New York Yankees felé tolódik. Amerika egyik leggazdagabb családja a Steinbrenner família. Övék a New York Yankees baseballcsapata, valamint jelen vannak az Indy Lightsban és néhány éve az IndyCarban is. 2022-ben a Stei
Lewis Hamilton elfogultságot emlegetett a stewardokkal kapcsolatban, ám ezúttal Toto Wolff nem támogatta. Az Abu Dhabi Nagydíj eseményei még mindig beszédtémát szolgáltatnak az F1-ben, bár már a Mercedes csapatfőnöke és Christian Horner is továbblépne. Az új szabályokkal tűzdelt korszak elején azonban a hétszeres világbajnok gondolatai még mindig a
Lemaradása nagy részét Jimmie Johnson újoncként eltüntette 2021-ben. Most jön a neheze, és ezt tudja ő is: az utolsó néhány tized. Nem állt egyszerű feladat előtt Jimmie Johnson 2021-ben. Évtizedek NASCAR-versenyei után döntött úgy, kipróbálja magát az IndyCarban, és ezzel meg is gyűlt a baja rendesen. Nem egyszer volt másodpercekkel lassabb a mező
A Svéd Rally előtt rasszista megnyilvánulás érte a Junior WRC-ben első versenyére készülő kenyai McRae Kimathit. A megnyilvánulásokat az FIA elítélte. McRae Kimathi norvég tesztjéről tett közzé a Junior WRC oldala posztot, ami alá rasszista felhangú emojikat tett néhány olvasó, amik a kenyai versenyző bőrszínére vonatkoztak. A rasszista megnyilvá
A sportvilág számos területén találkozhatunk klubok, csapatok szponzorai között orosz cégekkel. A háború csütörtöki kirobbanása arra késztetett több sportklubot irányító szervezetet is, hogy – ha átmenetileg is – de eltüntessék az orosz szponzorok neveit.
Robert Kubica szerda délelőtt újra egy Alfa Romeo volánja mögött ült. Az új C42-es versenyautót vezette az F1-es teszt első napján Barcelonában – de úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az utolsó bevetése. A lengyel pilóta azzal számol, hogy “hosszú időbe” telik, amíg újra Forma-1-es autót vezethet. A barcelonai teszten – önhibáján kívül –
A dél-koreai abroncsgyártó, a Hankook vezető pozíciót szeretne elérni a világ prémium versenygumi piacán. Ezért a 2024-ben lejáró Forma–1-es és rally vb tenderen is indul, a privát versenyzőket pedig a rally Európa-bajnokságon keresztül szeretné meggyőzni termékeiről. Ehhez egész Európából két párost, egy spanyolt és egy magyart választottak. Így k