A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem először vett részt Race of Championson, egyszer meg is nyerte azt, de első alkalommal fordult elő, hogy úgy vett részt az eseményen, hogy az nem aszfalton zajlott, hanem terepen, ráadásul havas, jeges talajon. Mindezek tükrében nagyon szép eredménnyel zárt a vasárnapi egyéni versenyen, hiszen
Ouninpohja a világ egyik legnehezebben kiejthető gyorsasági szakasza, mégis mindenki ismeri a több száz ugratót tartalmazó 25 kilométeres szakaszt, amely szinte eggyé vált a Finn Rallyval. Nagy tempója miatt azonban a klasszikus szakaszt már egy ideje nem láthattuk a vb-n. Júniusban azonban bárki kipróbálhatja. A Finn Rally maga is legendásnak tek
A korábban Bruce-ként ismert ex-olimpiai bajnok transz celebritás, Caitlyn Jenner a 2022-es szezonban a W Seriesben indít saját istállót. Caitlyn Jenner annak idején, még az 1976-os montréali olimpián Bruce Jenner néven tízpróbázóként szerzett olimpiai bajnoki címet a német Guido Kratschmer és a szovjet Mikola Avilov előtt. A ma már leginkább celeb
Lewis Hamilton gyakorlatilag megerősítette, hogy 2022-ben is versenyezni fog, és hosszú szünet után újra életjelet adott magáról a közösségi médiában. A Bild című német lap beszámolója szerint “Hamilton már egy ideje fizikailag is készül az új szezonra. Folyamatosan kapcsolatban áll a csapattal.” Valójában a “Hamilton visszavonul” pletykák vélhetőe
Hiába nyerte meg a tavalyi Formula 2-es bajnokságot, Oscar Piastri számára ez sem volt elegendő egy Forma-1-es versenyzői üléshez 2022-ben. Ehelyett az ausztrál az Alpine tartalékversenyzője lesz, és az év során igyekeznek őt minél jobban felkészíteni a teljes állásos versenyzői létre. Az F3-at és F2-t is újoncként bezsebelő Piastri örül, hogy megk
A 2014-ben kezdődő hibrid korszakot eddig a Mercedes uralta. Tavaly tudta őket a Red Bull először legyőzni, legalább egyéniben. 2022-től végképp jöhet az uralmuk Stefan Johansson szerint. A Haas 2022-es autója már megjött, a napokban pedig várható a többi is. Lázas tehát a készülődés az előttünk álló szezonra, de vannak, akik szerint a hurráoptimiz
Nem igazán akart engedelmeskedni az abu dhabi szezonzárón Max Verstappen lába. A vb-cím tényleg egy hajszálon múlhatott, ugyanis attól félt, végig sem ér. Ahogy arra nagyon jól emlékszünk, Max Verstappen az utolsó körben szerezte meg Lewis Hamilton kárára pályafutása első vb-címét. Ez viszont saját elmondása szerint egy hajszálon függött. Erről a T
Magyarországon a mostani száraz télen nem is működhetnének a sípályák hóágyúk nélkül, van ahol már az ehhez szükséges víz összegyűjtése is problémát okoz. A korábbi 20 helyett mára négy-öt sípálya működik hazánkban – hívta fel a figyelmet a Síelők.hu alapító-főszerkesztője.
– A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán a Magyar Kupa 5. fordulójában korrigálhat bajnoki bukdácsolása után: Sztanyiszlav Csercseszov gárdája az NB II-es Vasas otthonában feledtetheti a Paks elleni csúfos hazai kudarcot.
London – Lewis Hamilton elkezdte az edzéseket és úgy tűnik, már nem akar visszavonulni, gőzerővel készül az idei Forma–1-es szezonra. Az elmúlt hetek bizonytalanságának valószínűleg vége, a Mercedes pilótája túltette magát azon, hogy tavaly decemberben a szezonzáró abu-dzabi futam utolsó körében előzte meg – versenyigazgatói segítséggel – a holland
A keddi versenynap tíz aranyérméből egyet otthon tudtak tartani a kínaiak, kilenc pedig Európának jutott. Részben ennek megfelelően az éremtáblázat első tíz helyén kilenc európai ország áll, a kínaiak tudtak beékelődni.
Vancsa Zalán édesapja, Miklós is kiváló futballista volt, közel 300 élvonalbeli meccsen lépett pályára. 17 éves, utánpótlás-válogatott fiának pedig még fényesebb jövőt jósolnak. Nem véletlen, hogy az MTK tehetségét a Manchester Cityt működtető City Group szerződtette. A fiatal focista a szezon végéig idehaza futballozik tovább, majd nyáron az ango
Barcelona – Nem sikerült a Barcelona labdarúgócsapatának eladni francia támadóját, Ousmane Dembelét a januári átigazolási szezonban. A 24 esztendős játékosnak lejár a szezon végén a kontraktusa klubjánál, és amennyiben nem tudnak megegyezni a szerződéshosszabbításról, akkor ingyen távozik a Barcától. Márpedig az tovább tetézné a veszteségeiket Demb
Az indianapolisi egyetem alapítványa által szervezett Rev nevű gála súlyos egészségügyi beavatkozások finanszírozását segíti. Az ő gálaeseményükön lesz majd ott májusban Will Power. Tradicionálisan a Rev gálája az, amely Indianapolisban megnyitja a Month of May eseménysorozatot. Erre idén május hetedikén kerülhet sor. Az esemény 2020-ban egy az egy
A csapatalapító Enzo Ferrari élő fia, Piero Ferrari, elismeri, hogy a legendás maranellói márkának hinnie kell a 2022-es, teljesen új szabályokban. A milliárdos, aki a Ferrari alelnöke és egyben 10 százalékos tulajdonosa azt állítja, hogy barátai folyamatosan arra kérik, magyarázza el azt, amit a Forma-1 történetének egyik legnagyobb szabálymódosít
Sebastien Loeb részéről már az is hihetetlen teljesítmény volt, hogy megnyerte a Monte-Carlo Rallyt egy olyan vadonatúj versenyautóval, amivel alig tesztelt korábban. Az M-Sport csapatvezetője Malcolm Wilson azonban azt is elárulta, hogy a kilencszeres világbajnok gyakorlatilag csak beült a Rally1-es Pumába és ment vele. “Gus, Craig remélem figyelt
Nem lesz ott a 2022-es IndyCar-mezőnyben a Vasser Sullivan Racing. Az istálló szakított a DCR-rel, a célja így a 2023-as visszatérés. Amikor a hónap végén St. Petersburgben felbőgnek a motorok, az IndyCar szezonnyitó futamáról hiányozni fog egy név, amelyet sokan kedvelnek a paddockban és azon kívül is. Az 1996-os CART-bajnok Jimmy Vasser – és társ
A Marotti Autosport azon dolgozik, hogy a valamilyen formában ott tudjon lenni az májusi Indianapolis 500-on. Will Marotti 2016-ban indult először Indy 500-on, akkor a mai Arrow McLaren SP csapat segítségével, majd az utóbbi években a Dale Coyne Racing-el közösen indított autót. A connecticuti lelkész a hozzátette, összegyűjtött annyi pénzt, hogy e
Egyesek szerint a Ferrari 2022-es radikális szabályrendszerre tervezett vadonatúj autójával kapcsolatban már a korai problémák jelei mutatkoznak. Az ismert olasz F1-es bennfentes újságíró, Leo Turrini szerint azonban nincsenek ilyen aggályok a maranellói csapat új erőforrásával kapcsolatban. Így ír erről a Quotidiano blogon: “Amennyire tudom, a Fer
A 17 éves Marius Solberg Hansen a TCR Scandinavia (STCC) 2022-es szezonjában a norvég MSH Motorsport színeiben indul. Korábban a rallyban és a rallycrossban is próbálkozott sőt, a Petter Solberg ösztöndíjat is elnyerte. „Nagyon izgalmas lesz az STCC-ben indulni, egy olyan bajnokságban, ami történelemmel és szoros versenyekkel teli. Nagyon motivált
Akkora újdonságot jelentett a szurkolók számára a hétvégi Busch Lite Clash, hogy egy közülük majdnem négyezer kilométert utazott, hogy láthassa. Charlotte-ot tulajdonképpen a NASCAR bürokráciai központjának is tekinthetjük, a bajnokság főhadiszállása is a városban található. Innen utazott egy kitartó szurkoló, tulajdonképpen az ország másik végébe,
Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja szerdán a 19. helyen zárta a félcső selejtezőjét, így nem jutott döntőbe a pekingi téli olimpián.