Carlos Sainz mélységesen együtt érez a földrengés sújtotta Törökországgal és Szíriával, míg Lewis Hamilton adakozásra buzdítja követőit. Az F1-et is megrázta az a tragédia, ami február 6-án következett be a két említett ország területén. A Reuters legfrissebb becslései szerint 16994 fő vesztette eddig életét, míg 67904 fő szenvedett sérüléseket. 29
Az Audi 2029-ben már a legjobb motorral akar rendelkezni a rajtrács elején. A német gyártó csak 2026 után képviselteti magát motorfronton a Forma-1-ben, ám a belépést követő három évben már sikereket érnének el. Tavaly döntött úgy az Audi, hogy a motorszabályok változásának idején belép a Forma-1-be. A Sauber istállót nézték ki maguknak, aminek a n
„Sok ökölvívó, edző és az ukrán boksztársadalom más képviselője életét vesztette az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében.” De nemcsak az a bajuk a nemzetközi szövetséggel, hogy orosz vezeti.
Idén újra lesz női versenyzője az FIA Formula 3 mezőnyének Sophia Flörsch személyében. A német versenyzőnő a PHM Racing by Charouz csapatát fogja erősíteni az idei évad során. A 22 éves Flörsch már versenyzett korábban a sorozatban. 2020-ban a Campos Racinggel próbált szerencsét, de sajnos kevés szerencséje volt és végül pont nélkül zárta a szezont
Nem folytatja a szereplést a török labdarúgó-bajnokságban a Hatayspor együttese az országot a héten megrázó földrengés után - közölte csütörtökön Ali Koc, a török futballklubokat tömörítő szervezet elnöke.
Sebastian Montoya az apja nyomdokaiba lépve Forma-1-es pilóta lenne, főleg akkor, ha valóra válik egy ígéret, amelyet Helmut Marko tett neki egy évtizeddel korábban. A 17 éves fiú akkor találkozott Markóval, amikor a fiatal versenyző a floridai Winter Touron gokartozott. Itt a hétszeres F1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya oktatta a fiát. Az ifjab