Elképesztő, közel két és fél másodperces gyorsulással az Aston Martin toronymagasan a legnagyobb javító az F1-es mezőnyből. 2022-höz képest valamennyi csapat gyorsulni tudott.
Kerekes Gréta egyéni csúccsal bejutott a döntőbe 60 méter gáton, Szeles Bálint viszont az elődöntőben búcsúzott ugyanebben a számban az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.
Fekete Gyula tavaly nyerni tudott az Eger Rallyn, az évet pedig kategória bajnokként és abszolút harmadikként zárta az ORB2-ben. A citroenes versenyző idén nem megy teljes szezont, de valóra váltaná régi álmát.
A közvetítésben nem volt látható, hogyan küzdöttek a dobogós helyért az olasz kerékpárverseny végjátékában, de a Telex kamerája rögzítette, mikor tudott elszakadni Valtertől csapattársa.
Közvetlen a rajt után kidurrant a bokáját kiegyensúlyozó légpárna a 60 méteres gátfutó, Szeles Bálint cipőjében, aki így meg sem közelítette előfutamos idejét a fedett pályás Európa-bajnokság elődöntőjében.
Abban erős az Aston Martin, amiben a Ferrari gyengébbnek tűnik. A vörösök felkészültek arra, hogy nem a Red Bull-lal vívják majd a legnagyobb csatát a versenyen.
Még nem talált megfelelő magyarázatot a Ferrari a pénteki furcsaságokra, amik visszavetették Carlos Sainzot. A spanyol továbbra is hadakozik pár kanyarral.
Elismerte a Red Bull, a tesztek alapján könnyebb hétvégére számított Bahreinben. Az időmérőt azért versenyre hangolt autóval is megnyerték. A futamon a Ferrari helyett az Aston Martinban látnak nagyobb fenyegetést.
Tulajdonképpen már az év első versenye előtt a büntetés határára került Charles Leclerc: a Ferrari energiatárolót cserélt nála. De a Red Bullnál is sor került egy alkatrészcserére megbízhatósági aggályok miatt.
Napvilágot látott az a statisztikai adat, ami szerint borítékolható, hogy a 2023-as Forma-1-es világbajnokság végső győztese Fernando Alonso lesz. Egyelőre az Aston Martin az idei szezon meglepetéscsapata. A silverstone-i istálló már a téli teszteken is jól teljesített, a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén pedig Fernando Alonso az 5. rajthelyet szere
Életének 76. évében elhunyt Hetényi Antal Gábor, a magyar cselgáncs legendás alakja, a sportág első magyar olimpiai pontszerzője. Haláláról a judoinfo.hu oldal számolt be vasárnap.
Akárcsak pénteken 10 000 méteren, vasárnap 1500 méteren is Betlehem Dávid bizonyult a legjobbnak a Veszprémben rendezett hosszú távú medencés országos bajnokságon.