3G vagy wifi? Ha túlélőtúrára indul, melyikkel vágjon neki Budapestnek? Előbbi mellett szól, hogy elvileg mindenhol rendelkezésre áll, utóbbi viszont néha nagyobb sávszélességet kínál, ráadásul ingyen.
170 méteres túrám végére értem, ezalatt átkeltem az Andrássy úton, és ismeretséget kötöttem Lacival, a hajléktalannal, akinek Zamárdiból ellopták az öngyújtóját.
Mivel első mérésemmel jelentős előnyre tettem szert csóró wifis ellenfelemmel szemben, ráérősen tudtam végigsétálni a Liszt Ferenc téren, aminél szívesebben csak a tőzsdepalotában töltöm az óráimat.
Átfutottam az Economist legújabb számát, és meg kell állapítanom, hogy az ingatlanpiaci hitelválság nincs hatással a nőkkel szemben tanúsított viselkedésemre.
Kellemesen megreggeliztem, szarvasgombát tojásrántottát fogyasztottam egy étteremben, onnan láttam, ahogy Vili az ablakra tapadva kétségbeesetten sávszélességet keresett.
A Király utca és az Anker köz kereszteződésében állok, a város mostanra vigyázzba vágta magát, a dolgozók a régió GDP-jét növelik, ami nem is rossz: az európai uniós átlag 120 százaléka körül áll.
Úgy érzem, sikerszériám van, új horizontok tárultak fel előttem, a Király utca elejére érve ugyanis 15 hálózatból csak egy volt nyitott, de ahhoz sikerült is csatlakoznom.
Megérkeztem a Deák Ferenc térre, egyre több a drága öltönybe csomagolt kolléga, bevallom, számomra fontos fokmérője a sikernek a cipőfűző végének állapota.
Felemeltem a gymben pár súlyt, aztán áthaladtam a Vörösmarty téren, szerintem veszek itt egy tetőtéri lakást, mert az illik leginkább sikerorientált személyiségemhez.
Vége mindennek, elbuktam, talán sosem leszek cirkuszi artista: a Dorottya utcában megabitek nélkül maradtam, mert bár van egy rakás nyitott spot a közelben, azok mind a hotelekhez tartoznak, és hitelkártyaszámot követelnek.
Itt vagyok a Gresham oldalában, néha meg szoktam itt szállni, csak úgy, hobbiból, kedvtelésből, úri passzióból, sőt, előfordul olyan is, hogy kiveszek, előre fizetek egy szobát, majd nem jövök el.
Hát ez egyre rosszabb, ez már a pokol, vagy ami ennél is rosszabb, az e-infrastrukturában elmaradott vidéki India! Végigmentem a Nádor utcában, és semmi! A 11-es házszám alatt két spot, mind zárt.
Igen! Igen! Igen, igen, igeeeen! Lehet, hogy mégiscsak akrobata leszek a cirkuszban! A nap újra süt, madarak csiripelnek a vállamon, miközben számból megetetem őket! A Szabadság tér közepe visszaadta a hitemet.
Sikersorozatom folytatódni látszik, a Vadász utca-Báthory utca sarkán 18 hálózatot látok, ebből hat nyitott, kiválasztom az ígéretesnek tűnő default-ot.
A Bajcsy Zsilinszky és a Nagymező sarka már elég messze van az amerikai nagykövetségtől ahhoz, hogy ne kelljen csalódnom korunk civilizációs állapotán, a mobilhálózatok üzleti életben betöltött szerepén.
Kis előnyerte tettem szert, de elfogytak a métereim, megint mérni kell a Nagy Ignác és az Alkotmány utca sarkán: 1,5 megabit, 150 méter, az több, mint amennyire szükségem van.
Na most annyi elárulhatok, hogy a túloldalon ott sántikál Wifi Vili, aki - lássuk be - tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egy kapitalizációját tekintve jelentős vállalkozás menedzsmentjében tag legyen.
Elhaladtam a Budapest Business School mellett, ahol megtanultam, hogyan kell tőkeerősen invesztálni, meg hogy squashpartnernek mindig olyat válasszak, aki a vállalati hierarchiában felettem van.
Szerencsére nyertem egy kis időt, amíg a túloldalon Három Géza megpróbált rácsatlakozni a mobilhálózatra, ami elég hosszadalmas meló: modemet rádugja a gépre, beüti a pin-kódot, rákattint a kapcsolódás-gombra, a központ autentikálja a kérést - legalább egy perc.