2008. július 30. szerda

júl. 30
5:30
Valódi, de lopott vagy hamisított rendszámokkal is ügyeskedik a maffia (Alternatív Energia)
Már a szervezett bűnözés is megtalálja számítását a rendszámügyletekben. Míg korábban csak arról szóltak a hírek, hogy a magyarok bizonyos adók elkerülése érdekében ezrével vásárolnak Szlovákiában, illetve más európai államban gépkocsit, mára kiderült, hogy maffiaméretűre növekedett a „rendszámbiznisz”. Emellett más módszerekkel is igyekeznek kijátszani a hatóságokat egyes autósok – értesült a…
júl. 30
5:32
Feloszlatná a rendőrséget a fideszes politikus (Alternatív Energia)
Kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni és újjá szervezni – közölte Hende Csaba július 17-én az Echo Tv-ben. Az MSZP-s Török Zsolt tegnap a nyilvánosság előtt azt kérdezte a Fidesztől, elhatárolódik-e országgyűlési képviselője kijelentésétől, hiszen ilyen durva támadás a rendszerváltás óta nem érte a testületet. Az ellenzéki párt nem akart reagálni az elhangzottakra, Hende pedig a…
júl. 30
5:42
Környezetvédők szerint bármikor bekövetkezhet egy újabb ciánszennyezés (Infostart)
Bármikor bekövetkezhet egy újabb, nagy katasztrófa a romániai bányatározók gátjának átszakadása miatt - figyelmeztetnek a természetvédők. Környezeti katasztrófa veszélyéről beszélt a román elnök is, aki szerint az áradások miatt zagytározók önthetnek ki. A 2000-dik évi ciánszennyezés óta egyetlen veszélyes tározót sem számoltak még fel. A Magyar Természetvédők Szövetsége román környezetvédőkkel…
júl. 30
6:24
A roma holokauszt áldozataira emlékeznek Nagykanizsán (Alternatív Energia)
Először emlékeznek meg ma közösen Nagykanizsán a roma holokauszt áldozatairól a helyi cigány kisebbségi önkormányzat és a zsidó hitközség közös szervezésében, a rendezvényen Göncz Kinga külügyminiszter is beszédet mond.
júl. 30
7:00
Bombaügyben fizet a biztosító? (Alternatív Energia)
A IX. kerületben talált és kedden kora este hatástalanított kéttonnás bomba komoly kérdéseket vet fel a biztosítási piacon - írta szerdán a Napi Gazdaság.
júl. 30
7:12
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép Ferihegyen (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre 350 utassal az Emirates egyesült arab emírségekbeli légitársaság Boeing-707-es utasszállító gépe szerdán éjjel a Ferihegyi repülőtéren.
júl. 30
7:18
Félmilliárd forintot kénytelen kifizetni az Országos Mentőszolgálat (Alternatív Energia)
Összesen több mint félmilliárd forintot kénytelen kifizetni hétezer dolgozójának az Országos Mentőszolgálat, miután négy év pereskedést követően a Legfelsőbb Bíróság jogerősen igazat adott a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének - írta szerdán a Magyar Hírlap.
júl. 30
8:06
A magyar beteg jó alanya a gyógyszerkutatásoknak (Infostart)
Magyarország jó terep a gyógyszervizsgálatok számára. Arányaiban sok a beteg, ugyanakkor jó minőségű a szakmai munka, a gyógyszerkutatók ezért kedvelik Magyarországot. Jól jön az ellátórendszernek is az a 10-15 milliárd forint, amit éves szinten a vizsgálatokra költenek a gyógyszervállalatok - írja a Népszabadság.
júl. 30
8:12
807 milliárd az önkormányzatok adóssága (Alternatív Energia)
Túl sok az önállóan működő önkormányzat. "Célszerű lenne körjegyzőségeket létrehozni, ám ez nem jelenti az önkormányzatok megszűnését"- nyilatkozott Gyenesei István önkormányzati miniszter az m1 nap-kelte magazinjában.
júl. 30
8:14
Megszűnt a harmadfokú készültség (Alternatív Energia)
Továbbra is több mint 700 kilométeren folyik árvízi védekezés az országban, a Tiszán hajnaltól mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség - mondta Iványi Krisztina, az Országos Műszaki Irányító Törzs műszaki ügyeletese szerdán reggel az MTI-nek.
júl. 30
8:24
"A hírnév nem 15 percig, hanem 15 hónapig tart" (Infostart)
Andy Warhol amerikai képzőművész 1968-ban azt mondta: "a jövőben mindenki világhírű lehet 15 perc erejéig". Egy reklámszakember azonban most azt állítja, ennél jóval tovább is tarthat az áhított reflektorfény csillogása.
júl. 30
9:00
Újabb rögzített traffipaxok: öt "doboz" az M0-ra (Infostart)
Két új rögzített traffipaxot és öt, a berendezések tárolására alkalmas dobozt helyeznek ki a közeljövőben az MO-ás autóút M1 és M3-as autópálya közötti szakaszára.
júl. 30
9:24
Horribilis áron lehet majd parkolni augusztus 1-től (Alternatív Energia)
Egységes, óránként 300 forintos parkolási díjat vezetnek be augusztus elsejétől a főváros V. kerületében.
júl. 30
9:26
Dávid Ibolya: sok a szó, kevés a tett (Alternatív Energia)
A magyar politikában sok a szó és kevés a tett, különösen az SZDSZ-nél – reagált az MDF elnöke arra, hogy Kóka János szabad demokrata frakcióvezető szerint a gazdaságpolitikai kérdések nagy részében van esély a két párt között az egyetértésre.
júl. 30
10:12
A Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség (Infostart)
Országszerte több mint 700 kilométeres töltésszakaszon van még árvízi védekezés, a Tiszán már mindenhol megszűnt a harmadfokú készültség.
júl. 30
10:14
Halálos baleset miatt van torlódás Cegléd felé (Infostart)
Kamion és személyautó ütközött frontálisan a 405-ös főúton Cegléd közelében. A balesetben két ember meghalt. A rendőrség teljes szélességében lezárta az utat, kerülni Albertirsa felé lehet.
júl. 30
10:18
Szeptemberre lesz új sportszakállamtitkár (Alternatív Energia)
Szeptemberre ígéri az új sportszakállamtikár megnevezését Gyenesei István önkormányzati miniszter.
júl. 30
10:20
„egészségügyi ámokfutás” (Alternatív Energia)
A közoktatási tananyag részévé tennék a szocialisták a laikus életmentést és elsősegélynyújtást, akár már a következő tanévtől.
júl. 30
10:22
Nagyszabású felújítások Szegeden (Alternatív Energia)
Ötvennégy oktatási intézményben összesen 2,1 milliárd forint összköltséggel folynak felújítási munkák szegedi óvodákban, általános és középiskolákban - közölte Solymos László alpolgármester (MSZP) szerdán Szegeden.
júl. 30
10:30
Ferihegyi kényszerleszállás: bekapcsolt a füstjelző (Infostart)
Kényszerleszállást hajtott végre az éjjel az Egyesült Arab Emírségek egyik légitársaságának utasszállító gépe Ferihegyen. A gépben a füstjelző kapcsolt be, de mire leszállt, már elmúlt a vészjelzés. A gépet a szakemberek átvizsgálják, mentesítő járat már úton van Dubaiból.
júl. 30
11:42
Veszprémi nemzetközi kórusfesztivál: az életöröm jegyében (Infostart)
Nyolc kórus, köztük török, macedón, portugál és tajvani együttesek fellépésével rendezik meg július 31. és augusztus 3. között a veszprémi Vivace Nemzetközi Kórusfesztivált. A hétvégén Veszprém mellett Kapolcson is tartanak koncerteket.
júl. 30
11:48
Elmúlt a veszély a Hernádon (Alternatív Energia)
Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Hernádon - mondta az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője szerdán.
júl. 30
12:00
Áradás - újabb útlezárás vízátfolyás miatt Borsodban (Infostart)
Újabb utat zártak le a Sajó áradása miatt Borsodban, Sajóörös és Kesznyéten között egy szakaszon 40 centiméter magasan hömpölyög a víz - tájékoztatott a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese szerdán.
júl. 30
12:06
Nem védekezni megelőzni kell! (Alternatív Energia)
A kormány a megelőzés helyett még mindig a védekezéssel foglalkozik, és a beregi térség 19 településén kell tartani az árvíztől - mondta Czomba Sándor, a térség fideszes parlamenti képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
júl. 30
12:18
Nem a levegőből érkezett a német óriásbomba - sok van még a földben (Infostart)
Valószínűleg nem ledobták, hanem ideszállították azt a német bombát, amelyet tegnapelőtt találtak Budapesten, mondta Ungvári Krisztián történész. Hozzátette, nincs semmilyen dokumentáció a háború után hatástalanított, de el nem szállított bombákról, ezért számíthatunk rá, hogy előkerülhetnek még ilyenek.
júl. 30
12:24
Soha nem látott mértékűre emelkedett az olimpia állami támogatása (Alternatív Energia)
Az állam több mint hárommilliárd forinttal támogatta a sportolók felkészülését a pekingi olimpiára és paralimpiára - jelentette be Páva Zoltán, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottság sport albizottágának elnöke.
júl. 30
12:36
Kényszerleszállás: érkezik a cseregép Ferihegyre - képek (Infostart)
Az éjszaka kényszerleszállást végrehajtó gép utasait továbbszállító repülő 13 óra 50 perckor érkezik Ferihegyre - értesült az InfoRádió.
júl. 30
12:54
Fulladás okozhatta az egyéves szombathelyi kisfiú halálát (Infostart)
Fulladás okozta annak az egy éves gyereknek a halálát, akit tegnap találtak meg a szombathelyi rendőrök. A kisfiú anyja eszméletlen volt. A gyerek apját életveszélyes állapotban szállították kórházba, miután kiugrott a lakás második emeletéről. A nyomozók egy búcsúlevelet is találtak, amelyben a levélíró az anyagi helyzettel indokolja tettét.
júl. 30
13:00
Gyurcsány: köszönet a hatóságoknak (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány nevében köszönetét fejezte ki a kitelepítetteknek a türelemért, a hatóságoknak pedig a felkészültségért, a polgárok biztonságának szavatolásáért a főváros IX. kerületében talált második világháborús bomba kapcsán.
júl. 30
13:12
Jön a rossz idő - jégeső, viharos szél (Infostart)
Szerdán a Dunántúl nyugati, északnyugati részén nagyobb eséllyel várható intenzívebb zivatar, amely környezetében 90 kilométer/óra körüli széllökés, jégeső és lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (20-40 mm) is előfordulhat. Csütörtökön nagyobb területeken várhatók zivatarok. Szombaton hidegfront éri el Magyarországot.
júl. 30
13:14
Megpróbálják befogni az elkóborolt szürkemarhákat (Infostart)
Másfél éve vadon él Zala megyében egy szürkemarha csorda. A 30 állat egy kálócfai karámból tört ki, azóta kóborol a környéken, miközben a gulya egyedszáma 50-re nőtt. A Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereinek szakmai segítségével megpróbálják őket ismét karámba terelni, a munka csütörtökön kezdődik. A nemzeti park állattenyésztési vezetője arra számít: nem lesz könnyű dolguk az elvadult…
júl. 30
13:48
Magyarok is felújítottak egy Ford T-modellt a 100. évforduló tiszteletére (Infostart)
Októberben láthatja a közönség azt a Ford T-modellt, amelyet a Budapesti Műszaki Főiskola újított fel a típus megszületésének 100. évfordulója alkalmából. A felújítás részleteiről Legeza László, a főiskola oktatója, a Ford T-Model felújításának vezetője adott tájékoztatást.
júl. 30
13:54
Most látjuk mekkor kárt okozott az ár (Alternatív Energia)
Az árhullám visszahúzódása után megkezdődött a védelmi művekben keletkezett károk felmérése a Tisza felső, Szabolcs-Szamár-Bereg megyei szakaszán szerdán - közölte a térség vízügyi igazgatóságának vezetője az MTI-vel.
júl. 30
14:30
Egységes európai kék szám a gyerekekért (Alternatív Energia)
Június 1-től egységes európai telefonszámmal működik Magyarországon a gyermekvédelmi kék vonal, illetve az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos telefonos hívószám - közölte Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 30
15:06
Kóthay László: a nehezén túl vagyunk (Alternatív Energia)
Túl vagyunk az árvíz nehezén, lakott területet nem veszélyeztet a víz - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 30
16:00
Fidesz: a jogállamiság és a demokrácia szégyene a pénzbüntetés (Alternatív Energia)
A Fideszk tartja, hogy a rendőrség 40 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a párt egyik politikusára, Budai Gyulára, mert ő közterületen tartott sajtótájékoztatót - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
júl. 30
16:18
Több mint félmilliárdot kell fizetnie az OMSZ-nek (Alternatív Energia)
A mentőszakszervezet pert nyert a Legfelsőbb Bíróságon (LB) az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) ellen, így ki kell fizetni az elmúlt mintegy öt évben ki nem fizetett különböző juttatásokat - tájékoztatta Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnöke szerdán az MTI-t.
júl. 30
16:36
Gyenesei kezdeményezi Kolonics hozzátartozóinak támogatását (Alternatív Energia)
Szerdán fogadta Kolonics György szüleit és menyasszonyát Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter, aki a találkozón arról tájékoztatatta az érintetteknek, hogy - támogatva Móna István és Nagy Tímea olimpiai bajnokok kezdeményezését, - a kormány elé terjeszti javaslatát a hozzátartozók támogatására.
júl. 30
17:06
Fizetne-e a biztosító, ha felrobbant volna a világháborús bomba? (Infostart)
Néhány biztosító fizetne, ha felrobbanna egy II. világháborús bomba, és kárt okozna az ingatlanban. A Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbiztosítási bizottságának elnökhelyettese szerint nincs szükség arra, hogy a kérdésben a társaságok egységes álláspontot képviseljenek. Fekésházi András hozzátette: a szövetség nem kötelezheti a biztosítókat az ilyen károk megtérítésére.
júl. 30
18:06
Estére mindenhol megszűnhet a harmadfokú készültség (Alternatív Energia)
Estére mindenhol megszűnhet a harmadfokú árvízvédelmi készültség, miután napközben csökkent az árvízi védekezéssel érintett szakaszok száma; jelenleg összesen 716 km hosszúságú folyószakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerda délután az MTI-vel.
júl. 30
18:08
Tarlós: felesleges pénzkidobás a BKV újabb átvilágítása (Alternatív Energia)
Abszurd, értelmetlen, felesleges dolog 250 millió forintot költeni a BKV működésének vizsgálatára, amelynek fél éve nincs vezetője - nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdán az MTI-nek.
júl. 30
19:00
Veres: a magyar kormány segítséget nyújt az árvíz sújtotta Ukrajnának (Alternatív Energia)
A magyar kormány segítséget nyújt az árvíz sújtotta Ukrajnának, ahol hat nyugat-ukrajnai megyében és Kárpátalján is jelentős károkat okoztak az áradások - közölte szerdán az MTI-vel Veres János pénzügyminiszter, aki jelenleg a szabadságát töltő kormányfőt is helyettesíti.
júl. 30
19:12
Visszavonhatják a MÁV ÁBE engedélyét - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Előzetes hozzájárulását adta a MÁV Általános Biztosító Egyesület tevékenységi engedélyének visszavonásához a pénzügyminiszter. Veres János azután döntött az ügyben, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete levelében részletesen megindokolta kérését.
júl. 30
19:18
Szijjártó: tovább súlyosbította a magáról kialakított "abszurd képet" a rendőrség (Alternatív Energia)
Kellemetlen helyzetbe került a rendőrség Budai Gyula fideszes politikus ügyében, akinek pénzbüntetését tévedésből azzal az indokkal vonta vissza, hogy az ellenzéki politikus parlamenti képviselő, és ezért védi a mentelmi jog.
júl. 30
20:12
Marad a "közmunkáért segélyt" Monokon (Alternatív Energia)
Nem vonja vissza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete azon rendeleteit, amelyeket az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal több területen is törvénysértőnek talált - mondta Monok független polgármestere szerdán az MTI-nek.
júl. 30
21:42
Verekedés a debreceni menekülttáborban, egy rendőrre is rátámadtak (Alternatív Energia)
Menekültek összeverekedtek szerdán a debreceni menekülttáborban, több embert előállítottak a rendőrök - közölte Juhászné Kiss Katalin rendőr őrnagy az MTI-vel.

Keresés