2008. július 26. szombat

júl. 26
5:15
"Milyen ország lesz az, ahol azt gondoljuk, hogy a munkával büntetni kell?" - Interjú Gyurcsány Ferenccel (Alternatív Energia)
A következő választásig hivatalban marad az immár három hónapos egypárti kormány - mondta el véleményét Gyurcsány Ferenc a Népszavának adott interjúban. A kormányfő az őszi parlamenti ülésszakra több fontos javaslatot tesz a szociális segélyezés és az adórendszer javítása érdekében. Kiemelte, hogy a víz és a föld az ország két fontos természeti kincse. E két adottságunk jobb és alaposabb…
júl. 26
5:17
A szabad demokraták nélkül sem tétlenkedik a kabinet (Alternatív Energia)
A koalíciós szakítás óta is intenzív munka zajlik a kormányban és az MSZP-ben. A szocialisták folyamatosan tárgyalnak a kabinettel a következő két év politikájáról, amelynek fő váza már megvan: a jelenlegi szociális biztonság garantálása mellett a gazdaság növekedésre koncentrál majd. Az elmúlt három hónapban kiderült: az SZDSZ nem megy vissza a koalícióba, de az egypárti kormány támogatásáról még…
júl. 26
5:33
A hallgatói teljesítmény határozza meg a finanszírozást (Alternatív Energia)
Szakemberek szerint bevált a felsőoktatásban idén bevezetett új pontrendszer, állami képzésen csupán a legjobbak vehetnek részt, a gyengébben teljesítők és a pótfelvételizők pedig kizárólag költségtérítéses szakon tanulhatnak tovább. Több mint 96 ezren felvételiztek, közülük 86 ezren jutottak be. A legmagasabb ponthatárt a gazdaságtudományi képzéseknél húzták meg, a legtöbben – 30 ezren – erre a…
júl. 26
5:51
Turi-Kovács nem hallotta a zsidózást, csak amikor "ÁVH-sozták" a rendőröket (Alternatív Energia)
Ugyan elhatárolódott a csütörtöki turulvédő tüntetés szélsőséges megnyilvánulásaitól a kisgazda Turi-Kovács Béla és a KDNP szóvivője is; ez nem menti, hogy a fideszes képviselő és KDNP kerületi elnöke személyesen is részt vett a demonstráción. A rendezvényen, ahol az árpádsávos zászlók alatt egybegyűltek "mocskos zsidóztak" is, a rendőröknek kellett megvédeni az Index videósát és az RTL Klub…
júl. 26
8:33
Szanyi: szociális összeomlás fenyeget (Alternatív Energia)
Szociális összeomlás fenyeget, ha nem történik társadalmi szemléletváltás a távfűtéssel kapcsolatban - mondta Szanyi Tibor, MSZP-s országgyűlési képviselő a Népszabadságnak. A lap információi szerint akadozva készül a kormány távhőprogramja.
júl. 26
10:33
Többórás a várakozás ki- és befelé is Röszkénél (Infostart)
Négyórás várakozásra számíthatnak azok az utazók, akik Magyarországra Röszkénél akarnak belépni; elindultak ugyanis a szabadságukat befejező török és szerb vendégmunkások vissza Nyugat-Európába dolgozni.
júl. 26
11:09
Hétfőtől újabb forgalomkorlátozások a fővárosban (Infostart)
Hétfőtől három helyen, a VIII. kerületben, a Népszínház utcában, a IX. kerületben, a Mester utcában, a XVI. kerületben, a Baross Gábor utcában kezdődnek útfelújítások, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani.
júl. 26
11:27
Lendvai: "Nem maradhat mindenki a helyén, mintha az SZDSZ még mindig kormányon lenne" (Infostart)
Azoknak a szabad demokrata holdudvarba tartozó szakértőknek, akiket a korábban még koalícióban kormányzó SZDSZ juttatott az állami cégek igazgatótanácsaiba és felügyelő bizottságaiba, maguknak kell eldönteniük, tudják-e a továbbiakban is képviselni a kormányt ezekben a cégekben, avagy sem - mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról…
júl. 26
11:51
Fidesz: egyre többen élnek rosszul (Alternatív Energia)
A 2008-as év eddigi teljesítményét nézve egyértelmű, hogy egyre rosszabb az ország gazdasági helyzete, nő a lemaradás és egyre többen élnek rosszul - erről Tállai András fideszes országgyűlési képviselő beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 26
13:33
Háromszáz kilométernyi folyószakaszon védekeznek az árvíz ellen (Infostart)
Összesen háromszáz kilométernyi folyószakaszon, 12 folyón és patakon, az I. fokot meghaladó az árvíz elleni védekezés, ebből 81 kilométer hosszan II. fokú, 71,5 kilométer hosszan pedig III. fokú készültség van érvényben - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság.
júl. 26
13:39
A kisgazdák már pedig a Fidesz mellett maradnak! (Alternatív Energia)
Csak a jelenlegi, a Fidesszel kialakított szövetségi rendszeren belül képzelhető el a kisgazdaegység - jelentette ki Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség (KPSZ) elnöke szombaton Csongrádon, arra reagálva, hogy sajtóhírek jelentek meg arról, új elnöke van az FKGP-nek.
júl. 26
17:27
Tovább emelkedik a folyók vízszintje (Infostart)
A Tisza áradása miatt szombaton három település üdülőövezetéből kellett kiköltöztetni az ott tartózkodókat, a folyó országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszán másodfokú készültséget kellett elrendelni; a Hernád Hidasnémetinél a hajnali tetőzés óta lassan apad; az észak dunántúli folyókon is készültséget kellett elrendelni.
júl. 26
19:33
Három üdülőövezetből kiköltöztették az ott tartózkodókat a Tisza áradása miatt - a nap hírei (Infostart)
Három üdülőövezetből kellett kiköltöztetni az ott tartózkodókat a Tisza áradása miatt. Sertéspestis miatt zárlatot rendeltek el 47 Heves megyei településen. Osztrák futballszurkolókra támadtak magyar drukkerek délután Budapesten. A nap hírei 2008. július 26-án, szombaton.
júl. 26
19:35
Fazekas miatt Szombathely szerződést bonthat a T-Mobile-lal (Infostart)
Ipkovich György szombathelyi polgármester a nyugat.hu című internetes oldal értesülése szerint fel kívánja bontani a város szerződését a T-Mobile telekommunikációs céggel, miután a MOB gyémántfokozatú támogatója súlyos erkölcsi aggályának adott hangot Fazekas Róbert diszkoszvető olimpiai indulása kapcsán.

Keresés