2008. július 8. kedd

júl. 8
5:25
Korlátozottak az egészségbiztosító szolgáltatásvásárlási lehetőségei (Alternatív Energia)
Leginkább a szakrendelők között teremthet valódi versenyt az egészségbiztosítási reform új koncepciója, amelyet várhatóan holnap tárgyal a kormány. A háziorvosok versengését a jelenlegi szabályozás zárja ki, a kórházak azonban attól még tarthatnak, hogy rosszul teljesítő osztályaikat nem akarja majd finanszírozni az állam. Az egészségügyi szolgáltatókkal szemben szigorúbbak lehetnek az elvárások,…
júl. 8
5:43
Bebiztosította magát a főváros (Alternatív Energia)
Számos kiegészítést kell tennie a fővárosnak a 4-es metró európai uniós támogatási kérelmében, hogy a kormány múlt heti hozzájárulása alapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség benyújthassa a pályázatot Brüsszelnek. Becker László fővárosi metróbiztos azt ígéri, néhány napon belül végeznek a munkával. Jórészt csak pontosításokra van szükség. Komolyabb változtatások tavaly ősszel voltak, amikor is…
júl. 8
5:45
Mellékhatásokról beszéltek a tüntetések után (Alternatív Energia)
Napokon belül kiderül, hogy sikerül-e egy asztalhoz ültetni a legfőbb közjogi méltóságokat a hét végi budapesti zavargások után. Gyurcsány Ferenc kormányfő kezdeményezésére az Alkotmánybíróság elnöke és az államfő még nem válaszolt. A miniszterelnök tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőjobboldal több áttéten keresztül ott van a demokratikus jobboldal szélén, a láncolat az utcai…
júl. 8
5:47
Nyolcmilliárd elszabadult, bűnre éhes forint sikkasztotta el Kulcsár Attilát? (Alternatív Energia)
A védőbeszédekkel utolsó szakaszába érkezett a Kulcsár-ügy tárgyalása. A példátlan méretű sikkasztással vádolt brókerre és tíz társára letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész, mások számára enyhébb büntetést indítványozott. Emellett különlegesen nagy összegű vagyonelkobzásokra is javaslatot tett. A károsult bank pedig polgári jogi igénnyel élve csaknem 27 milliárd forintra perelheti a mostani…
júl. 8
6:19
"Kifejezetten azért utaztak Szigetvárra, hogy ott romákat bántalmazzanak" (Alternatív Energia)
A Pécsi Városi Bíróság ma kezdi tárgyalni annak az öt fiatalembernek az ügyét, akik a vád szerint származása miatt vertek meg egy roma asszonyt és lányát idén januárban Szigetváron.
júl. 8
6:54
Informális frakcióülés az oktatásról (Alternatív Energia)
A kormány Munka, tudás, tulajdon programjához kapcsolódóan az oktatásról és a szociális kérdésekről tárgyal ma az MSZP informális frakcióülésen Budapesten.
júl. 8
6:56
Ma kiderül mi a büntetése Vajnai Attilának a tiltott vöröscsillag viseléséért (Alternatív Energia)
Ma teszi közzé döntését az Európai Emberi Jogi Bíróság a vörös csillag viselésének tilalma miatt indított perben - derült ki a testület internetes oldalán olvasható közleményből.
júl. 8
7:30
Borsodban okozta a legnagyobb károkat az éjszakai vihar - képekkel (Infostart)
Országszerte fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le és tetőket bontott meg a vihar. A felhőszakadást több helyen jégeső kísérte. A legnagyobb károkat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozta az ítéletidő. A tűzoltók összesen 260 riasztást kaptak.
júl. 8
7:30
Szalmonellafertőzöttség miatt hátrányban a magyar baromfitenyésztők (Alternatív Energia)
Versenyhátrányba kerülhetnek a magyar baromfitenyésztők a nyugat-európai exportpiacokon az állományok szalmonellafertőzöttsége miatt - adta hírül kedden a Napi Gazdaság.
júl. 8
7:48
"Eltűnhet a kémia, a biológia és a fizika tantárgya az iskolákból" (Infostart)
Az iskolák úgy is dönthetnek a következő tanévtől, hogy a kémia, a biológia és a fizika helyett az úgynevezett életmód tantárgyát oktassák, azonos óraszámban a három tárgy összesített óraszámával. Bán Sándor, a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesületének elnöke szerint idővel lecsökkenhet a természettudományos oktatásra fordított órák száma, ez pedig tanárok elbocsátásához is vezethet. Az elnök…
júl. 8
8:06
A hazai baromifállományban 60 százalék a szalmonella előfordulási aránya (Infostart)
A hazai baromifállományban jelenleg 60 százalék a szalmonella előfordulási aránya, holott az uniós szabályok szerint év végére a tojó állatok esetében egy százalékra kellene csökkenteni a fertőzést - írja a Napi Gazdaság. A vágócsirkéknél 2011-re 5 százalékos arányt kell produkálni.
júl. 8
8:24
Tulassay: Az orvostanhallgatók kétharmada külföldön dolgozna (Infostart)
A végzős orvostanhallgatók kétharmada menne külföldre dolgozni: vonzóak számukra ottani anyagi lehetőségek, és fontos a kórházak, rendelők műszerezettsége - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az InfoRádió Aréna című műsorában. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban megbetegedett gyerekek ügye kapcsán Tulassay Tivadar közölte: a baktériumfertőzés kialakulásában olyan biológiai tényezőknek is szerepük…
júl. 8
8:24
Mennyibe kerül az adófizetőknek a szélsőségesek szórakozása? (Alternatív Energia)
Eddig nem kerültek nyilvánosságra azok a kimutatások, ami alapján kiderülhet,hogy pontosan mekkora a kár a szombati randalírozók megmozdulása után. A szélsőségesek a melegfelvonuláson tojásokkal, kövekkel dobálták a békésen demonstrálókat és eközben rengeteg kárt tettek a közterületen.
júl. 8
8:26
Miként lehet hozzájárulni Magyarország gyorsabb gazdasági növekedéséhez? (Alternatív Energia)
A kormány konzultációt kezdeményez a jegybankkal, amelyre meghív gazdasági érdekképviseleteket és vállalkozások vezetőit is annak érdekében, hogy megvitassák: miként lehet hozzájárulni közös erőfeszítéssel Magyarország gyorsabb gazdasági növekedéséhez.
júl. 8
8:42
Konzultációra hívta péntekre a jegybank képviselőit Gyurcsány Ferenc (Infostart)
A kormány konzultációt kezdeményez a jegybankkal - jelentette be Gyurcsány Ferenc. A pénteki programra meghívják a gazdasági érdekképviseleteket, és néhány vállalkozás vezetőjétt is. A kormányfő célja, hogy megvitassák: miként lehet hozzájárulni közös erőfeszítéssel Magyarország gyorsabb gazdasági növekedéséhez.
júl. 8
8:42
Antiszegregációs központ Nyíregyházán (Alternatív Energia)
Antiszegregációs központot alakít ki Nyíregyházán a város önkormányzata, hogy segítse a roma kisebbség integrációját - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.
júl. 8
9:00
Nyílt vita lehet Suchman Tamás és a Magyar Gárda vezetője között (Alternatív Energia)
Élő adásban közvetítené Suchman Tamás és Vona Gábor vitáját a Duna Televízió - közölte Cselényi László, a közmédium elnöke.
júl. 8
9:18
Kisebb rendellenség történt a Paksi Atomerőműben (Metropol)
A Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti egyes, vagyis a legenyhébb fokozatú rendellenesség történt a Paksi Atomerőműben hétfőn délelőtt - tájékoztatta az MTI-t éjjel közleményben Mittler István kommunikációs főosztályvezető.
júl. 8
9:18
"Műveletlen, ócska, hétköznapi fasiszták" (Alternatív Energia)
Horn Gábor nem ért egyet a Gyurcsány Ferenc által a szombati melegfelvonulás után meghirdetett Magyar Chartával és a szeptemberi gyűléssel. Az SZDSZ ügyvivője kedd reggel a Magyar Televízióban arról is beszélt, hogy nincs szükség törvénymódosításra, csak alkalmazni kell a meglévő jogszabályokat.
júl. 8
11:42
Nézőpont Intézet: Fodor Gábor időhúzása a kormánynak kedvez (Infostart)
A Nézőpont Intézet politikai elemzője szerint az SZDSZ elnökének időhúzása - azaz nem tisztázott stratégiája - a kormány malmára hajtja a vizet. Böszörményi Gergely az InfoRádiónak azt mondta: az egypárti kisebbségi kormány számára az a jó, ha minél tovább tudja fenntartani azt a képzetet, hogy a kormányzás életképes.
júl. 8
11:42
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján sérült Vajnai véleménynyilvánításhoz való joga (Alternatív Energia)
Sérült Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005. november 16-án jogerősen elmarasztalta - az Emberi Jogok Európai Bíróságának június 17-én meghozott, de csak kedden közzétett döntéséről a politikus által alelnökként irányított Magyarországi Munkáspárt tájékoztatott.
júl. 8
12:00
Közösen támogatott jelölteket állít a Centrum Párt és az MSZDP (Alternatív Energia)
Függetlenségének megőrzése mellett közös, illetve közösen támogatott jelölteket állít a 2009-es európai parlamenti, valamint a 2010-es országgyűlési és önkormányzati választásokon a Centrum Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP); az erről szóló megállapodást Szegeden írta alá a két párt elnöke kedden.
júl. 8
12:18
Akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék a graffitizőket (Alternatív Energia)
A Büntető Törvénykönyv módosítását indítványozza a Fidesz, hogy rongálás elkövetésének minősüljön a graffitizés. Erről Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 8
12:20
Az Ab elnöke elfogadta a kormányfő meghívását (Alternatív Energia)
Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke részt vesz azon a találkozón, amelyet a miniszterelnök a szombati melegfelvonulásokon történtek kapcsán kezdeményezett - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke.
júl. 8
12:36
Kőröshegyi völgyhíd és dunaújvárosi híd - a politikai nyomás költségei (Infostart)
Az Állami Számvevőszék szerint nem volt indokolt a Kőröshegyi viadukt felhúzása, és nagy többletköltséggel járt a dunaújvárosi Duna-híd előrehozott megépítése is. A szervezet főigazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta: a Kőröshegyet elkerülő nyomvonaltervek jóval olcsóbbak lettek volna.
júl. 8
12:54
Összefogást sürget a Budavári Önkormányzat a graffitik ellen (Infostart)
A Budavári Önkormányzat fideszes polgármestere összehangolt társadalmi összefogást szorgalmaz a falfirkálók ellen. Nagy Gábor Tamás országgyűlési képviselőként a büntető törvénykönyvben nevesítené az ilyen cselekményeket.
júl. 8
13:12
Kulcsár-ügy: védőbeszédekkel folytatódik a tárgyalás (Infostart)
A Kulcsár Attila által elkövetett sokmilliárdos sikkasztás bűnsegédi alakzatával megvádolt Rejtő E. Tibornak, a K and H Bank volt vezérigazgatójának ártatlanságát hangoztatta védőbeszédében ügyvédje a Fővárosi Bíróságon kedden.
júl. 8
13:12
Fidesz elnökség szerint az áremelkedések ügyébena a kormány blöfföl (Alternatív Energia)
A kormány blöfföl és mellébeszél az áremelkedések ügyében, és még le is bukik - mondta a Fidesz alelnöke a párt elnökségi ülése közben tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
júl. 8
13:30
"Az Alstom cég késik a szerelvények szállításával" (Alternatív Energia)
Demszky Gábor kérésére, további egyeztetések után, két hét múlva foglalkozik ismét a Főpolgármesteri Kabinet a 2-es és a 4-es metróvonalra vásárolt járművek szállításával, a várható fél év körüli csúszással, illetve az ezzel összefüggő kötbérezési problémákkal - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója .
júl. 8
13:48
Sorban állás az európai egészségbiztosítási kártyáért (Infostart)
Sorban állásra számíthatnak azok, akik a nyaralás előtt akarják kiváltani az európai egészségbiztosítási kártyát. Ennek ellenére megéri kikérni, hiszen az unió országain kívül Svájcban, Norvégiában és Horvátországban is igénybe vehetjük vele a sürgősségi ellátást.
júl. 8
13:48
Teljesen elszállt a kuruc.info (Alternatív Energia)
Telejesen elszállt a kuruc.info, már a hibaüzenetet, a tájékoztató szöveget sem lehet olvasni domain címükön. Ahogy arról korábban beszámoltunk a szélsőséges portál szerverét pénteken "lekapcsolták", a honlap (a hírek szerint) ideiglenesen egy németországi szerverre költözött, majd tegnap olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, miszerint site-nak sikerült új helyet találnia az Egyesült…
júl. 8
13:50
Együttműködnek a vámosok és a pénzügyi felügyelők (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) együttműködési megállapodást kötött a pénzügyi szektor működését és az állami bevételeket veszélyeztető jogsértésekkel, illetve a pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékony fellépés érdekében - közölte a két szervezet. Az erről szóló dokumentumot Nagy János, a VP országos parancsnoka és Farkas…
júl. 8
14:06
Bélrendszeri fertőzés jele lehet a magas láz - orvoshoz kell vinni a kicsiket (Infostart)
Egyre gyakoribbak a gyermekek bélrendszerét érintő, 40 fokosnál magasabb lázzal járó vírusfertőzések - mondta az InfoRádiónak a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Fekete Ferenc hozzátette: a magas lázzal küszködő kisgyermeket azonnal orvoshoz kell vinni, mert, ha a háttérben bakteriális fertőzés áll, az életveszélyes is lehet.
júl. 8
14:48
Varga Mihály: a kormány blöfföl, és még le is bukik (Infostart)
Az Országgyűlés házbizottsága szerdán tárgyalja a Fidesz áfa-csökkentő javaslatait az alapvető élelmiszerek és a távhő esetében, valamint ármérséklő kezdeményezését az üzemanyagoknál. A legnagyobb ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a kormány blöfföl, majd lebukik az árcsökkentésre vonatkozó nyilatkozataiban.
júl. 8
14:48
Hiller: teljes az Új tudás program támogatása a szocialista frakcióban (Alternatív Energia)
Teljes a politikai támogatottsága az Új tudás programnak - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden újságíróknak a MSZP-frakció informális üléséről távozóban.
júl. 8
15:06
Fodor: csak akkor vesznek részt a gyűlésen, ha az nem egy pártrendezvény lesz (Alternatív Energia)
Az SZDSZ nem tartja helyesnek, hogy egy párthoz kötődjenek az ilyen típusú kezdeményezések - mondta a kormányfő által kezdeményezett Magyar Chartáról és a szeptemberi gyűlésről Fodor Gábor az SZDSZ elnöke kedden az MTI-nek nyilatkozva.
júl. 8
15:08
Kósa: nem az a gyógyír, hogy egy újabb egyletet alapítunk (Alternatív Energia)
A SZDSZ-szel ért egyet a Fidesz a Magyar Charta ügyében, a párt nem vesz részt a kormányfő által kezdeményezett szeptemberi gyűlésen - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Budapesten tartott sajtóértekezletén.
júl. 8
15:24
Így védekeznek a jégeső ellen a Dunántúlon (Infostart)
A Dél-Dunántúlon tizennyolc éve működik egy jégeső-elhárító rendszer. Huszár István, a NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés igazgatója elmondta: földi generátorokkal ezüstjodid molekulákat juttatnak a viharfelhőkbe, amivel csökkenthető a kialakuló jégszemek mérete, így jelentősen mérséklődik a jégverés által okozott kár.
júl. 8
15:24
Fidesz: Gyurcsány lebukott (Alternatív Energia)
A kormány blöfföl és mellébeszél az áremelkedések ügyében, és még le is bukik - mondta a Fidesz alelnöke a párt elnökségi ülése közben tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
júl. 8
15:42
Határon innen a lakás, határon túl a munkahely - Szakszervezeti segítség a szomszéd országban munkát vállalóknak (Alternatív Energia)
Tizennyolc-húszezer magyar dolgozik folyamatosan Ausztriában, nagyobb részük a határmenti Burgenlandban. A két ország szakszervezetei jó ideje közösen segítik a kinti munkavállalók eligazodását. Általános elismerést kiváltó tevékenységüket azonban vissza kellett fogni, mert a finanszírozáshoz szükséges uniós pályázat áll a magyar kormányhivatalokban.
júl. 8
16:00
Czakó: nincs miért emlékezni Ságvárira (Alternatív Energia)
Letakarták Ságvári Endre emléktábláját kedden Debrecen belvárosában, a Vásáry István utcában. Kálmánné Szabó Katalin, az akciót szervező MDF debreceni elnöke a helyszínen közölte, kezdeményezik a polgármesteri hivatalnál, illetve az épület tulajdonosainál a tábla végleges eltávolítását.
júl. 8
17:12
Orbán: szerdán megegyezés lehet az áfacsökkentésről (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a szerdai házbizottsági ülésen a parlamenti pártok képviselői megegyezhetnek arról, hogy az Országgyűlés elé kerüljön a Fidesz áfacsökkentési javaslatcsomagja. A Fidesz elnöke erről kedden beszélt Budapesten tartott sajtóértekezletén.
júl. 8
17:30
Az MSZP közmunka programot segítő szervezőket javasol (Alternatív Energia)
Az MSZP azt javasolja, hogy az önkormányzatokat közmunka programot segítő szervezők támogassák - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese, frakcióigazgató kedden Budapesten újságíróknak a képviselőcsoport informális ülése után.
júl. 8
17:48
A KDNP nem fogja megszavazni, hogy a Büntető Törvénykönyvből vegyék ki a vörös csillagot (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint nem az önkényuralmi jelképekkel, hanem azok használati módjával van gond; a Fidesz viszont nem kívánta kommentálni, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint sérült Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használata miatt elítélték. A KDNP közölte: nem fogja megszavazni, hogy a Büntető…
júl. 8
18:06
A fővárosi MSZP-SZDSZ elutasította a parkolási botrány vizsgálatát (Alternatív Energia)
Érdemi vita nélkül leszavazták a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának kedd délutáni ülésén az MSZP-SZDSZ képviselők Bagdy Gábor (KDNP) azon kezdeményezését, hogy az önkormányzat vizsgálja ki a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulásnál kirobbant korrupciós botrányt.
júl. 8
18:24
Demszky: Tarlós hibája, hogy elhúzódik az M0-ás építése (Alternatív Energia)
Súlyos felelősség terheli Óbuda előző vezetését, így Tarlós Istvánt, amiért az elmúlt tíz évben nem sikerült megállapodni az M0-ás körgyűrű északi nyomvonalában - írta Demszky Gábor főpolgármester Tarlós Istvánnak, a fővárosi Fidesz frakcióvezetőjének küldött levelében, amelyet kedden az MTI-hez is eljuttatott.
júl. 8
19:18
Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Csúcstalálkozót kezdeményez a magyar miniszterelnök a Nabucco gázvezeték-projektben érdekelt országok részvételével. Gyurcsány Ferenc Türkmenisztán fővárosában, Asgabatban hangsúlyozta: sok még a nyitott kérdés és a bizonytalanság a Nabucco ügyében, ezért a szakértői egyeztetések után egy csúcstalálkozón kell beszélni a meglévő problémákról.
júl. 8
20:30
Óbuda: nem haladhat a Szentendrei úton a teherforgalom (Alternatív Energia)
Sem az óbudai önkormányzat, sem civil szervezetek nem támogatják az új fővárosi teherforgalmi stratégia azon pontját, amely szerint a Szentendrei úton haladna a teherforgalom - közölte Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere kedden este az MTI-vel az ebben a témában tartott fórum után.

Keresés