2008. július 8. kedd

júl. 8
6:00
Csökkentenék az élelmiszerárakat (Kripto Akadémia)
Elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy Litvániába telepítsék az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki tegnap George W. Bush amerikai elnökkel találkozott a világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország, a G8-ak csúcstalálkozójának első napján.
júl. 8
6:06
OECD: három év múlva vége lehet az internetnek (Infostart)
Közel az internet vége, mivel hamarosan telítődhet az információs világháló. 2011-re lelassulhat az átviteli sebesség, és akár lehetetlenné is válhat az új felhasználók csatlakozása az OECD szerint. Ennek oka, hogy az IP-címek rendszerének megalkotásakor csupán 500 számítógép kapcsolódott az internethez.
júl. 8
6:19
Mirko Cvetkovic lett Szerbia miniszterelnöke (Kripto Akadémia)
Szakértő, az őt jelölő párt belső köreihez nem tartozó miniszterelnöke lett Szerbiának Mirko Cvetkovic személyében, de sok belgrádi politikai megfigyelő úgy véli, hogy ez a fajta függetlenség inkább hátrányt fog jelenteni, mintsem előnyt - alárendeli a kormányfőt az őt kiválasztó Boris Tadic államfőnek.
júl. 8
6:24
Keresztény Woodstock: pogó Jézusért (Infostart)
Idén harmincadik alkalommal rendezték meg a Creation rockfesztivált, a "keresztény Woodstockot" az Egyesült Államokban. Hetvenezren látogattak el az eseményre, és 200 résztvevőt a fesztivál utolsó napján kereszteltek meg.
júl. 8
6:54
Folytatódnak az észak-koreai nukleáris programról szóló tárgyalások (Kripto Akadémia)
Csütörtökön ismét összeülnek az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások vezetői - jelentette be a dél-koreai főtárgyaló, Kim Szuk.
júl. 8
7:00
Az új szerb kormány sosem lesz hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét (Infostart)
Szerbiában megválasztotta az új kormányt a parlament. A Mirko Cvetkovic vezette belgrádi kabinet megalakulását a 250 tagú törvényhozás 127 képviselője támogatta.
júl. 8
7:13
Kétoldalú megállapodások Türkmenisztánban (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Türkmenisztánba látogat.
júl. 8
7:36
John McCain a nőkre hajt - egy női "vezérszurkolóval" (Infostart)
A Republikánus Párt Amerika leghíresebb és legenergikusabb üzletasszonyával készül meghódítani a női választókat, legalábbis azokat, akik Hillary Clinton kiesésével nem tudnak kire szavazni a novemberi elnökválasztáson.
júl. 8
7:48
Van remény a káros gázkibocsátás 50 százalékos csökkentésére (Kripto Akadémia)
Hosszú távú megállapodás várható a klímaváltozás elleni lépésekben a legfeljettebb ipari országok és Oroszország (G8) tojakói csúcstalálkozóján - közölték kedden japán kormányilletékesek és diplomaták.
júl. 8
7:50
Megszületett az új szerb kormány (Kripto Akadémia)
A belgrádi parlament hétfőn este alacsony többséggel megválasztotta Szerbia új kormányát.
júl. 8
8:06
Igen feszült a helyzet Dél-Oszétiában (Kripto Akadémia)
Letartóztatták hétfő éjjel Dél-Oszétiában a grúz hadsereg négy katonáját - jelentették be kedden a hivatalosan Grúziához tartozó szakadár terület hatóságai.
júl. 8
8:42
"Nem Pakisztán áll az indiai nagykövetség elleni merénylet mögött" (Kripto Akadémia)
Nem Pakisztán áll a kabuli indiai nagykövetség elleni merénylet mögött - jelentette ki kedden Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő.
júl. 8
9:00
Megállapodtak! Legalább 50 százalékkal csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását (Kripto Akadémia)
A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) vezetői tojakói csúcstalálkozójukon kedden megállapodtak annak szükségességéről, hogy "legalább 50 százalékkal" csökkentik 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását.
júl. 8
9:42
Az ukrán házelnökkel tárgyalt Kijevben Sólyom László (Infostart)
Arszenyij Jacenyukkal, az ukrán parlament elnökével tárgyalt ukrajnai állami látogatása második napján Sólyom László köztársasági elnök.
júl. 8
9:54
Megállapodás született az üvegházhatású gázok csökkentéséről a G8-csúcson (Metropol)
A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) vezetői tojakói csúcstalálkozójukon kedden megállapodtak annak szükségességéről, hogy „legalább 50 százalékkal” csökkentik 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását.
júl. 8
9:54
Csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását (Kripto Akadémia)
A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) vezetői tojakói csúcstalálkozójukon kedden megállapodtak annak szükségességéről, hogy "legalább 50 százalékkal" csökkentik 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását.
júl. 8
10:18
Hadgyakorlatot kezdett az iráni iszlám rendszer elitalakulata (Infostart)
Tengeri hadgyakorlatot kezdett a Perzsa-öböl vizein az iráni iszlám rendszer elitalakulatának számító Forradalmi Gárda.
júl. 8
10:30
Szennyvíztisztítót neveznek el George W. Bushról (Kripto Akadémia)
Szennyvíztisztítót akarnak elnevezni George W. Bushról San Franciscóban "méltó" emlékül az Egyesült Államok 43. elnökének.
júl. 8
10:32
NATO-csatlakozási jegyzőkönyvet írnak alá (Kripto Akadémia)
Albánia és Horvátország szerdán Brüsszelben aláírja a NATO-csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet.
júl. 8
10:34
"Súlyos, semmivel sem igazolható bűntett" (Kripto Akadémia)
Magyarország elítéli India kabuli nagykövetsége elleni merényletet - tájékoztatott Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
júl. 8
10:48
Egy nap alatt 9 millió fát ültettek Mexikóban (Kripto Akadémia)
Egy nap alatt kilenc millió fát ültettek Mexikóban az évi 316 ezer hektárnyi, illegálisan kivágott erdők pótlására.
júl. 8
11:06
Budai: külföldiek véleménye Magyarországról (Kripto Akadémia)
A magyar kormányzati kommunikáció felelősei számára elengedhetetlen, hogy behatóan ismerjék a legjelentősebb európai országok - köztük Németország - tömegtájékoztatását, a Magyarországról alkotott külföldi véleményeket - jelentette ki berlini látogatását értékelve Budai Bernadett kormányszóvivő.
júl. 8
11:24
"Azerbajdzsán érdekelt abban, hogy Európa energiaellátása biztonságos legyen." (Kripto Akadémia)
Azerbajdzsán kész tranzitlehetőségeket teremteni földgáz szállítására a Kaszpi-térségből Európába - jelentette ki az azeri állami olajvállalat, a SOCAR vezetője, amikor Bakuban tárgyalt Mosonyi György Mol vezérigazgatóval.
júl. 8
11:42
Az EU üdvözli a szerb kormány megalakulását (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió kedden üdvözölte a szerb kormány hétfő éjjeli megalakulását.
júl. 8
11:48
Földrengés Japánban - károkról nem érkezett jelentés (Infostart)
A Richter-skálán mért 6-os erősségű földrengés rázta meg Japán déli részét. Sérültekről vagy károkról nem érkezett jelentés. A földmozgás középpontja 50 kilométerrel az óceán alatt volt, Okinava sziget partjai közelében.
júl. 8
12:18
Megvan mennyit ér a szlovák korona (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden egyetértésre jutottak abban, hogy 1 euró = 30,126 szlovák korona paritáson határozzák meg a szlovák fizetőeszköz euróra való átváltásának árfolyamát - közölték Brüsszelben.
júl. 8
12:54
Márcsak 25-ig lehet jelentkezni a roma gyakornoki programra (Kripto Akadémia)
Még a hónap végéig várják azoknak a diplomával vagy megkezdett felsőfokú tanulmánnyal, illetve szerkesztő-riporteri ambícióval rendelkező roma fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek a televíziózás és a rádiózás iránt; öt kiválasztott fiatal egy évig ösztöndíjasként tanulhat és dolgozhat a Magyar Rádióban és a Magyar Televízió különböző szerkesztőségeiben.
júl. 8
13:36
Meghatározták a szlovák korona euró-átváltási árfolyamát (Infostart)
Egy euró = 30,126 szlovák korona paritáson határozták meg a szlovák fizetőeszköz euróra való átváltásának árfolyamát - közölték Brüsszelben. A szlovák korona most bejelentett árfolyama valószínűsíthető volt, ugyanis az Európai Központi Bank már közölte, hogy a korábbi 35,44 koronás árfolyam 30,126-ra módosul. Ez 15 százalékos felértékelődést jelent.
júl. 8
15:06
A világ vezetői bőséges vacsora felett tárgyalnak az élelmiszerválságról (Infostart)
Nemrég Gordon Brown brit kormányfő még arra hívta fel a britek figyelmét, hogy túl pazarlóan bánnak az élelmisszerekkel, a Japánban megrendezett G8-as csúcson azonban már 18 fogásos pazar menü felett vitatja meg politikustársaival a globális élelmiszerválságot.
júl. 8
15:08
Nem "büntetik" tovább a luxusautókat (Infostart)
Mégsem kell majd csillagászati összegű behajtási díjat fizetni a Londonban közlekedő luxuskocsiknak - döntött a brit főváros új főpolgármestere. Emiatt viszont jelentős kártérítést kell fizetnie az időközben London ellen pert indító Porche autógyártó cégnek.
júl. 8
15:24
G8: szankciók Zimbabwe ellen (Kripto Akadémia)
A G8-csúcs résztvevői ENSZ-szankciókat kérnek Zimbabwe ellen
júl. 8
15:42
"Az orosz hírszerzés ma is kész az akcióra nyugati célpontok ellen" (Infostart)
Az orosz állam támogatásával ölték meg Litvinyenkót - állítják brit biztonsági illetékesek. A hír egy időben vált nyilvánossá azzal, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök első ízben találkozott egymással a hokkaidói G8-as csúcson.
júl. 8
15:42
Aláírták a cseh-amerikai radarszerződést (Kripto Akadémia)
Amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről szóló keretszerződést írt alá kedden délután Prágában Karel Schwarzenberg cseh és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
júl. 8
15:44
Aszad: Bush nem tudja tető alá hozni a közel-keleti békét (Kripto Akadémia)
Bassár el-Aszad szíriai elnök a következő amerikai elnökre számít a közel-keleti béketárgyalások elősegítésében, mert szerinte a jelenlegi amerikai kormányzatban nincs meg "sem a szándék, sem a vízió".
júl. 8
16:00
Pekingben nem látni a szmogtól (Infostart)
A kínai hatóságok fogadkoznak, hogy augusztusra, az olimpiai játékok kezdetére Peking légszennyezettségi mutatói meg fognak felelni az Egészségügyi Világszervezet követelményeinek. A BBC mérései azonban azt mutatják: a kínai főváros levegőjének szennyezettsége jelenleg többszöröse a megengedettnek. Volt nap, amikor hétszeresen lépte túl az elfogadható értékeket.
júl. 8
16:54
Göncz Kinga: függetlenedni kell az orosz gáztól (Kripto Akadémia)
Az Oroszországtól való energetikai függetlenség elérésének nem csupán Észtország és Magyarország, hanem az egész Európai Unió feladatává kell válnia - vélekedett Göncz Kinga külügyminiszter kedden az észt fővárosban az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.
júl. 8
16:56
EU: elvileg megoldott, de a gyakorlatban nem működő jogi megoldások (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió igazságügyi együttműködése hitelességének egyik központi kérdése az, hogy az emberek érzékelik-e, hogy a közös megoldások működnek vagy pedig azt tapasztalják, hogy a politikai nyilatkozatokkal ellentétes dolgok történnek - hangsúlyozta kedden Draskovics Tibor.
júl. 8
17:30
A holland felsőház is jóváhagyta a lisszaboni szerződést (Kripto Akadémia)
Az alsóház után a holland parlament felsőháza is jóváhagyta kedden a lisszaboni szerződést, amely az Európai Unió hatékonyabb működését szolgálja.
júl. 8
18:06
Leszerelnek két litván katonát, mert megtagadták az afganisztáni szolgálatot (Kripto Akadémia)
Juozas Olekas litván nemzetvédelmi miniszter parancsot adott két olyan szerződéses katona elbocsátására, akik megtagadták a további szolgálatot Afganisztánban - közölte a minisztérium kedden.
júl. 8
18:42
Oroszország elutasítja az amerikai radart Csehországban (Kripto Akadémia)
Oroszország továbbra is elutasítja, és saját biztonságára nézve veszélyesnek tartja az amerikai rakétapajzs Közép-Európába telepíteni tervezett elemeit, de amiatt senkit sem kíván megfélemlíteni vagy megtámadni.
júl. 8
19:00
Putyin fokozatos gázáremelést ígér (Infostart)
Az orosz kormány puha átmenetet biztosít a lakosságnak a földgáz hazai árának piaci szintre emelésében - ígérte kedden Vlagyimir Putyin miniszterelnök miután megbeszélést folytatott a Gazprom állami monopólium vezetőjével, Alekszej Millerrel.
júl. 8
20:12
Észtországban tárgyalt Göncz Kinga (Kripto Akadémia)
Egynapos látogatást tett Göncz Kinga külügyminiszter kedden Észtországban, ahol európai ügyekről és a kétoldalú együttműködésről tárgyalt, és ismerkedett az úgynevezett elektronikus honvédelem elemeivel, amelyeket Magyarország is alkalmazni szeretne a jövőben.
júl. 8
20:30
Oroszország haditechnikával válaszol a radarszerződésre (Kripto Akadémia)
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
júl. 8
20:48
Nőhet a munkaidő Franciaországban (Kripto Akadémia)
A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta kedden azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amelynek értelmében a vállalatok és a szakszervezetek megállapodhatnak a munkaidő növelésében.
júl. 8
21:06
Kötelező konzultáció az amerikai elnöknek háborúk előtt (Kripto Akadémia)
Szorosabb konzultációt írna elő az amerikai elnök és a kongresszus között a jövőben a háborúk megindítása előtt a két volt külügyminiszter vezette kétpárti vizsgálóbizottság, amely kedden hozta nyilvánosságra javaslatát.
júl. 8
21:42
Muzulmánok szkafandernek beillő fürdőruhában (Infostart)
Imaszoba, elkülönített fürdőzőhely, alkoholmentes italok - a többi mellett ezeket kell nyújtaniuk a török tengerparton azoknak a szállodáknak, amelyek vendégeik között muzulmánokat is szívesen látnának.
júl. 8
22:18
Pentagon: a radarrendszer a távol-keleti veszély ellen van (Kripto Akadémia)
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
júl. 8
23:12
Matonga rasszizmussal vádolja a G8-akat (Kripto Akadémia)
A zimbabwei hatalom rasszizmusnak és az afrikai vezetők megsértésének tartja azt, hogy a G8-országcsoport pénzügyi korlátozások bevezetésével fenyegette meg kedden Zimbabwét, és nem ismerte el Robert Mugabe elnök újraválasztásának törvényességét.
júl. 8
23:48
Rivális bandák háborúznak Tripoliban (Kripto Akadémia)
Ismét összecsapásba bonyolódtak egymással két rivális fegyveres csoport tagjai kedden a libanoni Tripoliban - közölte a biztonsági szervek egy tagja.

Keresés