2008. augusztus 1. péntek

aug. 1
6:24
Megválasztották az új kormányfőt Haitin (Kripto Akadémia)
Megszerezte a szükséges többséget csütörtökön a haiti törvényhozás felsőházában az ország új kormányfője; a szavazás véget vetett a karibi országban a három hónappal ezelőtti éhséglázadás után kialakult belpolitikai patthelyzetnek.
aug. 1
6:36
Nyolcan meghaltak egy amerikai repülőbalesetben (Infostart)
Az egyesült államokbeli Minnesotában leszállás közben a földnek csapódott egy kisrepülő; a balesetben nyolc ember meghalt.
aug. 1
7:00
Ehud Olmertet negyedszer is kihallgatja az izraeli rendőrség (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli kormányfőt negyedszer is kihallgatja a rendőrség pénteken vesztegetési és csalási ügyek kapcsán.
aug. 1
7:48
"Karadzic személyesen valószínűleg senkit nem végzett ki" (Infostart)
Nem emelt kifogást a vádemelés ellen a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic a hágai Nemzetközi Törvényszéken tartott első meghallgatásán. A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az InfoRádióban azt mondta: a volt boszniai szerb elnököt akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.
aug. 1
8:30
A békefenntartók egyelőre Nyugat-Szudánban maradnak (Kripto Akadémia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy évvel meghosszabbította csütörtökön az ENSZ és az Afrikai Unió égisze alatt a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban működő közös békefenntartó alakulat (UNAMID) mandátumát.
aug. 1
8:32
A venezuelai elnök államosítana egy spanyol tulajdonban lévő bankot (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette csütörtökön, hogy államosítani kíván egy spanyol tulajdonban lévő venezuelai pénzintézetet.
aug. 1
8:48
Gázrobbanás egy törökországi kollégiumban (Kripto Akadémia)
Kollégiumban robbant egy gázpalack Törökország középső részén péntek hajnalban, hat diák meghalt.
aug. 1
9:06
Leng Sary ismét kórházban (Kripto Akadémia)
Ismét kórházba szállították pénteken Phnompenben Ieng Saryt, a vörös khmer rezsim egykori külügyminiszterét, akit népirtásért és emberiesség elleni bűntettekért állítottak az ENSZ égisze alatt létrehozott nemzetközi bíróság elé.
aug. 1
9:24
A háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb elnök nem kifogásolta a vádemelést (Kripto Akadémia)
Megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszéken csütörtökön tartott első meghallgatásán a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök, aki egyelőre nem emelt kifogást a vádemelés ellen, ám megerősítette, hogy önmaga kívánja ellátni védelmét. Karadzsics a legkiemelkedőbb személyiség a háborús bűnök miatt őrizetbe vett balkáni vezetők közül azóta, hogy Belgrád kiadta Hágának…
aug. 1
9:36
Lezserségre buzdítanak az ENSZ főhadiszállásán (Infostart)
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i munkatársait arra buzdítják, hogy öltözzenek lezserebben. Az ok: spórolás céljából az épületekben visszafogják a légkondicionálást.
aug. 1
9:54
Enyhül az olimpiai netcenzúra (Infostart)
Kína feloldotta több internetes honlap elérhetőségének tilalmát, de sok címet továbbra sem lehet elérni a világhálón az ötkarikás játékok médiaközpontjában.
aug. 1
10:00
Lemondott a japán kormány (Kripto Akadémia)
Lemondott pénteken nagyarányú átalakítása miatt a japán kormány. Fukuda Jaszuo 2007 szeptembere óta kormányozta a szigetországot 17 fős kabinetjével, amelyből 15 minisztert még előde, Abe Sindzo nevezett ki.
aug. 1
10:30
Felforgatja kormányát a japán miniszterelnök (Infostart)
Lemondott a japán kormány. Fukuda Jaszuo 2007 szeptembere óta kormányozta a szigetországot 17 fős kabinetjével, amelyből 15 minisztert még elődje, Abe Sindzo nevezett ki.
aug. 1
10:36
Megtudta, hogy nyomoznak az ügyében és öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
Valószínűleg öngyilkosságot követett el az amerikai bioterror-ellenes központ egyik vezető kutatója, aki ellen az igazságügyi minisztérium büntetőjogi feljelentésre készült a 2001 őszén szétküldött, antraxot tartalmazó postai küldemények miatt - jelentette pénteki számában a Los Angeles Times.
aug. 1
10:54
Hamász és Fatah rivalizálás: egymást támadják (Kripto Akadémia)
A Hamász iszlamista palesztin szervezet biztonsági erői őrizetbe vették a rivális Fatah mozgalom vezető képviselőit pénteken a Gázai övezetben.
aug. 1
11:12
Nagy pompával megkoronázták Tonga új királyát (Kripto Akadémia)
Fényes ünnepség keretében, külföldi vendégek jelenlétében megkoronázták pénteken V. George Tupout, Tonga új királyát.
aug. 1
11:48
Bányarobbanás Kínában: 14 halott (Kripto Akadémia)
Legalább 14-en meghaltak pénteken a Kína közepső részén fekvő Honan tartományban bekövetkezett bányarobbanásban.
aug. 1
11:50
Rakétatámadással fenyegette meg Kolumbiát a nicaraguai elnök (Kripto Akadémia)
Szovjet gyártmányú rakéták bevetésével fenyegette meg Kolumbiát Daniel Ortega nicaraguai elnök pénteken.
aug. 1
12:06
Washington legkésőbb november 15-ig megszünteti a vízumkényszert a csehek számára (Kripto Akadémia)
Washington legkésőbb november 15-ig megszünteti a vízumkényszert az Egyesült Államokba utazó cseh állampolgárok számára - közölte pénteken a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
aug. 1
12:18
"Tudnod kell, hogy hárman lesztek a vonalban" (Infostart)
Eldobható mobiltelefonokat kell használniuk Kínában a brit olimpiai küldöttség tagjainak, mivel a szigetországban attól tartanak, hogy a kínai hatóságok megpróbálják majd lehallgatni a küldötteket.
aug. 1
12:36
Lefújták a Lufthansa-sztrájkot, de további járatokat törölnek (Infostart)
Megállapodtak a Lufthansa és a munkavállalók megbízottai, így véget ért a hétfőn kezdődött légiforgalmi sztrájk. Az egyezség szerint két lépcsőben 7,4 százalékkal emelik az alkalmazottak fizetését. Zökkenőmentes forgalomra ugyanakkor csak hétfőtől lehet számítani.
aug. 1
13:36
Moszkvai bíróság: Nyevzlin bűnös! (Kripto Akadémia)
Bérgyilkosságok és gyilkossági kísérletek megszervezésében találta bűnösnek pénteken egy moszkvai bíróság Leonyid Nyevzlint, a felszámolt Yukos (Jukosz) olajipari óriáscég egyik volt főrészvényesét.
aug. 1
14:24
Ki lehet játszani a kínai netkorlátozást, de törvényellenes (Infostart)
Bár most még több internetes oldalt nem lehet elérni a pekingi olimpiai faluból, a legfrissebb hírek szerint a kínai hatóság ki fogja kapcsolni azt a tűzfalat, ami gátolja a korlátlan nethasználatot. Ha mégsem így lenne, egy kis fölkészüléssel ki lehet játszani az intézkedést - igaz, ez törvényellenes.
aug. 1
14:30
Csalódott szerbek az unió reakciói miatt (Kripto Akadémia)
Szerbiában politikusok és a közvéleményt formáló újságok is nyugtalanítónak tartják azt, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT), s az Európai Unió sokkal visszafogottabban reagált Radovan Karadzic kiadására, mint Belgrád remélte.
aug. 1
15:00
Délután eldőlhet, meg tud-e egyezni a két romániai magyar párt (Infostart)
A sokadik végső határidő lejárta után sem tudni, sikerül-e megegyezniük a romániai magyar pártoknak az őszi parlamenti választásokon való közös részvételről.
aug. 1
16:48
Tombol a tűzvész Antalyánál, repülőgépek is segítenek az oltásban (Infostart)
Török tűzoltók repülőgépek és helikopterek támogatásával próbálják feltartóztatni a lángokat, amelyek nem kevesebb mint 4 ezer hektár erdő megsemmisítésével fenyegetnek Antalya tartományban, a földközi-tengeri turistaparadicsomban. A turisták által látogatott területeket azonban nem veszélyeztetik a lángok.
aug. 1
17:06
Nincs megállapodás, külön indulnak a romániai magyar pártok (Infostart)
Megegyezés nélkül zárult le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt arról folyó egyeztetés-sorozata, hogy közösen állítsanak jelölteket az őszi parlamenti választásokon.
aug. 1
20:24
Az óceán hullámaival termeltetnek áramot (Infostart)
Az Atlanti-óceán hullámaiból száz kilowattos teljesítményű, villamos energiát termelő turbinát állítottak üzembe a skóciai Islay szigetén.
aug. 1
20:42
Amikor a perén nyerészkedik a háborús bűnös (Infostart)
Alig kezdődött el a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb elnök, Radovan Karadzic perének tárgyalása a hágai bíróságon, a szerb sajtó máris azt feszegeti, hogy ki mennyit keres, és mennyibe kerül a bírósági tárgyalás. Az eddigi legdrágább hágai per 1,4 millió dollárjába került a hágai Nemzetközi Bíróságnak.
aug. 1
21:36
Radikálisan átalakul a spanyolok életformája (Infostart)
Az energiafelhasználás radikális csökkentésére készül Spanyolország. A kormány terve szerint jelentős sebességkorlátozás lépne életbe az utakon, és szabályoznák a légkondicionálók használatát.

Keresés