2008. augusztus 25. hétfő

aug. 25
4:30
Éles vita Szerbiában a Vajdaság miatt (Kripto Akadémia)
Éles belpolitikai vitát idézett elő Szerbiában az a hét végén nyilvánosságra került tervezet, amely inkább érzelmileg fontos, semmint politikailag jelentős változtatások révén nagyobb hangsúlyt próbál adni a Vajdaság Szerbián belüli részleges önállóságának.
aug. 25
5:42
Hillary Clinton Obamára adja a voksát (Kripto Akadémia)
Ma kezdődik Denverben a demokrata elnökjelölő konvenció. A négynapos hatalmas show utolsó napján hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltjévé választják Barack Obamát, akinek komoly esélye van arra, hogy az Egyesült Államok első fekete elnöke legyen. A konvención kellene összebékíteni az Obama-párti demokratákat és a nagy vesztes, Hillary Clinton támogatóit. Az afrikai-amerikai szenátor a…
aug. 25
5:57
Madridi repülőszerencsétlenség: halottnak hitték szülei a stewardesst (Infostart)
Annak köszönheti életét a szerdán lezuhant madridi repülő egyik stewardesse, hogy a szokásostól eltérően nem a gép hátuljában, hanem az elejében foglalt helyet. Még azelőtt kirepült a gépből, hogy az kigyulladt volna, és egy közeli patakban landolt. Szülei órákig halottnak hitték.
aug. 25
6:15
Margaret Thatcher elfelejtette, hogy meghalt a férje (Infostart)
Emlékezetkiesésben szenved az Egyesült Királyság legendás Vasladyje, Margaret Thatcher egykori konzervatív miniszterelnök. A családi titkot a tory politikus újságíró lánya tárta fel megrázó könyvében.
aug. 25
8:03
65 áldozata van a kirgizisztáni repülőgép-szerencsétlenségnek (Infostart)
Hatvanöt ember vesztette életét a kirgiz főváros mellett vasárnap történt légi balesetben, a hatóságok szerint a halálos áldozatok között vannak egy ifjúsági kosárlabdacsapat tagjai.
aug. 25
8:05
Nézze meg a World Trade Center helyét, hét évvel a tragédia után (Infostart)
Majdnem hét év telt el azóta, hogy egy terrortámadás következtében leomlott a New York-i World Trade Center ikertornya, az épületek helyén azonban még ma is csak gödör van.
aug. 25
8:21
Olimpiai ünneplés helyett gyász Londonban (Infostart)
Vasárnap hajnalban egy 18 éves angol fiatalt késeltek halálra London keleti részén, ahol elhalasztották az olimpiai ünneplést. A brit fővárosban idén már 24 tizenévest öltek meg.
aug. 25
9:33
Galamb volt a börtönlakók heroindílere (Infostart)
Az egyik elítélt galambja szállított heroint egy fokozottan őrzött boszniai börtön elítéltjeinek. A madarat letartóztatták. Most azon gondolkodnak az intézmény vezetői, érdemes-e drogrehabilitációs programot indítani a börtönben.
aug. 25
11:03
Szaakasvili: "Ez a klasszikus lerohanás kategóriája" (Infostart)
Katasztrofális következményekkel járna a Grúziától való elszakadásra törekvő Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének orosz elismerése - mondta Mihail Szaakasvili grúz elnök a Libération című francia lap hétfői számában megjelent interjúban.
aug. 25
12:15
Az egység a tét a demokraták gyűlésén (Infostart)
Hétfőn kezdődik az amerikai Demokrata Párt négynapos elnökjelölő nagygyűlése, amelyen több mint négyezer küldött szavazhat majd arra, hogy a novemberi elnökválasztáson ki induljon demokrata párti színekben. Kiélezett harc nem várható, Barack Obama illinois-i szenátor már az előválasztásokon megszerezte a többséget. Már az alelnökjelölt is megvan, a kérdés csupán az, hogy az afroamerikai politikus…
aug. 25
13:09
Szerb lapok: a magyar pólóválogatott az őt megillető trónon (Infostart)
A magyar vízilabda emelt fővel és meggyőzően került vissza az őt megillető helyre - állapítja meg a szerbiai sajtó, megjegyezve, hogy az olimpiai arany nem volt kérdéses már akkor sem, amikor még fej-fej mellett haladt a két csapat a fináléban.
aug. 25
14:03
Egyesülés előtt a Dresdner és a Commerzbank (Infostart)
Pénzügyi körök értesülése szerint küszöbön áll a Dresdner és a Commerzbank egyesülése. A világ egyik legnagyobb biztosító intézete, az Allianz 9 millió euróért adja el a tulajdonában lévő Dresdner Bankot.
aug. 25
14:05
Abbász: nincs béke az összes palesztin fogoly elengedése nélkül (Infostart)
A palesztin elnök csak olyan békeszerződést ír alá Izraellel, amely a zsidó állam által bebörtönzött összes palesztin elengedését is tartalmazza. Mahmúd Abbász erről Rámalláhban beszélt, amikor fogadta az Izrael által szabadon bocsátott 198 palesztin elítéltet.
aug. 25
14:21
Tűz ütött ki egy spanyolországi atomerőműben (Metropol)
Tűz ütött ki vasárnap egy atomerőműben Spanyolország északkeleti részén, de az atomlétesítmények biztonsága fölött őrködő spanyol hatóság közleménye szerint nem csorbult a baleset miatt sem az alkalmazottak, sem a környéken lakók egészsége, és a természeti környezet sem károsodott.
aug. 25
14:39
Az orosz parlament támogatná Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét (Metropol)
Az orosz parlament mindkét háza egyhangúlag felhívta az államfőt a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerésére. Grúzia szerint a felhívásnak nincs jelentősége.
aug. 25
15:54
Mugabe nem akarja átadni a hatalmat (Kripto Akadémia)
A zimbabwei ellenzéknek sikerült elnyernie a parlamenti elnöki posztot a törvényhozás alakuló ülésén hétfőn.
aug. 25
16:27
Az ügyészség vizsgálja, voltak-e CIA-börtönök (Infostart)
Lengyelországban ügyészségi vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy az amerikai hírszerző szolgálatnak, a CIA-nek valóban voltak-e titkos börtönei lengyel területen 2003 és 2005 között - hozta nyilvánosságra a varsói belügyminisztérium.
aug. 25
17:21
Milliárdokat hagyott gyermekeire Ceausescu egykori barátja (Infostart)
A romániai Lugoson hétfőn temették az egyik leggazdagabb román állampolgárt. A 91 éves korában elhunyt Josif Constantin Dragan becslések szerint 1,6 milliárd dolláros vagyont hagy hátra 35 éves feleségére, és három kisiskolás korú gyermekére.
aug. 25
18:36
"Oroszországnak most nincs ideológiája, csak hatalma és ambíciói" (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökválasztás eredményétől függ, hogy tovább romlanak-e az amerikai-orosz kapcsolatok - mondta Charles Gati magyar származású amerikai politológus hétfőn az MTI-nek. A szakértő szerint csak "blöffölt" az orosz elnök, amikor azt mondta, hogy országa megszakítaná a kapcsolatokat a NATO-val.
aug. 25
19:12
"A múlté a Grúzia területi integritásáról szóló fecsegés" (Kripto Akadémia)
Oroszország nem akarja elcsatolni Grúziától Abháziát és Dél-Oszétiát, a kaukázusi ország két szakadár területét - jelentette ki Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes a Der Spiegel német magazin internetes kiadásának.
aug. 25
19:14
Több mint kilencven civil áldozat (Kripto Akadémia)
Újra akarja tárgyalni az afgán kormány a külföldi csapatok afganisztáni jelenlétének feltételeit - szögezi le a kabinet hétfőn kiadott határozata.
aug. 25
19:27
A drága benzin előnyei (Infostart)
Ha drágul a benzin, az amerikaiak mintha óvatosabban vagy kevesebbet vezetnének, ugyanis kevesebb halálos közúti baleset történik - állapította meg a Michigani Egyetem.
aug. 25
19:29
Rosszullétet okozott a mérgező gáz (Infostart)
Németországban 51 ember lett rosszul, amikor mérgező gáz került a levegőbe egy gyárból Wuppertal közelében. A kórházba vitt emberek főként légúti fájdalmakra, szembántalmakra és borirritációra panaszkodtak.
aug. 25
20:06
Rombolás, fosztogatás és megfélemlítés folyik Dél-Oszétiában (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaországot aggasztják azok a jelentések, amelyek szerint rombolás, fosztogatás és megfélemlítés folyik Dél-Oszétiában, Grúzia orosz ellenőrzés alatt álló egyik szakadár területén.
aug. 25
21:00
Az Egyesült Államok felülvizsgálja kapcsolatait Oroszországgal (Kripto Akadémia)
Oroszország megszegte a Grúziával kötött tűzszüneti megállapodást - hangsúlyozta az amerikai elnöki hivatal.
aug. 25
21:15
Az USA felülvizsgálja Oroszországgal fenntartott kapcsolatait (Infostart)
Az Egyesült Államok felülvizsgálja Oroszországgal fenntartott kapcsolatait - jelentette be a Fehér Ház. Az amerikai elnöki hivatal közölte: álláspontja szerint Moszkva megszegte a Grúziával kötött tűzszüneti megállapodást.
aug. 25
21:36
"Rengeteg munka vár még ránk" (Kripto Akadémia)
Az újabb közel-keleti látogatást lebonyolító amerikai külügyminiszter üdvözölte, hogy Izrael a nap folyamán szabadon engedett 198 palesztin foglyot.

Keresés