2008. július 31. csütörtök

júl. 31
4:00
Mégsem lesz háború a brit munkáspárton belül (Kripto Akadémia)
David Miliband tegnap sajtóértekezleten cáfolta, hogy frontot nyitott volna Gordon Brown kormányfő ellen. A brit külügyminiszternek a The Guardian című lap számára írott cikkéből azt olvasták ki, hogy a Tony Blair „igazi” utódának tartott Miliband hajlandó a Brown irányításával elégedetlen munkáspárti erők élére állni és beindítani a pártvezér-választási folyamatot.
júl. 31
4:36
Olmert az ellene folyó „mocskolódó, lejárató, hazug kampánnyal” indokolta lemondását (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök tegnap drámai nyilatkozatban jelentette be, hogy pártja, a Kadima szeptemberi belső választásain nem fogja többé jelöltetni magát. A választások után Olmert lemond tisztségéről és átadja helyét az újonnan megválasztott pártelnöknek – de amíg posztján marad, folytatni fogja a béketárgyalásokat a palesztinokkal és a szíriaiakkal, és mindent megtesz sikerükért.…
júl. 31
4:54
Belgrád kiadta Hágának a volt boszniai szerb vezetőt (Kripto Akadémia)
Radovan Karadzsics ma délután négykor jelenik meg először a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. A háborús bűnökkel vádolt politikust szerda hajnalban szállították Belgrádból Hágába. A volt boszniai szerb vezető elfogása és kiadatása ellen tiltakozók és a rendőrség kedd esti összecsapásai során 25 rendőr és 19 randalírozó sérült meg.
júl. 31
6:42
Bűnösnek érzi-e magát Karadzic? (Kripto Akadémia)
Hágában csütörtökön tartják a háborús bűnökkel is vádolt Radovan Karadzic első bírósági meghallgatását a Nemzetközi Törvényszéken (NT).
júl. 31
8:06
McCain Paris Hiltonhoz, Britney Spearshez hasonlította Obamát - video (Infostart)
Paris Hiltonhoz és Britney Spearshez hasonlította legújabb kampányfilmjében John McCain, az amerikai Republikánus Párt valószínű elnökjelöltje várható ellenfelét, a demokrata párti Barack Obamát.
júl. 31
8:12
A Hamász szabadon engedte az ARD német televízió operatőrét (Kripto Akadémia)
Szabadon engedte a Hamász iszlamista szervezet az ARD német televízió öt napja őrizetbe vett palesztin operatőrét csütörtökön a Gázai övezetben.
júl. 31
8:48
Kiszabadult az ARD német televízió operatőre (Kripto Akadémia)
Szabadon engedte a Hamász iszlamista szervezet az ARD német televízió öt napja őrizetbe vett palesztin operatőrét csütörtökön a Gázai övezetben.
júl. 31
10:00
Lemondott brazil kulturális miniszteri tisztségéről Gilberto Gil (Kripto Akadémia)
Lemondott szerdán brazil kulturális miniszteri tisztségéről Gilberto Gil, a neves énekes.
júl. 31
12:00
Karadzic azt állítja, megállapodott Holbrooke-kal, hogy nem adják ki (Infostart)
Radovan Kardzic egykori boszniai szerb vezető azt állította egy szerb ügyésznek, hogy annak idején megállapodott Richard Holbrooke-kal, a daytoni békemegállapodás amerikai megalkotójával: nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT), ha visszavonul a politikai közéletből.
júl. 31
12:06
Az el nem kötelezett országok támogatják Iránt (Metropol)
Az el nem kötelezett országok mozgalmának 118 tagja támogatásáról biztosította az iráni atomprogramot teheráni tanácskozásán - jelentette csütörtökön az iráni állami televízió.
júl. 31
12:24
"Karadzic és Holbrooke megállapodott, hogy nem adják ki" (Kripto Akadémia)
Radovan Kardzic egykori boszniai szerb vezető azt állította egy szerb ügyésznek, hogy annak idején megállapodott Richard Holbrooke-kal, a daytoni békemegállapodás amerikai megalkotójával: nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT), ha visszavonul a politikai közéletből.
júl. 31
12:26
Kizárták a Pártból a szociáldemokraták egyik legtekintélyesebb politikusát (Kripto Akadémia)
A pártnak kárt okozó magatartása miatt kizárták a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) Wolfgang Clementet, a szociáldemokraták egyik korábbi legtekintélyesebb politikusát.
júl. 31
12:42
Pokolgép robbant Pakisztán afganisztáni konzulátusa előtt (Kripto Akadémia)
Kerékpárra szerelt pokolgép robbant csütörtökön az afganisztáni Heratban a pakisztáni konzulátus előtt: a merényletnek három sebesültje volt.
júl. 31
12:54
Szükségmenetrendet léptetett életbe a Lufthansa (Infostart)
Egyre inkább érezteti hatását a Lufthansa forgalmában a hétfőn kezdődött sztrájk. A világ egyik legnagyobb légitársasága már közel 130 járat törlésére kényszerült, ezek közel egynegyede a tengeren túlra indult volna. A Lufthansa - egyelőre jövő hétfőig - szükségmenetrendet léptetett életbe, hogy kifogja a szelet a járatlemondások és késések miatt felháborodott utasok vitorlájából.
júl. 31
13:00
"Karadzic számított rá, hogy elkapják" (Kripto Akadémia)
Fel volt készülve rá Radovan Karadzic, hogy letartóztatják - nyilatkozott csütörtökön a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb vezető testvére az Izvesztyija orosz napilapban.
júl. 31
13:12
Ingyen juthatnak lakáshoz a megbízható családok (Infostart)
Az elvándorlás és a születések számának visszaesése miatt lassan elnéptelenednek a keletnémet városok. Csupán Lipcsében csaknem 50 ezer lakás vár bérlőre, és már egy társaság is létesült azzal a céllal, hogy lakókat kerítsen, akik az épületek állagának megőrzéséréért cserében ingyen élhetnek az üresen álló otthonokban.
júl. 31
13:18
Harmincan halttja van az ukrajnai árnak (Kripto Akadémia)
Harmincan vesztették életüket a Nyugat-Ukrajnát sújtó áradások és viharos időjárás következtében - közölte csütörtökön Volodimir Sandra, az ukrán rendkívüli helyzetek minisztere.
júl. 31
13:54
Karadzsics azt állítja: nem adják ki (Metropol)
Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb vezető azt állította egy szerb ügyésznek, hogy annak idején megállapodott Richard Holbrooke-kal, a daytoni békemegállapodás amerikai megalkotójával: nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT), ha visszavonul a politikai közéletből.
júl. 31
14:42
Új miniszterelnök lesz-e az ősz végére? (Infostart)
A Tony Blair kormányfői és pártvezetői megbízatását megegyezés alapján öröklő, de a választók körében népszerűtlen Gordon Brown helyzete egyre tarthatatlanabbá válik, ahogy növekedik az ellenzéki konzervatív párt támogatottsága, a világgazdaság problémái pedig kezdenek begyűrűzni a szigetországba is.
júl. 31
15:06
A román elnök felkeresett egy római román illegális tábort (Metropol)
Traian Basescu román elnök felkeresett csütörtökön egy római illegális tábort, ahol román (túlnyomórészt roma) bevándorlók élnek. Első útja a táborba vezetett. Rögtön érkezése után odament, még mielőtt találkozott volna Silvio Berlusconi olasz kormányfővel.
júl. 31
15:36
Teljes reform az amerikai titkosszolgálatoknál (Infostart)
Alapjaiban reformálja meg az amerikai titkosszolgálatokat és erősíti a nemzeti hírszerzési igazgató (DNI), mint az összes szolgálat irányítójának szerepét az a rendelet, melyet George Bush amerikai elnök hagyott jóvá szerdán.
júl. 31
16:48
Elkezdődött Karadzic hágai meghallgatása (Infostart)
Megjelent a hágai Nemzetközi Törvényszéken csütörtökön tartott első meghallgatásán a volt boszniai szerb elnök.
júl. 31
21:00
Sokkoló gyilkosság egy távolsági buszon - levágták az áldozat fejét (Infostart)
Horror egy kanadai távolsági buszon: lefejeztek és majdnem kibeleztek egy embert a többi utas szeme láttára. A tettes a magasba emelte a levágott fejet, hogy a buszban mindenki jól lássa, majd hozzálátott a tetem feltrancsírozásához. A rendőrség egyelőre semmit sem közölt arról, hogy mi lehet a hátborzongató gyilkosság indítéka.
júl. 31
21:18
Tizenegy marhát csapott agyon a villám egy fa alatt (Infostart)
Tizenegy szarvasmarhát csapott agyon a villám egy fal alatt a dél-németországi Freiburg közelében csütörtökön.
júl. 31
21:20
Átnevelő munka az összedőlt iskolák képeiért (Infostart)
Bebörtönöztek egy kínai tanárt, amiért a májusi földrengésben összedőlt iskolákról töltött fel képeket az internetre. A katasztrófa után demonstrációk kezdődtek; a tüntetők vizsgálatot követeltek annak megállapítására, hogyan semmisülhettek meg olyan könnyen az épületek.
júl. 31
21:36
Három kocsmáros egymásnak ugrasztotta fél Németországot (Infostart)
Németországban parázs vitát lobbantott lángra az alkotmánybíróság döntése: általánosságban alkotmányellenesnek ítélték a szerte az országban életbe léptetett dohányzási tilalmat, és 2009 végéig a törvény újrafogalmazására szólítottak fel. Három kocsmatulajdonos keresett az alkotmánybíróságnál jogorvoslást, ahol - egyelőre legalábbis - kedvező döntést hoztak számukra.
júl. 31
21:38
Riasztóan emelkedik a HIV-fertőzöttek száma (Infostart)
Csehországban egyre emelkedik a HIV-fertőzöttek száma, és a szakemberek előrejelzései szerint a helyzet tovább romolhat.
júl. 31
21:40
Holtan találtak Pozsonyban egy német diplomatát (Infostart)
Holtan találtak csütörtökön Pozsonyban egy német diplomatát. Az 50 éves férfi valószínűleg önkezével vetett véget életének.
júl. 31
21:42
Holtan találták Pozsonyban egy német diplomatát (Kripto Akadémia)
Holtan találták csütörtökön Pozsonyban egy német diplomatát. Az 50 éves férfi valószínűleg önkezével vetett véget életének. Egyes híradások szerint a katonai attaséi hivatal vezetőjéről, mások szerint az attaséi hivatal egy munkatársáról van szó. A rendőrség egyelőre igen szűkszavú.

Keresés