2008. július 11. péntek

júl. 11
4:30
Egyre gyakoribbak a magyarellenes megnyilvánulások Kárpátalján (Kripto Akadémia)
Beigazolódni látszanak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének szavai. Gajdos István figyelmeztet: tendenciává váltak a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulások Kárpátalján. Beregszász polgármestere szerint egyre csak romlik a helyzet, az ukrán nacionalista erők vérszemet kaptak, s minden fronton támadnak.
júl. 11
4:48
Bírálták a képviselők Nicolas Sarkozyt, amiért részt vesz az olimpia megnyitóján (Kripto Akadémia)
Lisszaboni Szerződés nélkül nincs bővítés – szögezte le Nicolas Sarkozy csütörtökön az Európai Parlamentben, ahol ismertette a soros francia EU-elnökség munkaprogramját. Sarkozy, akit több felszólaló bírált amiatt, hogy részt vesz a pekingi olimpia megnyitó ünnepségén, védelmébe vette a döntést, mondván: a párbeszéd célravezetőbb eszköz a meggyőzésre, mint a megalázás.
júl. 11
6:18
Négyszáz millió dollárt fordíthatnak kampánycélokra a republikánusok (Infostart)
Akár a 400 millió dollárt is elérheti a választások napjáig az az összeg, amelyet az amerikai Republikánus Párt idén kampánycélokra el tud költeni - jelentette be a várható republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere csütörtökön.
júl. 11
6:54
Kémkedéssel vádolnak egy brit diplomatát Oroszországban (Infostart)
Kémkedéssel vádolnak egy Moszkvában akkreditált brit diplomatát - erősítette meg pénteken a brit külügyminisztérium. Meglehetősen rossz a viszony Nagy-Britannia és Oroszország között azóta, hogy 2006 novemberében a brit fővárosban megölték Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt alezredesét.
júl. 11
7:12
A flamand parlament jóváhagyta a lisszaboni szerződést (Kripto Akadémia)
Belgiumban lezárult a lisszaboni szerződés ratifikációs folyamata, miután csütörtök este a flamand parlament is jóváhagyta a dokumentumot.
júl. 11
7:48
Még tart az OMV és a Mol harca az INA részvényeiért (Kripto Akadémia)
Az OMV-Mol párviadal - azügyben, hogy az OMV felvásárolná a Molt - alkalmasint Zágrábban dőlhet el, írta az osztrák Wirtschaftsblatt pénteken.
júl. 11
8:06
Belgiumban lezárult a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamata (Infostart)
Belgiumban elfogadta a Lisszaboni Szerződést a flamand parlament, ezzel lezárult a dokumentum ratifikációs folyamata.
júl. 11
8:24
Közös megemlékezés a vasfüggöny lebontására (Kripto Akadémia)
Közösen emlékezik Magyarország és Németország a vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulóján, 2009-ben, s ezen alkalomból a német kancellár, Angela Merkel is hazánkba látogat - jelentette be Kiss Péter kancelláriaminiszter és német partnere kétoldalú tárgyalásuk után.
júl. 11
9:00
Kínában tíz embert kivégeztek (Infostart)
Kínában 10 embert végeztek ki. A halálraítélteket gyilkosság és kábítószer-kereskedelem vádjában találták bűnösnek.
júl. 11
10:12
Már nem magyar politikus irányítja Szabadkát (Infostart)
Hosszú idő után először nem magyar Szabadka városelnöke, a dél-bácskai Temerinben viszont sikerült véget vetni a szélsőjobboldali radikális párt hatalmának, és a magyar koalíció jelöltje került a község élére. Pénteken dől el, hogy magyar politikus lesz-e a vajdasági képviselőház elnöke.
júl. 11
11:42
"Moszkva kész fegyveres erőt alkalmazni" (Kripto Akadémia)
Az orosz harci gépek nem játszottak szerepet a három napja történt dél-oszétiai események alakulásában, akciójukkal Moszkva azt demonstrálta, hogy kész fegyveres erőt alkalmazni a konfliktus kiéleződése esetén - írta a Kommerszant című orosz lap, amely szerint Moszkva, úgy tűnik, épp erre játszik.
júl. 11
12:00
Másfél milliárd eurós adomány Koszovó társadalmi-gazdasági fejlődésére (Kripto Akadémia)
Adományozó konferencia kezdődött Koszovó javára pénteken Brüsszelben, s a tanácskozás kezdetén az Európai Unió bejelentette: 500 millió euróval járul hozzá Koszovó fejlesztéséhez.
júl. 11
12:02
Gyorsan nő a romániai légi forgalom (Kripto Akadémia)
Romániában az első negyedévben 47 százalékkal nőtt a légi közlekedés, az olcsó jegyeket áruló társaságok utasforgalma pedig 20 százalékkal emelkedett, adta hírül pénteken a Rompres hírügynökség.
júl. 11
12:36
Olmert elismerte az izraeli arab kisebbség diszkrimináció áldozata (Kripto Akadémia)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök elismerte egy nyilvános beszélgetésen, hogy az ország arab kisebbsége hátrányos megkülönböztetés áldozata.
júl. 11
12:38
Felesleges az amerikai rakétapajzs? (Kripto Akadémia)
Az iráni rakétakísérletek megmutatták a teheráni arzenál korlátozott képességeit, és bebizonyították, hogy nincs szükség az amerikai rakétapajzs elemeinek tervezett közép-európai telepítésére - jelentette ki az orosz külügyminiszter pénteken.
júl. 11
13:48
Egyetlen nap alatt négy halálos késelés Londonban (Infostart)
Egyetlen nap alatt négy halálos áldozata volt a Londont elöntő késeléses bűncselekmény-hullámnak.
júl. 11
14:06
Az Európai Bizottság elfogadta az iskolatejprogram új változatát (Infostart)
Az Európai Bizottság elfogadta az iskolatejprogram új változatát, amely az egészséges tejtermékek szélesebb választékát biztosítja a korábbinál több gyermek számára.
júl. 11
14:42
Oroszország lekörözi Németországot (Infostart)
Oroszország rövidesen lekörözi Németországot a gépkocsik eladása terén. Eddig ugyanis Európában a németeké volt a vezető szerep az új autók forgalomba állítása terén, azonban az elmúlt fél esztendő adatai azt bizonyítják, hogy az oroszok több gépkocsit vásároltak, mint a németek.
júl. 11
15:00
Fontos tudnivalók külföldre utazóknak (Infostart)
Bár a schengeni csatlakozásunk óta határellenőrzés nélkül léphetünk be például Ausztriába, úti okmányt mindenképpen magunkkal kell vinnünk. Épp ezért érdemes tudni, mi minősül úti okmánynak.
júl. 11
15:54
Kész csoda, hogy nem követelt áldozatokat a baleset (Infostart)
A németországi vasútforgalomban még a küszöbön álló hétvégén is komoly fennakadásokkal kell számolni, mert az ICE típusú, nagysebességű szerelvények közel egy harmadát ellenőrzés céljából a szerelőműhelyekbe rendelték. Az intézkedésre az adott okot, hogy szerdán a kölni főpályaudvar előtt egy ICE szerelvény kisiklott.
júl. 11
16:12
Szlovákiában nem fogadják el a koszovói útlevelet (Infostart)
Szlovákia nem fogadja el az új koszovói útleveleket, mivel nem ismeri el független államnak Koszovót - közölte péntek a külügyminisztérium szóvivője.
júl. 11
18:36
"Nagy-Britannia és Franciaország határozza meg az európai katonapolitikát" (Infostart)
Nem látják el feladatukat rendesen az európai országok hadseregei, és a csapatoknak kevesebb, mint 3 százaléka alkalmas csak külföldi missziókra - közölte a Stratégiai Kutatások Intézete. Európa úgy tudná növelni nemzetközi befolyását, ha francia-brit együttműködésre alapozva hatékonyabbá tenné haderejét - teszik hozzá a szerzők.
júl. 11
18:36
Börtönbe megy az olasz kormányfő testvére (Metropol)
A milánói fellebbviteli bíróság pénteken helybenhagyta azt az ítéletet, amely hamis számlázás miatt négy havi börtönnel sújtotta Paolo Berlusconit, az olasz kormányfő öccsét.
júl. 11
19:48
Nem lehet kutyahúst enni Pekingben az olimpia idején (Infostart)
A pekingi városvezetés arra kérte a város szállodáit és éttermeit, hogy vegyék le menüjükről a kutyahúst az augusztusban kezdődő ötkarikás játékok idején.
júl. 11
20:42
Interneten rendelik az abortusztablettát a kétségbeesett nők (Infostart)
Az interneten vásárolhatnak maguknak abortusztablettát az olyan országokban élő nők, ahol tiltják a terhességmegszakítást. A beavatkozás ellen tiltakozó szervezetek a veszélyekre figyelmeztetnek.
júl. 11
21:54
Bush: "Viszlát a világ legnagyobb szennyezőjétől" (Infostart)
Az amerikai elnök meglepte a Japánban összegyűlt nagyhatalmak vezetőit, amikor saját országa szerény környezetvédelmi teljesítményéből űzött gúnyt.

Keresés